Nagy Teo: Igyekezzünk, dolgozzunk, gondolkodjunk önmagunkért!
A Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség épp három évvel ezelőtt alakult, 2021 decemberében. Az akkori Matovič-kormány kiszámíthatatlan járványügyi és politikai intézkedései miatt Budapesten tartották az alapító gyűlést, amin így számos Magyarországon és külföldön tanuló felvidéki diák is részt vehetett. A SZMISZ elnökével, Nagy Teóval beszélgettünk.

Hogyan született a SZMISZ ötlete?
"A baráti körömmel már fiatalként, tinédzser korunk óta érdeklődtünk a közélet és a kultúra iránt. Sokan közülünk már évek óta aktívak voltak a Magyar Szövetség egykori elődpártjában, ifjúsági szervezeteiben és más magyar civil vagy kulturális szervezetben. A többségünk húszas éveiben járó egyetemista vagy pályakezdő, 27 évesként én vagyok a szervezet legidősebb tagja és egyben elnöke is. Így az az ötlet, hogy adjunk egy hivatalosabb formát a tevékenységünknek, és alapítsunk egy közélet és kultúra iránt érdeklődő, fiatalságot tömörítő szervezetet, magától jött.
Az elején leszögeztük, hogy mindenféle politikai befolyástól függetlenül akarunk működni, ezért jogi-működési szempontból nézve a polgári társulás formáját választottuk, és a gyakorlatban is együtt vitatjuk meg a fontos kérdéseket – demokratikusan működő döntéshozatal alapján.
Nincs egy kifejezetten megszabott ideológiánk, vannak köztünk konzervatív és liberális fiatalok is, de jellemzően közép-jobboldali társaság alkotja a csapatot. Nyilván kialakulnak néha belső viták egyes közéleti kérdésekben, de egy olyan ifjúsági szervezet szeretnénk lenni, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, és nem uralkodik a kirekesztés kultúrája."
Hány tagja van a szövetségnek?
"Az elején 14 alapító taggal kezdtünk, de mára már több, mint hatvanra duzzadt a tagok száma, ami lassan, de folyamatosan még inkább növekszik. A tagjaink egész Dél-Szlovákiából származnak, majdnem az összes magyarlakta járásból Pozsonytól egészen Királyhelmecig. Bár a többségünk nyugat-szlovákiai, a gömöri és bodrogközi jelenlétünket is tovább szeretnénk erősíteni. A szervezeten belül már felmerült az ötlet, hogy járási alapszervezeteket kellene alapítani, de egyelőre még egy nagy országos, általános csoportban működünk együtt.
Mivel foglalkoznak? Milyen aktuális projektek és programok zajlanak?
"A fiataljainknak közéleti, politikai, civil, kommunikációs vagy környezetvédelmi képzéseket szervezünk, illetve azt is lehetővé tesszük nekik, hogy részt vegyenek más hazai, Kárpát-medencei vagy nemzetközi, hasonló jellegű közéleti eseményeken vagy konferenciákon. A szervezet idén olyan eseményeken vehetett részt, mint például a Rákóczi Szövetség Szabadegyetemén Sátoraljaújhelyen, vagy a Nemzeti Ifjúsági Tanács és Magyar Ifjúsági Konferencia által szervezett szabadegyetemen Keszthelyen, ahol különböző magas beosztású magyarországi politikussal beszélgethettünk. Itt jómagam kerekasztal vitákon képviselhettem a felvidéki ifjúságot. A Gombaszögi Nyári Táborban ifjúsági kerekasztalt szerveztünk, négy tagunk pedig januárban készül kiutazni egy egyhetes Erasmus+ képzésre Luxemburgba, amelynek minden költségét ez EU állja.
Nem vagyunk politikai szervezet, de a többségünk támogatja a magyar ügyet Szlovákiában, és sokan közülünk önkéntesként segítette a Magyar Szövetség választási terepkampányát a 2023-as parlamenti és 2024-es EP választásoknál, mert fontosnak tartjuk, hogy legyen képviselete a szlovákiai magyaroknak Pozsonyban és Brüsszelben is. Páran közülünk párhuzamosan aktív tagja a Magyar Szövetségnek. A közeljövőben más képzésekkel és egy új civil kezdeményezéssel is készülünk a nyelvi jogok területén, de erről még egyelőre nem szeretnék többet elárulni.
Folyamatosan figyeljük a közéleti eseményeket, és ha úgy gondoljuk, hogy valamilyen szlovákiai magyar fiatalságot érintő témában meg kell szólalnunk, akkor a szövetség közös megegyezése alapján sajtónyilatkozatot adunk ki, amelyek már nemegyszer megjelentek a magyar vagy szlovák médiában.
A médiumok többek között lehozták a Heger-kormány volt miniszterei, Rastislav Káčer vagy Karel Hirmann magyarellenes uszításai elleni tiltakozásunkat is, melyekben Csallóközt egy új, potenciális Donbászhoz hasonlították."
Mi a SZMISZ fő célja?
"Az elejétől kezdve több cél tart minket össze. Hiszünk abban, hogy segíteni kell a szlovákiai magyar fiatalságot és lehetőséget kell adni nekik az önfejlesztésre. Célunk a fiatalok bekapcsolása a társadalomi életbe. Segíteni akarjuk őket abban, hogy a társadalom aktív és felelős tagjai lehessenek. Lehetőséget akarunk nyújtani nekik, hogy fejleszthessék magukat, megtalálják a helyüket a társadalomban és a munkaerőpiacon. Nem utolsósorban egy jó közösséget akarunk építeni. Segítünk otthonra lelni egy értékekre épülő közösségben és nem félünk hallattatni a hangunkat.
Amolyan közéleti kapu szeretnénk lenni, amely lehetővé teszi a fiataloknak, hogy belekóstoljanak a politikai vagy a civil szféra világába anélkül, hogy be kellene lépniük egy hivatalosan egy pártba. Akik nagyobb érdeklődést tanúsítanak, azok szintet léphetnek tőlünk a közélet felnőtt szintjeire."
Hogyan látja a magyar ifjúság jövőjét Szlovákiában? Milyen lehetőségeik és nehézségeik vannak?
"Úgy érzem, hogy az utóbbi évek krízisei, koronavírus-járványai és az orosz-ukrán háború által okozott gazdasági stagnáció az egyik legnagyobb kihívás az itteni fiatalok számára. A személyes tapasztalatom alapján nem hiszek azoknak a narratíváknak, hogy a fiatalokat a legjobban a klímaszorongás zavarja. Igaz, a fenntarthatóság egy népszerű téma nálunk, a Felvidéken is, de a fiatalok közt dominánsabb szerepet játszanak a megélhetési kérdések. Az élelmiszerek, szolgáltatások és főleg a lakásokok drágulása már nemcsak Pozsonyt, de más járások városait is érinti. Az egyetemet végzett pályakezdők számára pedig az egyik legnagyobb kihívás értelmiségi, vagy jól fizető állást találni a kitanult szakmájukban a szülőföldjükön, mert jelenleg a munkaerőpiac sem ideális ilyen téren.
A SZMISZ-ben jó ötletnek tartanánk a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességét, hogy így is segítsük a szülőföldükön való pályakezdésüket és megmaradásukat.
A lakásvásárlás vagy családalapítás további fontos kihívások közé tartozik, melyekre hosszútávon kell felkészülniük a fiataloknak. Sokuknak ijesztőnek tűnik, amikor meglátják, mennyibe kerül manapság egy lakás vagy ház. Sok szlovákiai magyar fiatal költözik el Magyarországra, Csehországba vagy nyugatra, ami önmagában nem rossz, sőt, jó is lehet, hiszen legalább magukba szívnak egy kis magyarságtudatot vagy nemzetközi tapasztalatot, és új dolgokat is megtanulhatnak, szakmailag fejlődhetnek, de fontos, hogy majd visszajöjjenek, és tudásukat a szülőföldjükön kamatoztassák. Természetesen sok fiatalt foglalkoztják párkapcsolati kérdések is, az, hogy kivel szeretnék majd leélni az életüket, különböző függőségek és rossz szokások leküzdése, sport vagy a mentális egészség témakörei. Továbbá olyan anyagi kérdések is, hogy mennyibe kerülne egy esetleges lakodalom megszervezése, autóvásárlás, vagy milyen költségekkel és kötelességekkel járna a családalapítás.
A közösségünk megmaradásának szempontjából életbevágóan fontos, hogy a magyar tannyelvű iskolákban minőségi szlováknyelv-oktatás történjen, mert még mindig találkozok olyan magyar fiatalokkal, akik nem tervezik magyar tannyelvű iskolába iratni a gyerekeiket, pont a szlovák nyelv oktatásával kapcsolatos, saját rossz tapasztalataik miatt. Egy következő fontos témakör a közösségünk szempontjából a cigányság felzárkóztatása és oktatása a magyarlakta régiókban, amely hosszútávon szerintem elengedhetetlen feladat, és súlyos következményekkel járna az elhanyagolása."
Hogyan értékeli a fiatalok politikai aktivitását Szlovákiában?
"Valamilyen szinten sajnos jellemző a közélet iránt tanusított apátia és érdektelenség a fiatalok körében, részben azért is alapítottuk a szervezetünket, hogy ezen változtassunk.
A hagyományos demokratikus és ifjúsági részvételi formák mellett ma már a közösségi médián keresztül zajló aktivizmus, a participatív, digitális és a deliberatív részvétel, ahol a döntéshozatalban központi szerepe van a nyilvános vitáknak, valamint egyesek számára a „részvételi terek” növekvő hatása figyelhető meg a fiataloknál nálunk, Dél-Szlovákiában.
A mi szervezetünkön kívül vannak más felvidéki ifjúságot célzó szervezetek is, akikkel jó partneri kapcsolatunk van, és pozitív példának hoznám fel őket, mint például az Esterházy Akadémiát vagy a Fenntarthatóbb Felvidékértet."
Milyen üzenetet küldene a szlovákiai magyar fiataloknak? Mi a legfontosabb tanács, amit a jövőjükre nézve adna nekik?
"Igyekezzünk, dolgozzunk, gondolkodjunk önmagunkért. Találjuk meg a munka és az élvezet közti jó egyensúlyt, hiszen most rakjuk le életünk alapjait, de azért ne felejtsük el kiélvezni a fiatal éveinket is, mert aztán, ha már ledobjuk a horgonyt, családot alapítunk vagy házat veszünk, nagyobb felelősséget cipelünk majd, és valószínűleg kevesebb szabadidőnk lesz.
Fontos, hogy megőrizzük az identitásunkat, büszkék legyünk a magyar gyökereinkre, és közben éljük meg azt a gazdagságot, amelyet a kétnyelvűség és a multikulturális közeg nyújt számunkra. Ez hatalmas ajándék, amely nemcsak erősebbé, hanem nyitottabbá és rugalmasabbá tesz minket."