Lyukas hajóval a viharos tengeren
A harmadik konszolidációs csomag a jelenünkre, az oktatási törvény küszöbön álló módosítása viszont a jövőnkre vethet árnyékot. Nagy rössel indult a szeptember a hazai közéletben. Robert Fico távol-keleti útja eleve magasra tette a lécet, de a hazai politikai porondon történtek is visszhangot vetettek.
A magyar konszolidáció szavunk latin eredetije a megszilárdít, megerősít jelentésű consolidare. A politikai nyelvben azonban a latinos archaizmus jelentésváltozáson ment keresztül, s lett nyelvi álcája a megszorításnak. A harmadik konszolidációs csomag bejelentése már hosszabb ideje várható volt. Mivel a koalíciós partnereknek dűlőre kellett jutni abban, hogy kitől mennyit vesznek el, sok víz lefolyt a Dunán, mire végül Ladislav Kamenický pénzügyminiszter múlt kedden előállhatott, ha nem is a végső változattal, de egy erős munkaverzióval, amelynek parlamenti vitája pénteken kezdődött meg.
A harmadik konszolidációs csomag részleteivel más írásokban foglalkozunk. E helyütt inkább egy olyan vetületére irányítanánk rá a figyelmet, amely a „politikai ősz" többi, nagy horderejű döntését is befolyásolhatja. Ez pedig Robert Fico koalíciójának ingatag helyzete, amelynek alkalmanként az egyszerű többség elérése sem egyszerű. Hogy lesz így ebből alkotmánymódosítás?
A nagyköveti kinevezés egy hosszú ideje standardizált, kevésbé érdekes államigazgatási folyamat, a sajtó ingerküszöbét legfeljebb mínuszos hír formájában éri el. Őszelőn reppent fel a hír, hogy az európai parlamentet is megjárt egykori ĽS NS-es képviselő, Miroslav Radačovský ciprusi nagykövet lehet. Radačovský jelenleg a nemzeti parlament képviselője, ahova a gyengélkedő Szlovák Nemzeti Párt listáján jutott be, igaz, vargabetűvel, pótképviselőként.
2023-ban, immár a Slovenský PATRIOT mikropárt elnökeként Dankóék listáján a könnyen megjegyezhető 100. helyen volt. Ez még a Smernél sem befutó hely, de a 8401 preferenciaszavazat elegendő volt ahhoz, hogy a 13. helyre ugorjon előre. Az örök kisebbik koalíciós partner szerepébe szoruló SNS-nek azonban csak tíz hely jutott, így Radačovský csillaga a hazai politikai égbolton akkor ragyogott fel, amikor Rudolf Huliak, Ivan Ševčíkkel és Pavel Ľuptákkal egyetemben faképnél hagyta Dankóékat.
Amikor ez a maroknyi csapat úgy érezte, többre hivatott a kormányt kívülről támogató független képviselői szerepnél, és az újabban az Orbán Viktor sáljától megijedve magyar irredentizmus miatt sorkatonaságot kiáltó Huliak kijárt magának egy miniszteri posztot, Radačovský ülhetett a parlamenti székébe. Igen ám, de belépésével csak sokasodtak Andrej Danko „ajka körül s szeme alján" a ráncok, miként Radnóti Miklós versében a szépmosolyú nőknél, de nekik a behívóktól. A segéderő ugyanis nem lépett be az SNS parlamenti frakciójába, működését függetlenként kezdte meg, bár a koalíciót támogatta. A képviselői eskü letétele után a friss honatya úgy nyilatkozott: a politika különösképpen sosem érdekelte. Talán ezért nem „kért" minisztériumot, mint Huliak. Ő beérte egy nagyköveti pozícióval is. Helyére eztán nem valami szedettvedett, hanem végre egy igazi SNS-es érkezhet, Zdenko Čambal, Holics polgármestere személyében, aki valószínűleg standard módon fog viselkedni.
Rudolf Huliakhoz hasonló módon „független” miniszter lett Samuel Migaľ Hlas-szökevény, aki magával vitt egy „független" államtitkárt is. A szintén az államfő egykori pártját elhagyó Roman Malatinec viszont továbbra is „függetlenkedik", Ján Ferenčák pedig a párton belülről teszi ugyanezt.
„Egy, csak egy legény van talpon a vidéken", akarom mondani, a kormányoldalon, ez pedig a Robert Fico vezette Smer, amely nem hogy képviselőt vesztett volna, de még arra is jutott kapacitása, hogy Dušan Muňko szokványosnak nem mondható kölcsönadásával megmentse az exodus(ok)tól sújtott SNS parlamenti frakcióját.
Robert Fico ellenzékből előszeretettel nevezte tákolmánynak Igor Matovič, majd Eduard Heger koronavírus-világjárvány és önnön tehetetlenségük együtthatójaként erodálódó kormányait. „De néha csöndes éjszakán/ Elálmodozva” – egy könnycseppet elmorzsolva – ha visszagondol a 2012-2016 közötti „múlt ifjúság tündértavára", amikor koalíciós partner nélkül kormányzott, talán legalább magának bevallja, hogy ez a negyedik a leggyengébb eddigi kormányai közül. De ha nem vallja be, akkor is látjuk. Na, ebben a közegben kellene egy minden igényt figyelembe vevő, az elkövetkező generációk sorsát meghatározó oktatásitörvény-módosítást, és egy, inkább a rövidtávú politikai pontszerzést célzó alkotmánymódosítást átültetni.
Tomáš Drucker harmadik minisztériumát koptatja, Robert Fico harmadik kormányának egészségügyi minisztere volt, majd Peter Pellegrini kormányának egy hónapig hivatalban levő belügyminisztere lett, hogy aztán Robert Fico negyedik kormányába az oktatási tárca élén térjen vissza.
A 2020-as választáson saját, Dobrá voľba nevű pártjával indult, de csak három százalékos támogatottságot kapott. Tanult belőle, és 2023-ban már a Hlas-szal összebútorozva próbálkozott, sikerrel. Másik, a Dobrá voľbából beejtőernyőzött minisztertársát, Zuzana Dolinkovát már ledarálta a találkozás a szlovákiai egészségügy realitásával, bár 3 százalékos teljesítményükért két miniszteri pozíció mindenképp erős felülreprezentáltságot jelent.
Az oktatásügy a lakosság széles rétegét érinti, eleve magas a szektor munkavállalóinak száma, illetve azoké, akik gyermekük által kapcsolódnak hozzá. Ezeknek az embereknek van családja is, így egy-egy balsikerű húzással széles szavazói réteget lehet felingerelni. (Bár Ladislav Kamenický pénzügyminiszternek azokat is sikerült, akiket az előző két konszolidációs csomag során eddig nem, így az a halmaz, amelynek Drucker húzogathatja a bajszát, eleve kisebb.)
Robert Fico úgy képzeli el az általa gyakran emlegetett „progresszivizmus elleni gát" építését, hogy kormánya ötödével csökkentené az egyházi iskolák normatív támogatását. Persze, hiba volna, ha erre a húsz százalékra hegyeznénk ki az intézkedéscsomagot, bár húsz százaléknyi bevételcsökkenés egy normatív támogatásból gazdálkodó szervezet életében már olyan tétel, amit nem lehet csak úgy kigazdálkodni.
Drucker javaslata új iskolakörzetek kialakításával számol. Ha a nem állami fenntartású intézmény nem venné fel a számára kialakított körzetben lakó gyermekeket, akkor ezt, felmenő rendszerben 20 százalékos forrásmegvonással büntetné a rendszer. A törvény 2027. szeptember 1-jétől lépne érvénybe. Fokozatos lenne a forrásmegvonás. Első évben csak a beíratott elsősök után vonnának el a normatívából, aztán jönnének a másodikosok és így tovább. Az állami oktatási rendszer országszerte, mindenki számára elérhető. Emellett jöttek létre az egyházi és a magániskolák, amelyek az állami alaphoz képest valamilyen többletet nyújtanak. Az egyházi iskolákban a vallásos nevelés, illetve az intézményt átható lelkiség adja a többletet, a magániskolák alapítóinak is van valamilyen jól kommunikált többletszolgáltatás nyújtására irányuló szándéka. Ezeket az intézményeket azok választják, akik az állami intézmények nyújtotta szolgáltatásokon túl szeretnének valamilyen többletet adni gyermeküknek. Ha pedig az iskoláknak kötelező lesz felvenni a körzetükben élő, de az iskola céljaival nem azonosuló tanulókat is, akkor az hosszú távon az iskola jellegének megváltozásához fog vezetni.
„A javasolt intézkedések veszélyeztetik az oktatási rendszer pluralitását, az egyházi iskolák autonómiáját, valamint a szülők és az egyházak alkotmányban garantált jogait. Az egyházi iskolák most is hátrányos helyzetben vannak az államiakhoz képest, de ez a javaslat már egzisztenciális veszélyt jelent" – nyilatkozta lapunknak Édes Enikő, az Alistáli Református Egyházi Alapiskola igazgatója.
Legalább ennyire hajmeresztő a hároméves kortól bevezetendő óvodalátogatási kötelezettség is. Ezt valószínűleg egy olyan hivatalnok dolgozta ki, aki még nem próbált gyermeket elhelyezni egy pozsonyi óvodában.
Egy ilyen terv reális megvalósításához hatalmas infrastrukturális beruházásra és jelentős fenntartói/önkormányzati finanszírozásra van szükség. Óvodapedagógus sem terem a fán, hogy 2027, illetve 2028 szeptemberéig leakasztható legyen. A korai fejlesztés hatékonysága csak akkor garantálható, ha megfelelő pedagógiai környezet és képzett személyzet áll rendelkezésre. Két év alatt épületeket még csak-csak fel lehetne húzni, bár nem túl fair, hogy az állam kötelezettséget róna az önkormányzatokra, de pénzt nem ad hozzá; pedagógust viszont csak úgy lehetne képezni, mint a háború utáni gyorstalpalókon. Tényleg ezt akarjuk?
Ráadásul egy ilyen javaslat beavatkozik a szülők nevelési szabadságába. A minisztérium, látva az „anyafórumokon" elszabadult indulatokat, később annyit enyhített, hogy az érettségizetteknek megengedné a hároméves gyerek otthoni nevelését, ami viszont diszkriminatív lehet.
Ha a nagy állami ellátórendszerekhez nyúlnak hozzá, ideális lenne, ha széles körű társadalmi egyeztetés előzné meg. Így elkerülhető lenne, hogy az elszabadult állami brainstorming feleslegesen társadalmi feszültséget keltsen.
Az írás a Magyar7 2025/37. számában is olvasható.
