Kutyáink, szalonnáink…
Posztmodern utáni korunkban egyre kevesebb figyelmet fordítunk az ősi népi bölcsességekre. Pedig állattartó eleink már régen megmondták: kutyából nem lesz szalonna. Napjainkban kutya ugyan még akad, disznó háznál már alig, inkább csak a dán ablaktalan istállóiban, és szalonnából is lényegesen kevesebbet fogyasztunk. Pedig hasznunkra válna, ha újra felfedeznénk a régi bölcsességeket, az ősi tudást.
E héten bővült az önfeljelentők csapata, és a Beneš-dekrétumokkal való foglalatoskodás kriminalizálása ellen indított petíció alatt is gyűlnek az aláírások, igaz, gyűlhetnének tempósabban is, hisz a 2025. december 11-ei büntetőtörvénykönyv-módosításba alattomos módon belecsempészett 417 f paragrafus elleni fellépés nemzeti minimum.
Most, hogy immár büntetőjogi felelősségrevonással találkozhat az, aki nyilvánosan kétségbe vonja a háború utáni jogi rendezést, a törvény szövege súlyos jogbizonytalanságot teremt: nem világos, hol húzódik a határ a történeti ténymegállapítás, a jogkritika és az állítólagos „tagadás” között. Még ezt sem tudták rendesen megcsinálni.
Erre a helyzetre reagált Komáromban Orosz Örs, Fiala-Butora János és Stubendek Attila, amikor önfeljelentést tettek a rendőrségen. Lépésük tudatos politikai és morális gesztus volt: rámutattak arra az abszurditásra, hogy a magyar közösség keserves, gerinctörő történelmi tapasztalatainak kimondása potenciálisan büntetendő cselekménnyé válhat.
A tiltakozás erkölcsi súlyát tovább fokozta Somogyi Alfréd református lelkész, a Szövetség a Közös Célokért elnökének a Duray Miklós emléktáblájánál elmondott beszéde. Felszólalásában világosan kimondta: a történelemről való beszéd szabadsága nem állami kegy, hanem alapvető jog. A kollektív bűnösség elvére épülő dekrétumok nem válhatnak érinthetetlen dogmává, és nem lehet büntetőjogi eszközökkel elfojtani a róluk szóló vitát. Önfeljelentő beszéde a lelkiismereti állásfoglalás volt, nem provokáció.
A komáromi megemlékezéssel külön cikkben foglalkozunk lapunk 36. és 37. oldalán.
Az eseményeket petíció is kísérte, amely a jogszabály visszavonását követeli. Aktuális látlelet kollektív immunrendszerünkről, hogy azt eme számunk nyomdába kerüléséig mintegy 6700-an írták alá. Hát ennél azért még többen vagyunk…
Ugyanazon a napon, amikor a komáromi megemlékezés volt, Őry Péter, a rendezvény egyik szónoka este a TA3 hírtelevízióban vitázott, Mózes Szabolccsal egyetemben a Magyar Szövetség részéről, a szintén parlamenten kívüli, de európai parlamenti képviselettel még bíró Republika Mozgalom elnökével, Milan Uhríkkal – aki EP-képviselő –, és Miroslav Sujával, a párt alelnökével. A vita egyik témája értelemszerűen a dekrétumok körül kialakult helyzet volt. Aki késhegyig menő vitát várt volna a mára már szerencsére teljes mértékben a politikai partvonalra sodródott Marián Kotleba vezette ĽSNS köpönyegéből kibújt párttal, annak csalódnia kellett. Uhrík pártelnök hitet tett amellett, hogy ebben a formájában ő nem szavazta volna meg a Btk.-módosítást. Ugyancsak elutasították az utókonfiskációkat is.
A két politikus egymást túllicitálva hangoztatta, mennyire otthonosan mozognak Dél-Szlovákiában. Még azt is megtudhattuk, Suja nénikéje Miskolcon él. Azt, hogy a Republika igyekszik megvetni a lábát a magyar szavazók körében is, legkésőbb a száj- és körömfájásjárvány idején tapasztalhattuk meg, de voltak jelei korábban is. Ez a vita is arra utalt, hogy „magyarkérdésben" az anyapártjuktól, illetve „korábbi önmaguktól" is eltérő álláspontot képviseltek.
Robert Fico miniszterelnök kapcsán honi magyar berkekben hangosan vagy félhangosan már lezajlottak gondolatmenetek arról, hogy ez a Fico ugyanaz a Fico-e, aki mellett Robert Kaliňák Malina Hedvig összefirkált blúzát lóbálta, vagy azóta már megváltozott? A személyiségfejlődést kereső kérdésre a Btk.-módosítással önmaga adott egyértelmű választ azoknak, akiknek esetleg lettek volna kétségei.
Elnéztem a republikás politikusokat. Ha közvetlenül a műsor előtt érkeztem volna a Holdról, csak a stúdióbeli ötven percet személve könnyedén elhiszem nekik, hogy ők lesznek a magyar–szlovák kapcsolatok fáklyavivői. Szerencsére emlékezetem ennél régebbre terjed. Nem egy sumérkori kőtáblán, hanem 2023-as választási programjukban olvashattuk, tervük, hogy a szlovák legyen az egyedüli hivatalos nyelv az ország területén, és kötelezően felsőbbrendű pozíciója legyen „az úgynevezett nyelvileg és etnikailag kevert területen is Szlovákiában." Külön pontba foglalták azt is, hogy korlátozni akarják a szlovákok nyelvi diszkriminációját a vegyesen lakott területeken. A szlovák nyelv használatáról éves jelentést tennének közzé. Ugyanez a dokumentum azt is magába foglalja, hogy: „Az irrendetizmus ötödik hadoszlopának Szlovákia integritása elleni támadásaival szemben az eddigi, nem hatékony és nem rendszerszintű politika helyett koncepcionális politikát fogunk folytatni a kisebbségekkel kapcsolatban és az irredentizmus elleni védelemben."
Emiatt adekvát intézkedéseket terveztek a történelmi revizionizmus, a nagymagyar irredentizmus, illetve az első és a második világháború eredményének a kétségbevonása ellen. Az már végül nem derült ki, hogy pontosan milyen „adekvát intézkedéseket”, mert nem kerültek nemhogy kormányra, a parlamentbe sem.
A nemzetiségek nyelvén készülő tájékoztató feliratok jóváhagyására egy bizottságot hoznának létre, mely a többségi nemzet képviselőiből, földmérőkből, nyelvészekből és a Matica slovenská képviselőiből állna.
Vannak bizonyos élethelyzetek, amikor valakinek vagy valaminek kell egy második esélyt adnunk. De vajon önnön – fentebb leírt – lényegéhez képest tud(hat)ott-e két év alatt ekkorát változni egy párt? Véleményem szerint a válasz ugyanaz, mint Fico és népi zenekara esetében.
Az idei év választási lesz. Szlovákiában helyi és megyei önkormányzati képviseletet választunk. Fontos, hogy a Magyar Szövetség legalább ezeken a szinteken meg tudja őrizni a jelenlegi számait. Mindez egyre nehezebb feladat, láthatjuk, a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki bejelentkezett a magyar szavazatokért.
Magyarországon viszont parlamenti választások lesznek, és az is pontosan tudható, hány nap múlva, hiszen a kormányoldal és az ellenzék egyaránt aktívan kommunikálja a hátralevő időt.
Hétvégén kongresszust tartott a Fidesz, amely a KDNP-vel karöltve 65 régi és 41 új egyéni jelölttel indul az országgyűlési választáson. A párt egymás után négyszer kétharmaddal nyerte a parlamenti választást, ami egyedülálló jelenség a mai, versengő európai pártpolitikában.
Most hétvégén az egyéni jelölteket mutatták be. A pártlista, illetve a listavezető bemutatására pedig február 20-áig kerül sor, bár ez utóbbi személyét illetően valószínűleg senkinek nincsenek érdemi kétségei. Meglepődnénk, ha a listavezetőt nem Orbán Viktornak hívnák.
„Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje; a veszélyek korában élünk, békés, biztonságos, kiszámítható életet csak szavatartó, hűséges és tapasztalt kormányok adhatnak a nemzeteknek" – jelentette ki Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök arra kérte a jelölteket, hogy mindenkivel beszéljenek, de az egyéb témák mellett a háborúról, a migrációról és a „genderveszedelemről" feltétlenül beszéljenek. Ezeknek van egy közös pontjuk, visszacsinálhatatlanok, „ha egyszer elhibáztad, nem tudod kijavítani” – jelentette ki.
A választás egyik tétje, hogy „beadjuk-e a derekunkat Brüsszelnek, és bevándorlóországgá tesszük Magyarországot is, vagy folytatjuk a lázadást, és visszaverünk minden brüsszeli migrációs kísérletet Tiszástól és DK-stól" – fogalmazott a pártelnök.
Ebben a jogvédelemben maguk mögött tudhatják a szlovák társadalom egy részét, a magyar kormányt és a határon túli magyar vezetőket is, mondta.
„Mi, felvidéki magyarok a szlovák polgártársakkal együtt fogunk szülőföldünkön talpon maradni. A szlovák államban addig senki nem lehet szabad, amíg mindenki nem szabad. Amíg a felvidéki magyarságot kollektív bűnösséggel illetik, a szlovák polgártársak sem lehetnek biztonságban, őket is utolérheti bármilyen kollektív bűnösségi vád” – mutatott rá Őry Péter.
Megjelent a Magyar7 2025/3. számában.
