2026. február 19., 15:50

Kiemelkedő hónapot zárt a pozsonyi reptér

A pozsonyi reptér 2026-ot történelmi, rekordot döntő, háromszámjegyű utasforgalmi növekedéssel kezdte. Januárban összesen több mint 195 000 utast szolgált ki, ami 127%-kal több, mint 2025 januárjában, amikor 86 000 utast regisztráltak – tájékoztatott csütörtökön a repülőtér szóvivője, Veronika Demovičová. 

pozsonyi reptér
Fotó: TASR
Az idei januári üzemeltetési eredmény ismét történelmi havi rekordot jelent a pozsonyi repülőtér számára. A rekordnak számító 195 110 utas a repülőtér 75 éves történetének legmagasabb januári utasszáma, abszolút januári csúcseredmény”

– közölte a pozsonyi repülőtér vezérigazgatója, Dušan Novota.

Elmondása szerint egyértelmű, hogy a Wizz Air légitársaság bázisának megnyitása és a számos új légi összeköttetés 2026-ban rekordmértékű utasnövekedést eredményezett a repülőtéren. „A Pozsonyból induló legnépszerűbb járatok közé került Barcelona és Kassa, elsősorban a napi járatoknak köszönhetően, de az újdonságok közül Nápoly és Alicante is” – tette hozzá a repülőtér vezetője.

Az összes felszállás és leszállás száma januárban 35%-kal, 2001 járatra emelkedett. A légi áruszállítás az év első hónapjában éves összevetésben 18%-kal, 1643 tonnára nőtt.

„Januárban négy teljesen új légi járat is indult Pozsonyból a Wizz Airrel: rendszeres járatok Kutaisziba (Grúzia), Kisinyovba (Moldova), Larnakába (Ciprus), valamint az örmény Jerevánba” – közölte Demovičová. Elmondása szerint a nem menetrend szerinti charterforgalomban januárban a Pozsonyból induló járatok közül Szalála (Omán), Punta Cana (Dominikai Köztársaság), valamint a vietnámi Phu Quoc szigete volt a legnépszerűbb úti cél.

Megosztás
Címkék