Itt van Beneš, innen ugorj!
„A szlovák kormány fél, ha minden a legnagyobb rendben volna a Beneš-dekrétumok körül, nem módosították volna a Büntető törvénykönyvet, nem fenyegetnék az embereket azzal, hogy fél éves börtönt kapnak, ha kritizálni merik a jogszabályokat. Hogy pontosan mitől fél a szlovák állam, azt nehéz megmondani, az ellenzéktől, a magyaroktól, vagy a jogtalan helyzetet akarják elrejteni, de mindenképpen politikai fellépésre van szükség a módosítás ellen”.
A fenti sorokat Vincze Loránttól, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjétől idéztük. Az erdélyi politikus a Magyar Szövetség elnöke, Gubík László fővédnökségével megvalósult januári dunaszerdahelyi konferencián emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy a hatalom fél. Ha nem így lenne, a szájzártörvényként elhíresült Btk-módosítással nem kísérelték volna meg elhallgattatni mindazokat, akik megkérdőjelezik a felvidéki magyarságra a Beneš-dekrétumok által rámért kollektív bűnösséget, illetőleg fel merik emelni a szavukat az utólagos földelkobzások ellen. Álljunk meg itt egy pillanatra!
„A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett” - jegyezte fel naplójába Petőfi Sándor 1848 márciusának idusán.
Történelmi példák igazolják, a hatalom akkor fél, ha rossz a lelkiismerete, és számonkérik rajta, amit takargatni szeretne. Ezért szükséges a szájzártörvénnyel szembeni politikai, és nem mellesleg társadalmi fellépés.
A polgári engedetlenség, az utcai demonstrációk, egyáltalán a tükörbe állított kollektív bűnösség - a kimondott vagy leírt szó - a felvidéki magyarság önbecsülését erősítik. Amíg az örök fanyalgók a tiltakozók sorait számlálják, érdemes rögzítenünk, a vádlott, a némaságra szánt közösség ismét megszólalt. Megszólalt, azaz kifejezésre juttatta, hogy nem fél. Féljen csak a rossz lelkiismeretű hatalom!
Itt van Beneš, innen ugorj! A felvidéki magyar érdekképviselet abban a helyzetben van, mint Ezópusz fabulájának utazója, aki azzal kérkedett, hogy Rodosz szigetén hatalmasat ugrott, tanúi is voltak. Egy hallgatója rászólt: nem kellenek a tanúk, „itt van Rodosz, itt ugorj!”. Vagyis Beneš csizmája az asztalra került, lehetőségként, amivel élni kell. Legyőzve szkepticizmust, apátiát, összébb zárva a sorokat.
A kérdés csupán az, ha már a csizma az asztalra került, mit kezdjen vele a magyar érdekképviselet?
Ha hihetünk a „zuhanyhíradónak”, az Alkotmánybíróság jó eséllyel rövid úton felfüggeszti a lex Benešként elhíresült Btk-módosítás hatályát. A megboldogult csehszlovák államfő ormótlan lábbelije azonban így is az asztalon marad. Oda nem illően, sárosan, piszkosan, nagy foltokat hagyva.
Erre reflektált a Magyar Szövetség elnöke egy múlt heti sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy a taláros testülettől a Btk-módosítás megsemmisítését várja, nem tartaná kielégítő megoldásnak a jogszabály felfüggesztését. Gubík László hozzátette, le kell állítani az utólagos földelkobzásokat, a károsultaknak járjon anyagi kárpótlás.
A pártelnök aláhúzta, el kellene jutni a történelmi szlovák-magyar megbékéléshez, a kölcsönös, kézzelfogható bocsánatkérésig. Ennek megvan a mintája: a szerb-magyar megbékélés modellje. Emlékeztetett, a szerb jogrendből kikerült a magyarság kollektív bűnössége. A folyamat sikeréhez azonban elengedhetetlen, hogy a magyar párt ott legyen a pozsonyi parlamentben - szögezte le Gubík.
Azért ennek tetejébe nem árt némi józan földhözragadtság sem, hiszen egyetlen témára alapozni a sikeres választási szereplést, felérne a csodavárással. Ehhez kínálnak úrvezetőt a Magyar Szövetség elnökének a múlt pénteki pozsonyi tüntetésen elhangzott szavai. „Tisztában vagyunk vele, hogy az embereket elsődlegesen az emelkedő árak, a kórházi várólisták, a gyér közlekedési kapcsolatok érdeklik. Békében és jólétben szeretnének élni. Csakhogy boltba, kórházba és autóbuszra is csak felemelt fejjel érdemes járni, mi pedig mindkettőért síkra szállunk: a jólétért és az önbecsülésért egyaránt”.
A kontextus kedvéért idézzük fel, Gubík a már említett múlt heti sajtótájékoztatón 2026-ot az áttörés éveként azonosította, amelyet a tavalyi évben megelőzött a Magyar Szövetség kitörése a mediális és politikai elszigeteltségből és a magyar-magyar egyet nem értésből. „A Magyar Szövetségnek asztalra kell tennie a problémákat, folytatni kell a szakpolitikák erősítését, további szakértők bevonását” - hangsúlyozta a pártelnök.
Gubík aláhúzta, “feltett célunk, hogy az év első hónapjaiban felálljon a párt az őszi önkormányzati választásokra: jelöltekkel, stábbal. Támaszkodva a sikeres helyhatósági szereplésre, 2027 a betörés éve lesz a parlamentbe”. Persze - ezt már a kommentáríró teszi hozzá - a parlamentbe vezető ajtót elzáró lakatok letöréséhez a múltban elkövetett hibákat nem szabad megismételni.
2022 őszén a frissen egyesült magyar párt a helyhatósági választásokon nagy sikert ért el. Az egy évvel későbbi parlamenti, majd az azt követő európai választási kudarc tudatában visszatekintve sem túlzás ezt kijelenteni. A magyar párt a megyei önkormányzatokban minden szlovák pártot megelőzött, országosan is a legtöbb mandátumot szerezte. Ráadásul úgy, hogy a Szövetség csak a déli, magyarlakta régiókban volt eredményes, ott viszont egyértelműen dominálva a politikai erőteret.
A magyar párt a települési önkormányzatokban megszerzett pozíciók tekintetében is felért az országos pártverseny dobogójára. Még úgy is, hogy bár a Szövetség ezen a szinten is vitathatatlanul dominálta a regionális erőteret, egy-egy fájó vereség is becsúszott. Az alap tehát adott volt ahhoz, hogy a helyhatósági választások sikerének lendülete bevigye a pártot a parlamentbe. Mint tudjuk, nem ez történt, a Szövetségen belül fellángoló viták kioltották az energiákat.
A múlton már kár rágódni, de a hibákból tanulni kell. Annyi biztos, a 2022-es siker megismétlése idén ősszel is olyan lendületet adhat a magyar pártnak, amely elég lehet a parlamenti belépőhöz. Ha a magyar választók ismét megérzik a siker ízét, és azt a párton belüli nyilvános hajtépés nem keseríti meg, a Magyar Szövetségnek jóval könnyebb dolga lesz a 2027-es megmérettetésen, mint volt négy évvel korábban.
Mindez még akkor is igaz, ha nem pusztán politológiai közhely, hogy a helyhatósági választásokon aratott siker nem feleltethető meg egy az egyben egy parlamenti választás várható eredményeinek. Egy dolog biztos, a felvidéki magyar politika az elmúlt másfél évtizedben a kudarcélményeket sorjázta, és ezt az egyre nehezedő terhet cipelte a vállán. Ebből az ördögi körből kell kitörni, hogy Gubík szavaival a 2027-es év valóban a parlamentbe való betörés éve legyen a felvidéki magyar politikában.
Ebben az írásban a témájánál fogva lábjegyzet, de valójában a sikeres szereplés elengedhetetlen feltétele, hogy a Magyar Szövetség ne pusztán üzemszerűen működjön - ami már önmagában előrelépés a 2024 ősze előtti bénultsághoz képest, de folyamatosan képes legyen kezdeményező erővel élni. A magyar közösség azt várja, hogy a pártnak minden esetben legyen mondanivalója, még jobb, ha megoldási javaslata az általa lakott régiók problémáira.
Márpedig probléma van éppen elég, ezeket kell napirendre hozni és ott tartani. Ehhez pedig elengedhetetlen az a szakpolitika, amely nemcsak a diagnózist tudja, de megoldást is javasol, nem mellesleg úgy tálalva, hogy az célba is érjen. A kedves olvasó persze joggal gondolja ezen a ponton, hogy mindezt leírni milyen könnyű, de a felvidéki magyar jelenünk szűk keresztmetszetében megvalósítani milyen nehéz.
Való igaz, de a korábbi köldöknéző viták és a mostanság is érzékelhető csodavárás helyett minden más jobb recept. Iszonyat kemény melóra lesz szükség, hogy a felvidéki magyar képviselet végre kikerüljön a kátyúból, és lássuk be, ennek a munkának még csak az elején tart a magyar párt, de a múlt hibáiból tanulva, apait-anyait beleadva semmi sem lehetetlen. Éppen csak a félelmeinket, a kétségeinket, vagyis önmagunkat kell legyőznünk, ha a magyar közösség kaput nyitna magának a politika első ligájába.
Megjelent a Magyar7 2026/6. számában.
