2026. július 23., 20:25

Forró választási őszre számít a Magyar Szövetség - bemutatták a Nyitra megyei jelölteket - VIDEÓKKAL

Csütörtök délután a komáromi Duna Menti Múzeum Jókai-szobra előtt került sor arra a rendezvényre, amelyen a Magyar Szövetség párt mutatta be az idén október 24-én esedékes települési és megyei önkormányzati választásokon induló Nyitra megyei jelöltjeit és megyeelnök-jelöltjét. Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke bevezető beszédében az összes párt és az összes megye legnagyobb képviselőcsoportjának a sajtótájékoztatóján köszöntötte a megjelenteket, hiszen a pártnak a Nyitra Megyei Önkormányzatban jelenleg meglevő 18 fős képviselőcsoportjának számbelileg nincs párja.

Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselő-jelöltjeinek bemutatása 2026.07.23. Komárom
Galéria
+7 kép a galériában
A Magyar Szövetség Nyitra megyei jelöltjei
Fotó: Magyar Szövetség

A pártelnök mindenekelőtt a most záruló választái időszakra koncentrálva emelte ki azt a munkát, amit megyei képviselőik Nyitra megye öt magyarlakta járásának, illetve választókörzetének az érdekében kifejtettek, ami jelentős odaadást követel a képviselők részéről, de ennek megfelelő eredményeket is hoz. Gubík a „Ránk számíthat” választási szlogent ennek jegyében úgy mutatta be, mint a múltban elvégzett munka és a jövőben rájuk váró feladatok megoldásának mottóját.

Ezután, immár országos viszonylatban kitért arra, hogy a folyamatos, öt megyére kiterjedő munka eredményei mellett nem lehet úgy elmenni, hogy azt a választók ne érzékelhessék, akárcsak a komáromi helyszínt vagy a tágabb régiót illetően is.

Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselő-jelöltjeinek bemutatása 2026.07.23. Komárom
A pártelnök, Gubík László nyitóbeszéde
Fotó:  Magyar Szövetség

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Szövetség nem konfrontatív, hanem eredmény-orientált politikájának a megyei munkában megmutatkozó eredményei mindenképpen utat kell, hogy jelentsenek a párt 2027-es pozsonyi választásokon való sikeres részvételéhez, azaz a sikeres parlamenti megmérettetéshez. 

A megyei választásokon a pártelnök a legutóbbi eredmény megismétlését kívánja a megyei jelölteknek, de akár annak túlszárnyalását is el tudja képzelni és hozzátette, forró ősz előtt állunk, ezért a nyarat sem szabad politikai uborkaszezonként felfogni. Ezután átadta a szót Farkas Ivánnak, a jelenlegi megyei frakció vezetőjének, akit szlovákiai szinten is az egyik legtapasztaltabb politikusnak nevezhetünk.

Farkas legfőképpen azt emelte ki, hogy a déli járások számára sikerült elérni, hogy a rendelkezésre álló források 65%-át kapják meg, s ezzel részben hozzájárultak az észak-dél közötti nagy különbségek mérsékléséhez. Kiemelte az országosan is legnagyobb képviselőcsoport meglétét, illetve, hogy a párt az első helyen van az összes megyei képviselők számát illetően is.

Ezután bemutatta a párt mostani választásokon induló nyitra megyei jelöltjeit (a 27 Érsekújvár, Komárom, Léva, Vágsellye és Párkány járási és választókörzeti jelölt bemutatása videónk 13. percétől tekinthető meg). Új megyei jelöltként indul, de tapasztalt önkormányzati politikus Antal Nyustin Ágnes, Ipolyvisk polgármestere, aki környezetvédelmi és roma integrációs szakemberként is kamatoztathatja tudását.

A megyei jelöltek után pedig sor került a Magyar Szövetség pártnak a megyei elnöki pozícióba jelölt tagjának a bemutatására.

Csenger Tibor személyében egy olyan megyei politikus száll versenybe az elnöki posztért, aki jelenleg is már kilencedig éve tevékenykedik a megye alelnökeként. Farkas méltatta a jelölt eddigi munkáját és elmondta, mennyire megfelelő személyiségnek tartja arra is, hogy a választási kampány alatt a jelölti csapat élére álljon.

Az elnökjelölt vérbeli mérnökemberként precíz áttekintését adta mindazon fejlesztésnek, ami a megyei fenntartású utak, hidak, szociális intézmények, iskolák stb.  felújítása során sikerült elvégezni. De ugyanígy megemlítette a sport, a kultúra és a műemlékvédelem terén biztosított fejlesztéseket és támogatásokat, majd külön kiemelte a megye hatáskörében elfogadott települési támogatási rendszert, amely a megye összes települését kedvezően érinti, s jelenleg az ország nyolc megyéje közül csak a nyitraiban működik.

Beszámolójából csak egyetlen számot emelünk most ki, 131 millió eurót, amelyet a Nyitra megyei testület az elmondása szerint a Magyar Szövetség frakciójának segítségével juttatott el az egyes projekteken keresztül a déli járásokba.

Ezután a választókhoz fordult, akiknek a további támogatását kérte, hogy a jövőben ezt a számot még nagyobbra tudják növelni, hiszen a mögöttük lévő választási időszakokban már többször bizonyították, hogy nehéz körülmények között is tudnak előremutató munkát végezni!

A teljes sajtótájékoztató alább tekinthető meg.

Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselő-jelöltjeinek bemutatása 2026.07.23. Komárom
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék