2026. május 28., 15:21

Emelné a rendőrök fizetését a belügyminiszter

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter emelni szeretné a rendőrök fizetését. Kormánypártja, a Hlas ezt feltételül szabná a jövő évi állami költségvetés elfogadásához. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt. A miniszter kezdeményezését méltatta a korábbi országos rendőrfőkapitány és a szlovák parlament alelnöke, Tibor Gašpar is. 

rohamrendőr
Illusztrációs felvétel
Fotó: Rendőrségi felvétel

„Mindent megteszek azért, hogy a jövő évi költségvetés része legyen a rendőrök fizetésemelése, méghozzá jelentős mértékben. Ez szerepel a kormány programnyilatkozatában is, és a Hlas-SD egyik feltétele lesz. Enélkül a költségvetés nem lesz elfogadva” – jelentette ki Šutaj Eštok. Elmondása szerint a költségvetés előkészítéséről szóló tárgyalások ezekben a napokban kezdődtek meg. A miniszter egy új bértábláról is beszélt.

Gašpar a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy üdvözli a rendőri bérek emelésére irányuló szándékot.

Valószínűleg ez a követelés az őszi költségvetési tárgyalások során kerül majd elő”

– vélekedett. 

A belügyminiszter egyúttal reagált az ellenzéki Progresszív Szlovákia elnökének, Michal Šimečkanak a nyugdíjakkal kapcsolatos kijelentéseire is.

Kijelentette, hogy amíg ő a miniszter, addig nem nyúlnak a rendőrség és más biztonsági szervek szociális rendszeréhez.

Šimečka a közösségi médiában magyarázta, hogy nem a szolgálati nyugdíjak megszüntetését szorgalmazza, ahogyan azt szerinte félremagyarázták. A Rádio Expres Braňo Závodský Naživo című műsorában, ahol az idézett kijelentések elhangzottak, a 13. nyugdíjak célzottabb odaítéléséről beszélt.

Megosztás
Címkék