Elment a mecénás

Szerencsés sorsom úgy hozta, hogy ott lehettem 1999-ben az átadáson és utána még évekig szinte minden rendezvényen. Még láttam a lepusztult, romos óvárosi épületet, amiből János egy igazi magyar oázist hozott létre. Az egykori, visszaszerzett családi vagyont nem saját, hanem mások örömére rakatta rendbe, nem kevés pénzből és sok utánajárással.

Neki köszönhetően lett egy hely Pozsonyban, ahol az ember jól, kis túlzással talán még otthon is érezhette magát. Mind a mai napig tartalmas programokat kínál, neves előadók fordulnak meg termeiben. Igazi kulturális és közösségi hely lett a Casino épülete, ahová a fiatalok is szívesen jártak, mi több a Diákhálózat és később a Pozsonyi Magyar Szakkollégium is otthonra lelt az épületben. A mecénás kifejezés sokunk számára az ő tevékenysége által nyert értelmet, kapott tartalmat.

Régóta nem élek már a fővárosban, de ha visszaemlékszem, Frideczky János csendes, visszahúzódó, szemlélődő emberként jelenik meg előttem, aki nem vágyta a csillogást. 1968-ban építészmérnökként emigrált Németországba, de sosem szakadt el teljesen szeretett Pozsonyától. A rendszerváltás után tért vissza, nagy tervekkel, főleg miután kiderült, hogy van remény a családi vagyon visszaszerzésére. Kitartásának és állhatatosságának köszönhetően nyílt meg újra a Pozsonyi Casino, a társasági élet színtere, amivel tisztelgett neves felmenői előtt is.

Ő azonban ennyivel nem érte be. Alapítványokat hozott létre, hogy megjelenhessenek fontosnak vélt publikációk, vagy, hogy biztosítva legyen a gyermekek utaztatása magyar iskolába. Biztos vagyok benne, hogy ezen kívül is sok jó ügyet segített, mert az a fajta ember volt, aki valahol kötelességének érezte, hogy adjon. Nemigen akad hozzá hasonló…

Bár ő eltávozott, amit megálmodott és létrehozott megmarad és a felvidéki magyarságot szolgálja. Az örök világosság fényeskedjék neki!