Autonómiakísértet
Az ünnepek előtt, valódi húsvéti ajándékként került asztalomra a Fórum Kisebbségkutató Intézet Biblia kinézetű kötete, amely Autonómiakísértet címmel foglalja össze Tóth Károly 1982-2013 közt keletkezett tanulmányainak, esszéinek, cikkeinek és a vele folytatott beszélgetéseknek, interjúknak a gyűjteményét.
A tekintélyes kötet anyagát Balla Kálmán és Filep Tamás Gusztáv állította össze, szerkesztette és látta el részletes jegyzetapparátussal. Nagy elismerés illeti fáradozásukat.
Ajándék ez a kötet olyan szempontból is, hogy megjelenése vállaltan is tisztelgés kíván lenni a kerek tíz évvel ezelőtt, megbocsájthatatlanul fiatalon, mindössze 57 éves korábban elhunyt, irodalmárként, kisebbségi jogvédőként, jeles közéleti és politikai szereplőként majd tudományszervezőként ismert Tóth Károly (nekem csak Tóth Karcsi) munkássága előtt. Tíz év történelmi léptékben nem nagy idő, ahhoz azonban épp elegendő, hogy a felvidéki magyarság második világháború utáni időszaka (s különösen a rendszerváltás környékének) egyik legjelesebb személyiségének emléke és életműve lassan a feledés homályába merüljön. E folyamat megállításában a lehető legjobbkor rótta le régi tartozását a kötet megjelentetésével a Fórum Intézet, amely Tóth Károly személyét végül is egyik alapító atyjaként kell, hogy számontartsa.
Kötetének tartalomjegyzékét böngészve rácsodálkozhatunk arra is, hogy számos közéleti tevékenysége mellett miként volt ideje, ereje arra, hogy gondolatait ily terjedelmes és sokrétű írói formába öntve hagyja az utókorra. A kötet az ő nevéhez köthetően ugyanakkor olyan dokumentumgyűjteményt is elénk tár, amelyen keresztül betekintést nyerhetünk a csehszlovákiai rendszerváltásnak nevezett időszak politikatörténeti fejezeteibe, annak magyar vonatkozásaiba, kisebbségi szervezeti és intézményi fejlődésébe. Nem utolsósorban, miként azt a kötet összeállítói is vallják, a kötet összegyűjtött írásain keresztül megismerhetünk egy „páratlanul szerény, soha önmagát, mindig mást, másokat méltató és előtérbe helyező, feddhetetlen erkölcsű, meg nem alkuvó önzetlen jellemű személyiséget”, aki nagyon, nagyon hiányzik napjaink „halom hasított faként” szétforgácsolódott közösségi viszonyaiban. Keserűségünk enyhítéseként olvassunk bele az Autonómiakísértet című kötetbe, és próbáljunk elmélyedni Tóth Karcsi gondolatvilágába. Rajta keresztül talán sikerül elmélyedni annak a liberális elveket valló, rendszerváltónak nevezett kisebbségi magyar generációnak a világába is, amely bő három évtizeddel ezelőtt még eltökélten hitt az őt körülvevő világrend megreformálhatóságában, jobbá tételébe és szebbre változtathatóságába. Hitt a demokrácia „mindenre is” választ adó eszközrendszerében. Hitt abban, ahogy Karcsi írta egyik írásában (főtitkárként), „hogy nem ellenségei és ellenfelei vagyunk egymásnak, hanem partnerei”. Az azóta eltelt évtizedek önmagukban hordják a választ arra a kérdésre, hogy mindebből mennyit sikerült nekik, s mindannyiunknak megvalósítanunk, akik legalább egy mustármagnyira is osztoztunk ebben a szentnek (vagy így utólag nem egyszer naivnak) nevezett hitben. De a választ önmagunkba nézve is megtalálhatjuk, mert mint Karcsi írta találóan:
„A történelem bennünk él, és magunknak kell szembenézni vele. És ennek a szembenézésnek egyetlen módja létezik, az, hogy ma mit teszünk.”
Megjelent a MAGYAR7 17. számában.
