„A szél kihívásaira gyökerekkel válaszolt”
A királyhelmeci intézményben rangos jubileumi ünnepséget tartottak, amelyen jelenlegi és egykori pedagógusok, egykori diákok és meghívott vendégek idézték fel az iskola elmúlt évtizedeit. A rendezvényen átadták az első Év Diákja díjat is.
Egy iskola jubileumán könnyű évszámokat sorolni. Hány tanuló járt ide, mikor költözött esetleg új vagy egy másik épületbe, kik tanítottak benne, hogyan változott a neve, a fenntartója, a körülötte lévő világ. A királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskola 75 éves ünnepségén azonban ennél több történt: emberek álltak egymás mellé emlékezni, akiknek az életében ez az iskola több mint egy régen fennálló intézmény. Számukra ez személyes emlék, munkahely, indulópont vagy hazatérési hely. Volt, aki tanított itt, volt, aki innen indult, és volt, aki most lépett fel először ilyen ünnepi alkalmon az iskola diákjaként.
A Helmeczy Mihály Alapiskolában az egész tanév a 75. évforduló jegyében zajlott – a pénteken megtartott jubileumi ünnepség ennek a programsorozatnak a kicsúcsosodása volt. A rendezvényen ott voltak a város képviselői, a szakmai és közéleti meghívottak, az iskola jelenlegi és egykori pedagógusai, volt diákjai, támogatói, valamint a történelmi egyházak képviselői is. Az esemény rangját jelezte, hogy a fenntartó részéről Pataky Károly polgármester, Želinský József alpolgármester, Tancsák Péter, Furik Péter, Apacs Zoltán és Fedor Sándor önkormányzati képviselők, valamint Leczo Bernadett, a Közös Tanügyi Hivatal vezetője is részt vett rajta. Jelen volt továbbá Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, Tamás Erzsébet, a Magyar Szövetség oktatáspolitikai szakértője, valamint Gabri Rudolf, a Rákóczi Szövetség képviselője.
Szabó Ferdinánd igazgató köszöntőjében úgy fogalmazott, számára ez az ünnep különösen személyes. Nemcsak igazgatóként állt a közönség előtt, hanem egykori diákként is: nyolc éven át ő maga is ebben az iskolában tanult, később pedagógusként tért vissza, ma pedig intézményvezetőként szolgálja az intézményt.
– fogalmazott Szabó Ferdinánd ünnepi beszédében.
Az ünnepség Szabó Ferdinánd igazgató köszöntőjével vette kezdetét, majd az ünnepi műsor következett, melyben fontos szerepet kapott az iskola énekkara. A csoportban alsó és felső tagozatos diákok énekelnek együtt, az elsőtől egészen a kilencedik évfolyamig, így a közös munka a különböző korosztályokat is összekapcsolja. A rendezvényen Pataky Károly polgármester is ünnepi beszédet mondott, majd az elsősök műsora következett. A jelenlétük különösen kedves pontja volt az eseménynek: miközben az iskola 75 évére emlékeztek, a színpadon ott voltak azok is, akiknek az iskolai története még csak most kezdődik.
A műsorban fellépett az Aranykapu hagyományőrző csoport is, amely 2018-ban, az iskola névadásának évében indult újra, és azóta több városi rendezvényen, valamint országos megmérettetésen is sikeresen szerepelt. A Dunamenti Tavaszon bronz- és ezüst minősítéseket, valamint különdíjakat is szereztek, műsoraikban pedig elsősorban népi játékokat, jeles napokhoz kötődő hagyományokat és régi közösségi szokásokat elevenítenek fel. Ezúttal a Gyereklakodalom című műsort mutatták be, amelyet a nyolcadik évfolyamosok vittek színpadra.
Az ünnepség egyik különleges pillanata az Év Diákja kitüntetés átadása volt. Az iskola idén első alkalommal hívta életre ezt az elismerést, azzal a szándékkal, hogy idővel méltó hagyománnyá váljon. A díjat olyan tanulónak szánják, aki nemcsak eredményeivel, hanem szorgalmával, kitartásával és a közösségért végzett munkájával is példát mutat társainak.
Az első díjazott Pekarik Emília végzős diák lett, aki már az esemény elején is szerepet kapott, hiszen az ő szavalatával indult a jubileumi műsor. A méltatás alatt többször is elérzékenyült, ami különösen emberivé tette a díjátadás pillanatát. Nem egy előre kiszámított ünnepi jelenet volt ez, hanem egy olyan elismerés átadása, amelyben a tanárok figyelme, a diáktársak megbecsülése és egy végzős tanuló egész iskolai útja egyszerre volt jelen.
Szabó Ferdinánd igazgató számára mindez személyes jelentést is kapott. A köszöntöttek között ott volt az édesanyja is, aki több évtizeden át szolgálta az intézményt nevelőként és tanítóként, és innen ment nyugdíjba. Így az igazgató ezen a napon nemcsak az iskola vezetőjeként, hanem fiúként, egykori diákként és egy pedagóguscsalád tagjaként is részese volt az ünnepnek.
Amikor beszédében édesanyja példáját idézte fel, nem rejtette el meghatottságát. A teremben nem volt egyedül ezzel: a nyugdíjas pedagógusok köszöntésekor többeknek könnybe lábadt a szeme. Ez a rész nem a protokoll miatt maradt emlékezetes, hanem azért, mert a 75 év hirtelen arcokat kapott. Olyan emberek arcát, akik nélkül az iskola története egészen másként alakult volna.
Amikor az érzéseiről kérdeztem, Szabó Ferdinánd nem próbálta hivatalos mondatok mögé rejteni, mennyire megérintette a nap. Arra a kérdésre, sikerült-e úgy az ünnepség, ahogy megálmodta, őszintén válaszolt: szívesen kihagyta volna a könnyeket, de úgy érezte, bizonyos élethelyzetek és családi kötődések mellett ez nem kerülhető el.
Az igazgató számára a jubileum azért is volt különösen személyes, mert édesanyja több évtizeden át tanított az intézményben, és az iskola történetét felidéző összeállítás alapjául is az ő korábbi kutatómunkája szolgált. Mint mondta, ezért külön hálával tartozik neki, hiszen ezt az anyagot nélküle nem tudta volna így összeállítani.
A beszélgetésben azt is elismerte, hogy az iskolavezetői munka időnként fárasztó és elkeserítő is tud lenni, de mindig vannak emberek, akik felemelik, és akik miatt tovább lehet menni. A pénteki ünnepség ilyen értelemben nemcsak visszatekintés volt számára, hanem megerősítés is: annak jele, hogy a közösség, amely körülveszi az iskolát, valóban képes megtartani egymást.
A hivatalos program végén a történelmi egyházak képviselői áldást mondtak az iskolára. Az ünnepi terem hangulata ekkor ismét elcsendesedett: a köszöntők, fellépések és tapsok után imádságban hangzott el hála mindazokért, akik az elmúlt évtizedekben a gyermekek nevelésében, az intézmény megtartásában és a magyar oktatás szolgálatában részt vállaltak.
Az egyik imában elhangzó gondolat különösen pontosan foglalta össze a nap lényegét: az iskola a szél kihívásaira gyökerekkel válaszolt. Ez a mondat nem egy bezárkózó vagy fogyatkozó intézmény fölött hangzott el, hanem egy olyan magyar iskola ünnepén, amelynek múltja erős, jelene élő, és amelynek közössége ma is képes újra meg újra megszervezni önmagát.
A hivatalos rész után a vendégek még jó ideig nem indultak haza. A fogadáson régi tanárok, egykori diákok, régi ismerősök, barátok, kollégák és támogatók beszélgettek tovább, sok öleléssel, nevetéssel. Az esemény végén mindenki az iskola ajándékával távozott, de alighanem ennél többet is vitt magával: egy közös ünnep emlékét arról, hogy mit jelent egy iskolához tartozni.
