A rendőrség több mint 5500 esetben intézkedett karácsony napjaiban
A december 24. és 26. közötti karácsonyi ünnepek alatt a rendőrség 3975 hívást kapott a segélyhívó vonalra Szlovákia egész területén. A fenti bejelentések alapján, de saját tevékenységük révén is a rendőrség 5517 incidenst vizsgált ki. A TASR-t Roman Hájek, az országos rendőrfőkapitányság (PPZ) szóvivője tájékoztatta erről.
Elmondta, 21 vagyon elleni bűncselekményt regisztráltak, ezek főként lopások és mások tulajdonában okozott károk voltak.
– közölte.
„A közrend megsértésével kapcsolatban nyolc verekedéssel és verekedéssel és dulakodással, öt családon belüli erőszakkal és egy rendzavarással kapcsolatos esetet is vizsgáltunk” – tette hozzá.
A nyugalom és békés egymás mellett élés megzavarása okán 507 esetet regisztráltak, valamint 126 esetben az éjszakai nyugalom, vagyis csendháborítás miatt is intézkedtek, tette hozzá a karácsonyi ünnepek mérlegéhez egy rendőrségi szóvivő.