Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus 160 éve született

Apja, Adolf Zsigmondy a kor egyik legjobb fogorvosa volt, aki több műszert és eljárást vezetett be a gyakorlatba és számos szakmunkát publikált, ő terelte mind a négy gyermekének érdeklődését a természettudományok irányába. Anyja, Irma von Szakmary a művészetekkel ismertette meg a gyerekeket, és testük edzését követelte meg: sokat úsztak és kirándultak. Bátyja, a híres hegymászó, Zsigmondy Emil volt.

Zsigmondyt fiatal korától a kémia nyűgözte le, már középiskolásként saját házi laboratóriumában kísérletezett és az akkoriban hozzáférhető szakkönyveket tanulmányozta.

Egyetemi tanulmányait a bécsi Polytechnikumban kezdte és Münchenben fejezte be, főként elektrokémiát és szerves kémiát tanult. 1889-ben az erlangeni egyetemen doktorált szerves kémiából, ezután Münchenben és Berlinben dolgozott az egyetemen, majd a grazi Technische Hochschule magántanára lett.

Ebben az időben a szilícium-vegyületeket kutatta, s ennek kapcsán hívták meg a híres Schott üveggyárba. Érdeklődése hamarosan az új tudományágnak számító kolloidkémia felé fordult.

Jénában főként az üvegszínezékek gyártásához használt aranyszolt vizsgálta és több új vegyületet hozott létre, ezek közül a tejüvegnek nevezett fehér variáns különösen népszerűvé vált. Zsigmondy 1903-ban menősült, egy jénai professzortársának lányát vette el: házasságukból két lány született. 1908-ban a göttingeni egyetemre hívták és haláláig itt tanított, kiváló kutatókat gyűjtve maga köré.

A kolloidok kutatásán kívül foglalkozott a diszperz rendszerek állandóságával, tanulmányozta a géleket és azt a folyamatot, ahogy a gél folyékony közegben kolloidoldattá alakul.

Az akkoriban használatos mikroszkópok alatt a kolloidokat alkotó igen apró részecskék - lévén méretük kisebb a látható fény hullámhosszánál - nem voltak láthatóak, ezen a technikai fejlesztések sem segítettek. Zsigmondy, aki időközben otthagyta állását, hogy a tudományos kutatásnak szentelhesse tevékenységét, 1903-ban Henry Siedentopffal megkonstruálta az ultramikroszkópot. Ennek alapja az úgynevezett Tyndall-jelenség: különleges megvilágítás esetén a kolloidrészecskéken a fény szóródik és a mikroszkóp objektívjébe a szórt fény jut. Sötétben az egyes részecskék fénypontokként láthatóak, és bár alakjukat nem lehet észlelni, mozgásukat és helyüket igen.

1913-ban a műszer továbbfejlesztett változatával, a résmikroszkóppal már a részecskék térfogategységre eső számát is meghatározta, eldöntve egyben egy hosszú vitát is, bebizonyosodott, hogy a kolloidoldatok heterogén rendszerek.

Az ultramikroszkóp nagyban hozzájárult a kolloidkémia fejlődéséhez, bár a kutatásban a legtöbb helyen, ahol igen nagy nagyításra van szükség, már felváltotta az egy nemzedékkel később kifejlesztett elektronmikroszkóp. 1918-ban alkotta meg a kolloidkémiai kutatásokban alkalmazott membránszűrőt, 1929-ben pedig ennek tökéletesített változatát, az ultraszűrőt, amellyel különböző méretű részecskéket, akár baktériumokat és vírusokat lehet egymástól, illetve az oldószertől elválasztani.

Jellemző a tudósra, hogy a díjjal járó pénzt az első világháború utáni inflációs időszakban a legalapvetőbb eszközökben és alapanyagokban szükséget szenvedő intézetének fejlesztésére fordította. A Nobel-díjas tudós 1929 februárjában visszavonult és ugyanebben az évben, szeptember 23-án meghalt. Bár nem Magyarországon született, nem itt nevelkedett, és tudományos pályáját is külföldön futotta be, szülei révén Ausztriába került neves magyar család leszármazottja volt, erről soha nem feledkezett el, ő maga is beszélt magyarul. 

(Édesapja, Zsigmondy Adolf (1816-1880) Pozsonyban született és diákkorában Komáromban is tanult, ahol Jókai Mór családjánál lakott - a szerk. megj.)