Zombimese, avagy téves feltámadás
Móricz Zsigmondról és Mikszáth Kálmánról (és még további magyar írókat is említhetnénk) köztudott, hogy sok írásuk témáját maga az élet úgy „szolgáltatta”, hogy az írók figyeltek környezetükre, meghallgatták a beszélő, mesélő embert, és egy-egy érdekes történet, fordulat köré építették, tehetségükkel kibontották és csodává tették a maguk alkotta „szöveget”, legyen az regényrészlet, elbeszélés, novella.
Móricz híres volt arról, hogy jegyzetfüzettel járta a vidéket, kutatva a magyar valóságot, a nép nyelvét és sorsát. A jegyzetelés lehetővé tette azt, hogy később felidézze a népélet, a paraszti világ kínálta „témákat”, történeteket, nyelvi kifejezéseket, párbeszédeket stb., s ezeket beépítse saját írói világába. Az a „történet”, ami nemrégen egy szlovák faluban lezajlott, biztosan nem kerülte volna el a figyelmét, ha éppen arra jár. De talán inkább Mikszáth Kálmán regényének fontos epizódjára emlékeztet az említett faluban történt eset. Nekem rögtön ez jutott az eszembe, pontosabban Mikszáth híres regénye (de melyik nem az?), a Szent Péter esernyője.
Mint tudjuk, Szklabonyán született és a palóc vidék beivódott írásművészetébe is, mind novelláiba, mind regényeibe. A valóságot beemelte a szépirodalomba. Bizonyára sokan olvasták a Szent Péter esernyője című regényét, vagy látták annak filmváltozatát. A lényeg, hogy egy piros esernyő, (amelynek nyelébe pénzt rejtettek), nem kis utat megtéve elérkezik valahová, ahol két szív egymásra talál. Wibra Gyuri és Veronka megtalálják egymást. Ezt megelőzően nyomon követhetjük az esernyő útját, amelynek egyik „állomása” egy temetés. Mikszáth érzékletesen írja le a gyászmenetet, de az utolsó búcsú a sírnál végül nem következik be. A koporsót cipelő egyik ember ugyanis megbotlik, a koporsó leesik a földre, a fedele kinyílik, és a gyászolók nagy megdöbbenésére a halott egyszer csak felül benne. Csoda történt! Nos ez a jelenet jutott eszembe, amikor (elsősorban a szlovák közösségi térben) megjelent egy-két, majd egyre több erre „hajazó” hír.
A szlovák nyelvű közösségi hálók, hírportálok az utóbbi napokban felkaptak egy megmosolyogtató, vagy inkább fura történetet; valljuk be, ilyesmiről nem mindennap olvas az ember. Történt ugyanis nemrégen, hogy a szepességi Szepesmindszent (Bijacovce) nevű község temetőjében összegyűltek az emberek, hogy gyertyát gyújtsanak a néhány nappal korábban tisztességgel eltemetett halott sírján és emlékezzenek az elhunytra. Az összegyűlt rokonság és falubeliek egy idő után fura hangokra lettek figyelmesek. A sír felől, vagy ahogy feltételezték, a sírból gyanús hangokat hallottak. Zörgést, kopogást.
Persze a meglepődést és ijedtséget az aggodalom váltotta fel. Mozgósították a rendőrséget azt követelve, hogy tárják fel a sírt, hátha „feléledt” a több mint két hete eltemetett elhunyt. A feltárásban illetékes rendőrök azt nyilatkozták, hogy nem tehettek mást, mint eleget tenni a kétségbeesett kérésnek, így sor került a szokatlan rendőri beavatkozásra, amely az elhunyt temetését követően 18 nappal történt meg. A helyszínről még a ta3 tudósítója is jelentkezett. A szomorú aktusnál nagyon sokan voltak jelen, több százan, főleg helyi lakosok. A hírek szerint állítólag a jelenlévő rendőrök is hallottak „hangokat”. Az elhunytat exhumálták, és a szemrevételezés után megállapították, hogy ugyanabban az állapotban találták, ahogyan eltemették. A „témában” a sajtó megszólaltatta a temetkezési és hamvasztással foglalkozó szolgáltatások asszociációjának az elnökét is, aki szerint az orvosok és halottkémek nem szoktak tévedni a halál megállapításakor. A halottat szakértői boncolás céljából elszállították abban a reményben, hogy ennek révén magyarázatot kapnak a furcsa „hangokra”. A történetnek ezért bizonyára lesz még folytatása.
