Zarándoklat és magunkra találás férfiaknak, avagy egy kiszakadás története
Mindig is fontosnak tartottam az önismerettel kapcsolatos dolgokat. Mert bizony rohanó világunkban erről feledkezünk meg a legjobban: keveset foglalkozunk önmagunkkal, terheinket és problémáinkat pedig félretesszük, melyek csak felgyülemlenek és nincs idő azokat elrendezni.
Ó, de jó volna egy kicsit elvonulni, rendezni a fejemben lévő gondolatokat, nem rágódni a múlton, és egy kicsit újra magamra találni! – nagyjából ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor a nyári szabadságomat terveztem.
Bár fura ezt pont tőlem hallani, de közösségi emberként most épp magányra vágytam, egyfajta elvonulásra, útkeresésre, elcsendesedésre! Töprengésem alatt azonban eszembe jutott Halász Péter, akit még a Gombaszögi Nyári táborból ismerek. Ő ugyanis férfi önismereti köröket vezet rendszeresen, és Gombaszögön is tartott hasonlókat, melyeken részt vettem.
Fel is kerestem őt az ötletelésem közepette, hogy
tudna-e nekem ajánlani egyfajta zarándoklatot, elvonulást, ahol egy picit kitisztíthatom a fejemet és rendezhetem a gondolataimat.
S bár véletlenek nincsenek, az egyik ilyen önismereti rendezvényét, a nyári kiszakadást pont a következő hétre tervezte. Nosza, itt a soha vissza nem térő lehetőség!
Nem éppen egyedül, de hozzám hasonlóan gondolkodó, elvonulásra és önmagára találni vágyásra való férfitársammal együtt vágtam bele a történetbe: kiszakadtam! Ami annyit jelent, hogy négy napon át a Mátra erdeit, konkrétan Galyatető és környékét jártuk be. Megérkeztünk, körbeálltunk, bejártunk egy kört, köröket....(Ennek a szimbolikáját később még kifejtem).
Hátamon a házam jeligével indultunk el az útnak, csak a legszükségesebb dolgokat hoztuk magunkkal: ruházat, étel, víz, akarat, a fölösleges dolgokat pedig magunk mögött hagytuk: telefon, otthoni, munkahelyi aggódások, és egyéb "kacatok", melyekre nem volt szükségünk.
Barátunk és természetes közegünk az erdő és a természet voltak, energiát a napfényből, a fákból, vízből, és az este megrakott tábortűzből, illetve a férfi közösség erejéből merítettünk. Alvóhelyünk hálózsákban a szabad ég alatt, az aktuális táborhelyeken, a pislákoló és kellemes, fákkal megrakott tábortűz mellett valósult meg. A napindítót minden reggel a szokásos reggeli rutinunkkal, az akarom körrel indítottuk meg, amikor is mindenki elmondhatta, mit szeretne magának megvalósítani, illetve ki mit tart fontosnak, szükségesnek a közösség számára. Az erdőket közösen barangolva, zarándokolva mindenki számára mást is jelentett az utazás.
Galyatetőn, az első nap egy hét kilométeres kört tettünk meg, melyben mindenki megfigyelhette, hogyan éli meg az első körét, megbirkózva az izgalmas és változó területtel, a lejtőkön át egészen az olykor gyilkos emelkedőkön keresztül.
A második nap ezt a kört mindenki egyedül tehette meg csendben, magába nézve, megvizsgálva, hogy számára milyen nehézségeket, izgalmakat, vagy éppen könnyedséget ad az a bizonyos kör megtétel.
A menetelés során érdemes volt azt is megfigyelni, hogy az életünk során milyen nehézségekkel néztünk már szembe, milyen problémákon sikerült túljutnunk, melyeken pedig nem. A kör megtétele után kis csoportokban mindenki elmondhatta, megoszthatta tapasztalatát, élményét, milyen volt azt csendben, egyedül megtenni.
A magam nevében azt tudom mondani, hogy ez a kör nagyon tanulságos és szükséges volt. Az sem véletlen, hogy utolsónak vágtam neki, sem előttem, sem mögöttem nem volt senki, így teljesen egyedül, magamra maradva gyalogoltam végig a körömet. Magamra kellett maradnom, és többször is el kellett tévednem ahhoz, hogy két fontos dologra jöjjek rá.
Az életem során sokszor nem voltam önálló, nem bíztam magamban, mondván, mások jobban tudják, mit kell csinálnom. Abban a helyzetben megtaláltam magamban azt az erőt és a kellő önbizalmat, mely kivezet az útvesztőkből. Megtanultam önmagamra hagyatkozni, magamban bízni. A másik fontos tanulság, amelyre rájöttem, hogy az életem során, ha többször is letértem a helyes ösvényről, mindig sikerült visszatérnem a kijelölt utamra. Egy keresztény ember számára az élet nagyon sok próbatételből áll, és bizony sokszor eltévelyedünk. A múltban többször is eltávolodtam, letértem a keresztényi útról, de mindig sikerült visszatalálnom. Felérve, és megmászva Galyavárat, mely az ottani legmagasabb csúcs, az Úrnak adtam hálát, hogy bármi történik, mindig visszatalálhatok helyes ösvényére.
De ne csak rólam szóljon a történet.
Fontos kiemelni, hogy sikerült egy igazi csapattá, közösséggé formálódnunk.
Építő jellegűek voltak a közös beszélgetések, melyeken mindenki elmondhatta élményét, tapasztalatát, és egyfajta visszajelzést adhatott a társaságnak. A bemutatkozásunkkor mindenki saját történettel, problémával, nehézséggel, vagy éppen kéréssel lépett elő. Természetesen előtörtek az érzelmek is,helye volt ennek. A zárónapra is maradtak olyan történetek, melyeket belsőségesen mindenki átélt és megosztott a közösség tagjaival. Meghitt pillanatok voltak ezek.
Mert egy férfi közösségi önismereti csoport nemcsak arra hív, hogy egymást meghallgassuk, hanem közösen megéljük és átéljük, átérezzük egymás érzéseit, mondanivalóját, melyekből erőt meríthetünk a továbbiakban.
Mindenki hozzátette a saját gondolatát, és útravalóul elvitte a másik üzenetét, tanulságát. A közösen letett élmények, terhek, történetek és bizonyságok tették teljessé azt a kört, mely a közösségünket kialakította és formálta. Magam részéről azt tudom elmondani, hogy éreztem azt az ősi férfi energiát, melyet a ettől a csoporttól kaptam a néhány nap alatt.
Ez az ősi erő mindannyiunkban bennünk él, és energiát adhat a nehézségekben, elakadásainkban, és újra segít magunkra találni az elveszett és bizonytalan élethelyzetünkben. Köszönöm a szervezőknek, és a csapat minden tagjának, hogy ezt velük együtt élhettem meg. Mindenkinek kívánom, hogy éljen át hasonló érzést. Megkaptam az útravalót, közelebb kerültem magamhoz, valami elkezdődött, csak folytatni kell a helyes ösvény irányába.
