Vulkántúrák bölcsőhelyünk körül - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
A láva gyorsan hömpölyög a hegy oldalában, majd újabb hatalmas robbanás rázza meg a trópusi tájat. A kitörési oszlop kezd összeomlani, a vulkán csúcsa beszakad az alatta lévő, kiürülő magmakamrába. A kaldera máris elkészült. Közben piroklasztár zúdul a vulkán lába felé, salak, horzsakő mindenütt, no meg a fojtogató gáz. Szerencse, hogy nincs még ember a Földön. 15 millió évvel ezelőtt járunk, valahol a miocén kori Börzsönyben.
Az elveszett édenkert képe sokszor megjelenik egy-egy nagyvárosi délután elszomorító rohanásában, aztán megnyugszik a lélek, hisz mindig itt van kéznél a Börzsöny, amely különösképpen újra és újra visszahívja azt, aki egyszer megismerkedett vele. A hegység lábánál elhelyezkedő kedvelt kirándulóhelyek majd minden hétvégén megtelnek a városokból kiömlő tömeggel, amely megelégszik egy fertályórányi sétával, gondosan ügyelve arra, hogy az autótól ne nagyon távolodjon el. Pedig a Börzsöny igazán a zsivajon túl kezdődik. Sőt, igazán a kalderában.
Ma már a vulkán hosszú álmát alussza, csak lávadómok, dagadókúpok, kürtőmaradványok, lakkolitok, rétegvulkáni roncsok emlékeztetnek a tüzes múltra.
No meg azok a bizarr sziklaformák, a környezetükből kipreparálódott andezittornyok… Amikor nem látja őket senki, talán meg is elevenednek. Legendák ihletői ők, és őrzői az utolsó menedéknek, a börzsönyi rengetegnek.
Azt mondják a földrajztudósok, hogy a Börzsöny három egymás után keletkezett vulkán roncsa, illetve az utolsónak a romja. Mindegyik tűzhányó az előző beszakadásos kalderájában épült fel, ezért egyre kisebbek és alacsonyabbak lettek. Mások azt mondják, hogy a Börzsöny egyetlen széttagolt kaldera, amely kisebb kalderák egybenyílásával keletkezett. Bárhogyan is volt, maradjunk annyiban, hogy a Börzsöny Magyarország legépebben megőrződött vulkánromja.
Valódi titka abban rejlik, hogy műutak nem vezetnek át rajta, nincsenek átjátszótornyok és sípályák felvonói, liftjei sem rontják az összképet. Olyan az egész, mintha 100, vagy akár 1000 évvel ezelőtt járnánk.
A természetvédelmi szakzsargon Csarna-völgynek hívja ezt az őserdőként ható övezetet, amelyet nemrég sokadszor sikerült hosszabb távra is megvédeni mindenféle bolygatástól. Turistaút kevés vezet be a kaldera belsejébe, így tényleg olyan hangulatot kelt, mintha egy elveszett világban bolyongana az ember. Szeretjük ide hordani a lelket egy kis regenerálódásra, szeretjük itt levedleni a ránk kényszerített uniformist, jó végigélni, hogyan lesz a legfontosabb dologból a legjelentéktelenebb.
Vajon ki gondolta volna 2020 elején, hogy egy járvány akadályozza meg külhoni forgatásainkat. Márpedig 2020 márciusában beköszöntött egy új világ, korlátozásokkal, határlezárással.
Így fordult figyelmünk a Börzsöny felé, ahol egykoron megismerkedtünk a természettel és a természetjárással, és amelyhez ezer szállal kötődünk, így szinte jutalomjátékkal ért fel a hazai helyszínek bemutatása. Tudtuk, hogy a 26 percnyi műsoridőt akár tízszer is meg tudnánk tölteni, így a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy mi kerüljön bele a filmbe, és hogy „melyik kezünket vágjuk le”. Végül a dél-börzsönyi kismedencék bejárása után bevettük magunkat a Magas-Börzsönybe, ahol egy kisebb vulkántúrát tartva felvillantottuk a legérdekesebb természeti értékeket és a legfontosabb turisztikai attrakciókat.
Mivel a vírus májusra sem tágított, így sor kerülhetett a Dunakanyarra is, ahol már eleve két filmmel számoltunk. Mert ki ne ismerné a jellegzetes látképet, ahogy a Duna egy merész kanyarulattal áttöri magát az egykor összetartozó vulkáni hegyrendszer, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny között.
Mindkét oldalról ikonikus a látvány, amit sokszor, sokan megénekeltek már. Mi annak jártunk utána, hogy mit rejt a díszes kirakat.
Az első részben a Duna bal partjának ismert és ismeretlen helyszíneit járva kerestük a választ: hogyan képes megmaradni a Dunakanyar ősi szelleme, a települések sajátos identitása és arculata a tömegturizmus, a terjeszkedő agglomeráció és a tömeges betelepülés hatásai közepette. Mire ügyeljünk, hogy a Duna e szép zuga, Verőce, Kismaros, Nagymaros és Zebegény ne hajoljon meg a lélektelen, tájidegen eszmék előtt, hanem éppen hogy hozzá idomuljon az, aki turistáskodni vagy élni jön ide.
Miután kicsodálkoztuk magunkat a bal parton, áthajóztunk Dömösre, hogy onnan nézzünk vissza, miközben bebarangoljuk a Visegrádi-hegység vad sziklákkal övezett parkerdőjét.
Szívében királyságunk hajdani központja, Visegrád és környékének középkori emlékei, későbbi sváb öröksége a mai napig meghatározzák a Dunakanyar képét és szellemiségét, így itt a természeti szépségek mellett előtérbe került a kultúrtörténeti örökség is. A film azon a szakrális ponton ért véget, ahol a Duna két ágra válik. A kisoroszi szigetcsúcsról tekintettünk vissza bejárt utunkra, egyik oldalon a Börzsöny, a másikon a Visegrádi-hegység intett búcsút. De van egy vigasztaló jó hírünk: innen nem kell sehova se elindulnunk, hogy hazatérjünk. Hisz ez a mi szeretett szülőföldünk, valódi otthonunk, a Dunakanyar.
Megjelent a Magyar7 2025/14. számában.
