2020. január 6., 14:04

Visszavonta tanulmányát egy Nobel-díjas kémikus

Visszavonta Frances Arnold Nobel-díjas amerikai kémikus legutóbbi publikációját, mely a módosított enzimekről szólt és a Science tudományos lapban jelent meg.

nobel-medal.jpg
Fotó: Archívum

"Az eredmények nem voltak reprodukálhatók. Elnézést kérek mindenkitől" - írta a Twitteren a pasadenai Kaliforniai Műszaki Intézet tudósa. Szavai szerint nagyon elfoglalt volt, amikor benyújtotta a tanulmányt a laphoz. "Nem végeztem jól a munkámat" - írta Frances Arnold.

A tanulmány olyan módosított enzimekről szólt, amelyek meggyorsítanak bizonyos kémiai reakciókat. A vezető szerző által vezetett laborkönyv alapos átvizsgálása után azonban feltűnt, hogy a döntő jelentőségű kísérletek bizonyos bejegyzései és nyers adatai hiányoznak - írja indoklásában a Science.

Nem Arnold volt a publikáció vezető szerzője, de ő vállalt érte felelősséget.

Frances Arnold 2018-ban kapott két másik kutatóval együtt kémiai Nobel-díjat. Kifejlesztett egy eljárást, mely az irányított evolúció nevet kapta.

Az amerikai kutatónak 1993-ban sikerült először irányított evolúcióval létrehoznia enzimeket, kémiai folyamatokat katalizáló fehérjéket. Azóta tovább finomította módszereit, amelyeket manapság már rutinszerűen használnak új katalizátorok létrehozására. A Frances Arnold-féle enzimeket vegyi anyagok, például gyógyszerek környezetbarátabb gyártásánál vagy épp megújuló üzemanyagok előállításánál alkalmazzák.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.