Vietnámi mozaik (I.)
A Vietnámi Szocialista Köztársaság a Kínai-tenger partján mintegy ezerhatszáz kilométer hosszan húzódik északról délre. A délkelet-ázsiai ország természeti szépségei és épített öröksége, történelme sok látogatót vonz.
A sárkány évében, a holdújév köszöntésére feldíszített országban landolt velünk a repülőgép. A háború edzette Vietnám a Kínai-tenger partján húzódik. Az idők kezdetén dél-kínai törzs hódította meg az északi részt, majd délre nyomulva elfoglalta a virágzó Csampa Királyságot, s később a khmerek birtokolta déli Mekong-vidéket.
Az ezeréves kínai uralom mély nyomot hagyott a társadalmi rendben és a kultúrában, a gondolkodásmódban, az építkezésben, az irodalomban és a zenében. Az európai gyarmatosítók is megjelentek; elsőként a portugálok ellen harcoltak a vietnámiak, majd az Indokínát birtokló franciák ellen 1954-ig, a genfi egyezményig – ami alapján a 17. szélességi körön kettéosztották az országot – küzdöttek.
A következő háború 1965-től 1972-igtartott, s már a két különböző berendezkedésű ország: Észak- és Dél-Vietnám harca volt, amelyben az amerikaiak a délieket támogatva vesztettek. Az országot 1975-ben egyesítették. Idegenvezetőnk tájékoztatása szerint az államszervezet kommunista, a gazdaság az 1986-os reformok nyomán kapitalista jelleget mutat. Az 1980-ban regisztrált 54 milliós népesség ma már 100 millió körüli. A lakosság korfája igen fiatal, bármerre jártunk, ifjú arcok tekintettek ránk.
Vietnám mezőgazdaságának fontos eleme az „istenek ajándéka”, a „fehér arany”, a rizs. Láttunk felégetett, vízzel elárasztott, a szélben selymesen ringatózó zöld parcellákat. Északon kétszer, délen háromszor tudnak aratni az eltérő éghajlat miatt. Laoszban bérelnek területeket a rizstermesztésre a növekvő igény miatt. Sajátos szokás szemtanúi lehettünk: a rizsföldek közepén az elhunyt gazdák síremlékei sorakoznak. A földhöz való kötődésről kifejező sorokat Nguyễn Ngọc Thuần vietnámi író Csukott szemmel nyiss ablakot című regényében olvastam, ahol a főhős kisfiú így beszél apja érzéseiről: „Apának például a földek látványa szerez örömet. (…) Az az én második otthonom, mondogatta. Azt mesélte, hogy régen a nagyapám is épp ezt mondta, amit ő. Amikor elment, a falusiak a koporsóját körbevitték a rizsföldeken. Minden évben, amikor megérett a rizs, a nagymama kopogtatott a sírján, hogy beszámoljon, milyen jó a termés.”
A rizsföldek hasznosulása nemcsak a rizs, hanem a földek állatvilága is: hal, vízi csiga, kacsa és rizspatkány. A vidék elmaradhatatlan segítő állata a vízi bivaly. A legenda szerint egy bohém, kissé szeleburdi szellemet büntetett azzal a Mennyei Atya, az Égi Sárkány, hogy az embert kell szolgálnia. Teszi is, néha egész különös módon: utunk során láttunk bivaly hátán fekve szundikáló embert is.
Észak-Vietnám legnagyobb városa a mintegy 10 millió lakosú főváros, Hanoi. Több elnevezése volt, például Co Loa Thanh, a Tengeri Kagyló Városa, mivel az egyik uralkodó a város erődítményét spirálisan, a Loa kagyló mintájára építtette meg. Egészen különös épületeket láttunk itt, kis alapterületű, fölfelé terjeszkedő keskeny házakat. Két nagy tava mellett élénk élet folyik.
A 36 utcának nevezett részen végigriksázva megállapíthattuk, hogy a hűvösen elegáns éttermek mellett piciny kifőzdék, utcai árusok is kínálják főztjüket.
A sok, írásban megjelenő nevezetesség között nekem kiemelkedő élmény volt a vízi bábszínház, az Irodalom Temploma és a Népművészeti Múzeum. A vízi bábszínház eredetileg az elárasztott rizsföldeken való szórakozást szolgálta. Az általunk látott előadáson a színészek derékig vízben állva, a bábokat bambusz rudakkal mozgatva adtak elő bájos, viet legendakörbe tartozó történeteket.
Az Irodalom Temploma a 11. században alapított egyetemnek adott helyet. Öt kapun, udvarokon keresztül jutottunk be a Konfuciusz-szentélybe. Az öt jelképes szám: az öt elemet (tűz, víz, levegő, föld, fém), de az öt fő erényt is (tudás, emberség, becsület, udvariasság, hűség) jelenti. Az UNESCO az „emberiség legfontosabb memóriaköveinek” minősítette azokat a sztéléket, amelyekbe nagy teknősbéka alapra helyezve a végzett hallgatók nevét vésték be.
A Népművészeti Múzeum tablói szerint 54 népcsoport él az országban, s megismerkedtünk ősi munkaeszközökkel is.
A szabadtéri kiállításrész épületei élénk közösségi életet mutattak.
Aki Hanoiba látogat, nem hagyhatja ki a Ho Si Minh Komplexum megtekintését. Hatalmas, gondozott parkban emelkedik a volt kommunista vezető nagy mauzóleuma. A sötétített terembe csak sorban, kettesével lehet belépni, a balzsamozott testet fehér egyenruhás katonák őrzik. Ho apó emléke él a népben, síremléke zarándokhely. Hosszan kanyargott a bejutni vágyók sora, a helyiek főhajtással köszöntötték. Nem tudom, vágyott volna-e ilyen külsőségekre, mert a park más részén látható háza, dolgozószobája igen szerény.
Utunk legjobban várt része számomra a Ha Long-öböl, a Leszálló Sárkány öble volt. A világhálón számtalan fénykép örökíti meg szépségét, s több filmben is feltűnik ez a karakteres helyszín. Nem okozott csalódást a világörökségi terület. Legendák szólnak a kis szigetek, vízből kiemelkedő szirtek keletkezéséről. Az egyik szerint a Mennyek Ura meghallgatta a kegyetlen ellenség által megtámadott viet nép imáit, s égi seregeit egy sárkány vezetésével megsegítésükre küldte. A sárkány ezernyi gyöngyöt szórt a tengerbe, amelyek éles sziklává váltak, s az ellenség hajóit meglékelték. Gyermekei a mai napig őrzik itt a viet nép nyugalmát.
A másik monda szerint sok ezer éve a Tengeri Sárkány király (Lac Long Quan) uralkodott bölcsen az északi viet nép felett, a tenger mélyén rejlő Vízi Palotájából. Egyszer, a kínai törzsek zavargása okán, befogadta a menekülni kényszerült császárukat.
Ő azonban ellene fordult, s harcosaival területeket szerzett, pusztította a népet. A Tengeri Sárkány király ezt nem nézte tétlenül, riasztó vízi teremtményekből álló serege élén legyőzte a támadókat. A sziklaszirtek pedig az ő hátának a pikkelyei. Ha népének védelemre van szüksége, újra kiemelkedik a mélyből.
Egy kis csónakázás után az öbölben, egy lakóhajón fejedelmi tenger gyümölcsei vacsorában volt részünk. Este, ringatózó szobánk kis teraszára kiülve élvezhettük a csendet, nézve a horgonyzó hajók sziluettjét a leszálló éjben. A hely szellemébe belerondított a hajózásunk során látott fekete füst, s nézhettük, hogyan égetnek szemetet az egyik kis szirtnél.
Hanoiból Vietnám negyedik legnagyobb, a hidak városának nevezett Da Nangba repültünk. A tüzet okádó „Sárkány-híd élményben” nem volt részünk, mivel nappal láthattuk csak. Innen Hoi Anba, az egykori forgalmas kikötővárosba vitt az utunk. Óvárosa megérdemelte, hogy világörökséggé nyilvánították. Régi épületei között az itt élő kínaiak hitközösségi házai, a folyóra kifutó lakóházak, raktárként szolgáló faházak, a valamikori kínai és japán kolónia városrészét összekötő Japán-híd, az utcákat díszítő különböző formájú és színű lengedező lampionok elvarázsoltak. Idegenvezetőnk némi adomány ellenében elintézte, hogy egy szentély mennyezetről csüngő nagy spirál füstölőjébe kívánságkártyákat helyezhettünk el. Vágyaink még hazatérésünk után is ott füstölögtek.
A városban láttunk gyümölcsöt áruló hagyományos csingafás asszonyokat. Alkalmunk volt egy régi, hosszú házbelső megtekintésére. A hetedik generáció ott élő sarja mutatta be a jelképekkel teli épületet. A mennyezeten három gerenda a menny-föld-embert, az öt tartóoszlop az elemeket jelenti. A folyóparti háznak nincsenek ablakai, egy középső kis udvarról jön némi világosság. Az épületet (nem először) pár hónapja a kiáradó folyó „meglátogatta”. A térdig érő víz elől a bútorokat egy csapóajtón keresztül felhúzzák az emeletre.
A városnak három kicsi, érdekes múzeumát kerestük fel: a Folklór, a Medicina, és a Régészeti Múzeumot. Az utóbbi a szahüjny kultúra emlékeit mutatja be, lenyűgözőek voltak a Kr.e. első évezredből származó temetkezési urnák méretei. Az óvárosban sétálva eljutottunk a jezsuita Szent József-katedrálisba is.
A Ba Na Hills hegyei felé a csodálatos kilátás ígéretével kirándultunk. Az 1500 méteres hegy oldalába annak idején a franciák húzódtak fel a tengerparti hőségek idején. A hegycsúcsra vezető drótkötélpályák kabinjaiból sajnos a borús időjárás miatt nem sokat láttunk. Azonban sajátos élményben volt részünk: a Sun Worldbe jutottunk, az itteni Disney Landbe. Óriási tőkebefektetéssel letarolták a hegyet, kifúrták a gyomrát több emelet mélységben, hogy mozgólépcsők garmadája szállítsa az özönlő népet a „kulturált” szórakoztató eszközökhöz, helyekre. Felépítettek egy francia városrészt is, s a darukat látva egyértelmű volt a további természetrombolás. A kinti látnivalóknál a hatalmas kezek által tartott Aranyhídon és az óriás Buddha-szobornál is tömeg tolongott.
Nagyobb élményt jelentett számunkra a Thanh Nam halászfalu melletti hagyományos kerek csónakban való kanyargós út egy kókuszpálma-ültetvény csatornáiban, ahol a parti homokban apró, piros rákok nyüzsögtek. A kerek csónakok a népi találékonyság művei: a franciák által a csónakokra kivetett adóelkerülés „eszközei”. Tra Que falu gondozott fűszerültetvényeinél, egy frissítő lábmasszázs után magunk készíthettük ebédünkhöz a tavaszi tekercset.
Több manufaktúrát is meglátogattunk. A táblafestő-lakkműhelyben mintha a Magyar népmesék rajzfilmsorozat figurái elevenedtek volna meg. A gyöngytenyészetben láthattuk, hogy szegény kagylókba antibiotikumot fecskendeznek a túléléshez. A bambuszműhelyben egy lendületes, elkötelezett hölgy avatott be bennünket abba, mire is jó a bambusz? Megtudtuk, hogyan készül belőle: fogkrém, textil, víz- és levegőszűrő, szagtalanító, baktériummentesítő, párátlanító, hátizsák, kendő, alsónemű, toxinokat kivonó gyógy pánt…
A hatalmas vásárlótérben meghökkenve láttam, hogy több busznyi indiai(?), pakisztáni(?) férfi hihetetlen mennyiségű női fehérneműt vásárolt. A selyemhernyó-tenyészetben egy gubóból több száz méter fonalat nyernek.
A kakaóbab farmon finom, friss csoki krémet kóstolhattunk. A kókuszdió hagyományos eszközökkel való feldolgozásánál a körülmények miatt elbátortalanodtam: egyek-e a frissen készült édességből? Láthattuk a rizspapír készítésének ősi módját. A kőfaragó műhelyek kínálata Krisztustól Buddháig, s a hétköznapi eszközökig, ékszerekig terjedt. A fazekasok az állatövek állatait – idén a sárkányt – készítették előszeretettel. A füstölők falujában gyanta és gyümölcszselé hozzáadásával sodorták a pálcákra a füstölnivalót. Csokorba kötve felejthetetlen, színpompás látványt nyújtottak.
Megjelent a Magyar7 2024/27.számában.
