Vége a hollywoodi sztrájknak! A színészcéh jóváhagyta a hároméves megállapodást a stúdiókkal
A hollywoodi színészcéh, a SAG-AFTRA tagjai kedden szavazásukkal is elfogadták új hároméves szerződésüket a nagy hollywoodi stúdiókkal, ami véget vetett a filmes és televíziós produkciókat leállító hathónapos sztrájkjuknak.

A színészcéh közlése szerint a szerződésről szavazó tagok 78 százaléka támogatta a Netflixszel, Disneyvel és a filmes és televíziós producerek szövetségének (AMPTP) más tagjaival kötött megállapodást.
A színészcéh szavazati joggal rendelkező tagjainak 38 százaléka adta le voksát - számolt be róla az X-en a SAG-AFTRA, amely 160 ezer színészt és médiában dolgozó más szakembert képvisel.
Az új szerződés fizetésemelést és a streamingek utáni bónuszt is nyújt a tagoknak.
A színész érdekképviselet szerint a megállapodás értéke a következő három évben több mint egymilliárd dollárra rúg.
A céh a filmeknél a mesterséges intelligencia felhasználásának szabályait is lefektette, bár voltak színészek, akik a garanciákat nem tartották kielégítőnek.
Fran Dreschner, a SAG-AFTRA elnöke a megállapodás elfogadásával kapcsolatban kiadott közleményében a céh "aranykoráról" írt, és hangsúlyozta, hogy a színészképviselet "soha nem volt még ilyen erős".
A SAG-AFTRA tagjai júliusban kezdték a sztrájkot, amelynek a nagy stúdiókkal novemberben elért előzetes megállapodás vetett véget, amelynek eredményeként a színészek azonnal felvették a munkát.
A forgatókönyvírók szintén sztrájkoltak ebben az évben. Öt hónapos munkabeszüntetésük októberben ért véget, mikor a forgatókönyvírók céhéből (WGA) szavazó tagok 99 százaléka elfogadta az új szerződési feltételeket.
A megállapodást a hollywoodi stúdiók is üdvözölték, mint kiemelték, az "történelmi előnyöket és védelmet nyújt", és elfogadásával az ágazat és az abban dolgozók is erejük teljében térhetnek vissza a munkához".
A hollywoodi produkciókban dolgozó stábtagok, zenészek és sofőrök jövőre kezdenek majd tárgyalni új szerződéseikről - emlékeztetett rá a SAG-AFTRA közleménye, amelyben azt is hangsúlyozták, hogy a színészcéh által elért eredmények a többiek alkupozícióit is javíthatják.