Vasárnap éjjel: Hullócsillagok minden mennyiségben
A magyar nyelvben a Földre hulló meteorokat gyakran nevezik hullócsillagoknak, elsősorban azért, mert ezek az égbolton szemmel látható mintegy 3000 csillaghoz képest igencsak látványosak és behatolásukat a föld légkörébe hosszú fénycsíkok is jelzik.
Ezek a fénylő testek rendszerint apró méretűek és a világűrből érkezve a föld légkörében – a súrlódás következtében – többnyire maradéktalanul elégnek, csupán optikai emléket hagyva maguk után.
Igaz, olykor nagyobb tömegű égitestek is tiszteletüket tehetik, ezek maradványai becsapódhatnak a földbe, a kutatók nagy örömére. Viszont a látványos égi tüneményeket okozó részecskék általában valamilyen nagyobb méretű égi vándor: üstökös vagy kisbolygó leváló darabjai, ezeket a Föld gravitációja magához vonzza. Vannak az évnek adott időszakai, amikor a „csillaghullás” tömegesnek tűnik, ez azzal magyarázható, hogy a Föld annak az égitestnek a maradványaival, amelyről útra kelnek az esztendőnek többnyire azonos időszakában találkozik.
A Geminidák minden esztendőben december folyamán a Castor (alfa-Geminorum) csillag közelében található Ikrek (latinul: Gemini) csillagkép felől „indulnak” útra, ekkor keresztezik ugyanis a Föld pályáját. A részecskék „szülőanyja” a (3200) Phaeton kisbolygó (aszteroida), amelyről azonban azt feltételezik, hogy „hőskorában” talán a Naphoz közel keringő üstökös volt, de idővel elveszítette összes illékony összetevőjét. A Phaeton keringési ideje a Nap körül 1,43 év.
A Geminidák különösen lenyűgözőek, mivel sok fényes, jellemzően sárgásfehér meteort hoznak létre. Ilyentájt (december 4-e és 20-a között) napokig gyönyörködhetünk bennük, de a legnagyobb mennyiségű „hullócsillagot” december 14-e körül produkálják, ráadásul ezeket már este fél kilenc utántól egészen hajnalig bámulhatjuk, ha kedvünk van a fagyos éjszakában a szabad ég alatt vacogni, és persze, ha derült az idő.
