Vártúra a Vágmenti-Inóc télies környezetében
Az idei január rendesen kitett magáért, nem spórolta meg magának a kiadós hóesést. Adta a csípős hideget, az üde fuvallatokat, a tüdőtágító pillanatokat, mindezt a kilométerek taposása közepette.
A legutóbbi túraszeánszunkat ismét hazai pályán álmodtuk meg. Voltak itt hófödte, néhol latyakos szakaszok, fincsi kaptatók, a végére pedig patentos panorámával fogadó várrom. Pár sor erejéig tartsatok velünk és lessünk be a Vágmenti-Inóc területére, majd pihenjünk meg az ódon Temetvény várának még megmaradt falai között.
A Vágmenti-Inóc valamiért nem vonzza tömegesen emberfiát, ettől függetlenül mutatós hegységnek adja el magát. Lehet, hogy úgy gondolja, felesleges ide a reklám, aki akar az úgyis jön és túrabakancsával abszolválja a saját kilométerét. Jópár alkalommal elhaladtunk mellette, de most egyenesen nekimentünk a hegységnek. Kiadós természetjárásra és vártúrára szántuk el magunkat és nem okozott csalódást a látvány. Utunkat Vágluka (Lúka) településéről indítottuk, követve a kék jelzést, egészen a várromig.
Annyi bizonyos volt számunkra, miközben haladtunk a várrom felé, a Vágmenti-Inóc nem a magasságával kápráztatja el a nagyérdeműt. Bukéját az elnyúló kaptatók, lankás gerincek, erdős hátak és mély patakvölgyeinek nyugodt ritmusa adja. A hegység természetes átmenetet képez az alföldi jellegű tájak és a zártabb hegyvidékek között. A Vág közelsége egyszerre jelentett megélhetést és veszélyt, formálva az itt élők mentalitását. Külföldi csapatok portyáitól napjainkban nem kell tartani, legfeljebb honismeretre ácsingózó csavargók néznek itt körbe.
Közel három órán át menetelt négytagú csavargós kompániánk, mígnem a kopár fák mögül méltóztatott megmutatni magát Temetvény vára (Hrad Tematin). Hát nem adta magát egy könnyen, jól elbújt a Vág völgye fölé emelkedő meredek hegyhát tetején. Mint sok vár a környéken, anno ez is a tatárjárás utáni várépítési hullám részeként lett létrehozva. Sem tatár, sem török, csak mi négyen tartózkodtunk a várrom területén. Hivatalos belépő nem volt, de ki volt rakva egy ládikó, melyben szimbolikusan belepotyogtathatsz tetszőlegesen pár eurót. A várrom állapotán látszik, a történelem vasfoga rendesen megrágta, de szerencsére a rekonstrukciós munkák itt szintén zajlanak, persze a fagypont körüli szeles időben nem tevékenykedett éppen senki.
Fejszellőztetős panorámák terén, Temetvény várroma hozta a kötelező nívót. Sőt, az egész térséget jól be lehet látni. Könnyű volt elképzelni, ahogy egykoron az őrszem pásztázta tekintetével a Vág völgyét, bízva abban, időben észreveszi a közeledő veszélyt. Az egyedüli rizikófaktor most legfeljebb a befagyott talaj jelentette, esélyes volt, ha nem figyelünk, valamelyikünk könnyen arcon csókolja a hideg földet.
Túratársunk folyékony szíverősítőjének felhörpintése után nem maradt más hátra, ugyanazon az útvonalon visszaereszkedtünk Vágluka településére. Temetvény várának kontúrjai eltűntek, maradtak a kopár fák és a havas terep. Délután három óra környékén érkeztünk vissza a kiindulópontra, természetesen éhesen. Innen Pöstyén (Piešťany) szinte pókugrásnyira, végül ott találtunk egy hangulatos éttermet, ahol kajáltunk, megvitattuk a világ ügyes-bajos dolgait és a következő lehetséges honismereti túránk részleteit.
Imádjuk a természetjárást, mert visszatesz minket a helyünkre. A zaj kint marad, de velünk marad a természet adta rend és harmónia. Minden embernek felírnám ezt receptnek, de hát tudjuk, a kényelem nagy úr sokaknál. Mi azért megyünk tovább, hiszen a felvidéki látványromantikából sosem elég.
