Várszimbólum Karintiából
Az elmúlt időszakban gyakori vendégek vagyunk a sógoréknál. Lehet akármilyen a viszony labanc rokonságunkkal, azt azért tőle nem tagadhatjuk meg, hogy természeti és épített örökségek tekintetében abszolút nincs szégyellni valója. Jó pár hónappal ezelőtt a tisztelt olvasónak volt lehetősége a sorokat olvasva Karintiában járni. Abban a leírásban a Wörthi-tó vonzáskörzetét jártuk be. Most szintén maradunk az osztrákok déli tartományában, annyi különbséggel, hogy ezen írás egy konkrét épített szimbólumról fog szólni.
Áprilisban kigurulva Felvidékről, a lőtávolságon belül megbúvó Júliai-Alpokba vezetett utunk. Persze önző dolog lett volna kihagyni a tervezésből Karintiát, hiszen rajta keresztül utaztunk, így adta magát egy helyszín. Már csak nevén kell nevezni a célpontunkat!
Szóljanak hát az elkövetkezendő sorok egy igazi szimbólumról, Hochosterwitz várkastélyáról.
Vén kontinensünk egyik legszebb fekvésű váráról van szó. Látványvilága és impozáns elhelyezkedése még a híres amerikai mesefilmrendezőt, Walt Disney-t is megihlette. Csipkerózsika mesebeli kastélyát a karintiai vár alapján képzelték el.
A mi képzeletünkbe rögtön egy ihatatlan cappuccino rondított bele. Délelőtt érkezvén a vár alatti étterembe tértünk be, mondván frissüljünk fel és utána menjünk neki a várnak. Az étteremben az osztrák nyugdíjas társadalom fele, de legalább egy mindig mosolygós pincér néni várt minket. Maradjunk annyiban, a cappuccino szürcsölgetését ne arrafelé tervezze emberfia. A húslevesük ízvilágára szerencséjükre nem lehetett panasz, mert akkor a panaszkönyv kikérése mellett Őrvidék visszaszolgáltatását is kértem volna.
Szusszanásunk után a vár meghódítása maradt hátra. A várba siklóval is fel lehet jutni pár perc alatt, de az igazi élményt a különböző kapukat összekötő, parádés kilátást nyújtó félórás gyalogút kínálja.
Ketten a párommal megoldottuk „okosba”. Siklóval fel, mert legyen fílingje, majd gyalogszerrel le, mert azért lássunk is valamit, ha már itt vagyunk. Rögtön a szezon elején érkeztünk, így a tömegnyomor csak hírből volt hallható.
A széles völgyben emelkedő szabályos hegykúpon messziről látszó vár helyén már a rómaiak is emeltek egy kisebb erődöt, az első írásos dokumentumok 860-ban említik a középkori várat.
A masszív fellegvár mészpalából és homokkőből épült, mészkővel és márvánnyal díszítették, árkádos udvarán régi kút látható.
A vár egyszerre töltötte be az erőd és a reprezentációs kastély szerepét. Termeiben fegyver- és páncélgyűjtemény is látható. A napóleoni hadak fegyverarzenálja mellett különböző időszakok sisakjai, dárdái, mellvértjei mellett családi portrék és történelmi festmények kerültek itt kiállításra. Történelem testközelben, mert az élőben megélt efféle mókákat történelemkönyvek, sőt, akár a tanárok is, nehezen adják át.
Bő egy órás várvizit után gyalogszerrel ereszkedtünk le a parkolóig. Tizennégy, egykor jól védhető várkapun keresztül sétáltunk át. Ezeket főleg az oszmán nyomás hatására emelték. A nagyszabású védelmi rendszer meghálálta létrejöttét. Egyetlen alkalommal sikerült a törököknek eljutnia a negyedik (Engelstor) kapuig, de ott ez a roham is összeomlott.
A kanyargós szerpentinúton élveztük a friss levegő és a genius loci simogatását. Az áthaladó várkapuknak mindegyikének megvan a saját története. Nekünk az utolsó, de aki lentről kezdi a túrát, annak az első kapu a legdíszesebb. A Fähnrichstoron láthatjuk az építtető hadvezér Georg Khevenhüller címerét.
Az 1570-es években épült, díszített kapuk a manierista művészet modorosságának jegyeit hordozzák magukon.
Laza, közel harminc perces sétával az ember lenn a parkolóban találja magát. Aki egyszer Karintiában találná magát, tegye meg magának azt a szívességet, vesszen el a környék csipetnyi történelmében!
