Várszegi Asztrik korábbi pannonhalmi főapát 80 éves

Várszegi Imre néven született 1946-ban Sopronban, szülei egyedüli gyermekeként. Soproni polgári családból származó édesanyja könyvtáros volt, szlovák-sváb nagyesztergári altiszti családból származó édesapja szövőgyárban dolgozott. A soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1964-ben. Érettségi után Pannonhalmán belépett a Szent Benedek Rendbe. Később azt nyilatkozta:

A rendben vette fel az Asztrik szerzetesi nevet, és a főapátság Szent Gellért Hittudományi Főiskoláján tanult teológiát. Közben, 1968-ban besorozták katonának.

Kétéves katonai szolgálatát Baján, Budapesten és Sormáson teljesítette. Leszerelés után egy évvel fejezte be teológiai tanulmányait.

1970. február 8-án Pannonhalmán szentelték diakónussá, 1971. augusztus 29-én pedig pappá. 1971 és 1976 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán történelem-német szakon tanult, tanulmányai befejeztével középiskolai tanári diplomát szerzett. A rend pannonhalmi gimnáziumában tanított 1976-tól 1988-ig, ezzel egyidejűleg a rendi főiskolán is oktatott Szent Benedek Regulájának magyarázata, Bencés rendtörténet, a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Statútumai tantárgyakat. 1978 és 1986 között a novíciusok magisztere és a rendi fiatalok tanulmányi felelőse (prefektusa) volt, majd a pannonhalmi főmonostor perjele.

1985-ben történelemből doktori címet szerzett az ELTE-n, majd ugyanitt 1997-ben megszerezte a PhD-fokozatot is Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát (1929-1950) című disszertációjával. Alig volt 42 éves, amikor II. János Pál pápa 1988. december 23-án culusi címzetes püspökké és esztergomi segédpüspökké nevezte ki. 1989. február 11-én szentelték püspökké Esztergomban. Püspöki jelmondata a "Fortitudo mea Deus - Erősségem az Isten" lett. 1989 márciusától 1991 júliusáig a Budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint az Esztergomi Főegyházmegye püspöki helynöke volt. Rektorként elindította a szeminárium átfogó renoválását. 1990 júniusától 1993 márciusáig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkáraként is dolgozott.

1991. január 5-én pannonhalmi főapáttá választották, tisztségét augusztus 6-án foglalta el.

Hivatalában több alkalommal megerősítették. A vezetése alatt felújított és kibővült főapátság kiemelkedő nemzetközi szellemi találkozási ponttá vált. 2017-ben bejelentette, hogy harmadik főapáti ciklusa után visszavonul. Utódja Hortobágyi T. Cirill lett, akinek 2018. március 21-én adta át hivatalát. Számos más tisztséget is betöltött, egyebek mellett 1990-től a Máltai Lovagrend káplánja, 1991-2000 között az MKPK médiaügyekkel megbízott püspöke volt, és az egyházi testület több bizottságában is közreműködött. 1999-2010-ben a Magyarországi Keresztény-Zsidó Tanács, 2001-2006-ban a Bolyai Műhely Alapítvány Programbizottságának elnöki tisztét töltötte be. 1989-ben a Leuveni Katolikus Egyetem díszdoktorává fogadták, tagja a salzburgi Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának is.

1997-ben Honoris Causa Jedlik Ányos-díjat vehetett át, 2005-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját kapta kiemelkedő közéleti tevékenységéért, az egyház társadalmi kapcsolatainak erősítése terén végzett eredményes munkájáért. 2007-ben Prima Díjjal tüntették ki. 2012-ben az Osztrák Köztársaság Nagy Arany Érdemrendje kitüntetést ítélték oda neki "Magyarország és Ausztria közös örökségéért, az ökumené és a párbeszéd előmozdításában szerzett érdemeiért". Pannonhalma, Pécsvárad, Celldömölk díszpolgára. 2022-ben vehette át - első magyarként - a bécsi székhelyű Világvallások Fórumának Kurt Schubert-emlékdíját az ökumenizmusért, a békéért és a vallásközi megértésért végzett szolgálata elismeréseként.

Az indoklás szerint

a kitüntetést azzal is kiérdemelte, hogy fáradhatatlanul dolgozott az Ausztriával és az osztrák egyházzal folytatott kapcsolatok elmélyítéséért.

Rendszeresen látogatta az ottani bencés közösségeket, püspökként több papot szentelt Bécsben. Családi kötődés is fűzi Ausztriához, Trianon után a rokonság egy része Burgenlandban maradt, s velük 1956 után igyekezett tartani a kapcsolatot. Várszegi Asztriknak számos történeti és rendtörténeti írása, könyve jelent meg, de az online térben is jelen van. 2019-ben adták ki a Gülch Csaba újságíróval folytatott baráti beszélgetésekből született A megajándékozott című önéletrajzi interjúkötetét.