Változóban a „szülési trendek” Szlovákiában is! Gátmetszés, császárvágás és egyebek
Lassan, de biztosan kis országunkban is arra fele halad a szülészet, ahol a nyugati tart. Röviden összefoglalva: olyan eljárásokat alkalmaznak kórházainkban, amelyek az újdonsült édesanyák gyors regenerálódását segítik szülés után, ezzel együtt pedig lecsökken a kórházban töltött idő is. Ám bőven van még mit behozni, javítani ezen a téren.

A Dôvera egészségbiztosító adataiból kiderül, hogy a haladás fő mutatójának számító szülés előtti gátmetszés aránya egyre csökken. Az Egészségügyi Világszervezet szerint erre mindössze a szülések 10 százalékában van szükség, vagyis minden tizedik esetben. Szlovákiában pedig még 2011-ben is a szülések 67 százalékánál végezték el ezt a beavatkozást, azóta pedig nincsenek új adatok erről.
Az említett egészségbiztosító erre vonatkozó statisztikája viszont igencsak pozitív, hiszen míg 2019-ben az orvosok a szülések 37 százalékánál végeztek gátmetszést, 2024-ig ez fokozatosan 15 százalékra csökkent.
Csehországban, ahol Szlovákiával ellentétben részletes hivatalos adatok állnak rendelkezésre, a gátmetszést a szülések 20 százalékánál végzik. A számok azonban nagyon változóak az egyes szülészeteken. Van, ahol csak 10 százalékban, másutt viszont, ahol az orvosok számára igencsak megszokott ez az eljárás, akár 60 százalékban is alkalmazzák.
Igencsak kívánatos lenne, ha a műtéti úton történő szülések száma is csökkenne. Egyelőre azonban ez még nem így van nálunk.
Szlovákiában a császármetszések régóta a szülések 30 százalékát alkotják, Csehországban ez valamivel alacsonyabb, 26 százalék. Hollandiában, mely a világ egyik legfejlettebb egészségügyi ellátórendszerével bír, a szülések 18 százaléka történik császármetszéssel.
Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása ugyanakkor mindössze 10-15 százalék. Ezen a területen tehát még bőven van mit javítani.
A Dôvera biztosítottjai esetében a császármetszések 60 százaléka volt tervezett, 40 százaléka pedig akut (sürgősségi). A 2019-es szlovákiai adatok szerint a császármetszések 80 százaléka volt tervezett. Csehországban ez az arány 60:40, Hollandiában pedig a császármetszések felét alkotják a tervezettek.
A szülő nőkről való ellátás egyik mutatója az is, mennyi nőgyógyász jut 100 ezer lakosra. Az uniós átlag 18,3. Az említett szlovákiai egészségbiztosító szerződései alapján 18,5. Az egész országra vonatkozó adatok azonban itt is hiányoznak. Hollandiában 9,8, Csehországban pedig 30 nőgyógyász jut 100 ezer lakosra.
Akiket esetleg meglepne a holland adat, nem árt tudni, hogy ott az egészséges nőkről szülés közben főleg a szülésasszisztensek gondoskodnak. Nem ritkaság, hogy egy többször szülő nő egyik szülésénél sincs jelen orvos. A tulipánok országában egyébként a terhesség alatt kevesebb vizsgálatot végeznek közegészségügyi forrásokból, mint nálunk. Ott csak az otthon szülés van teljesen ingyen.
Aki olyan egészségügyi intézményben hozza világra a gyermekét, amit nem az orvos ajánl, hozzá kell fizetnie (ebben segít a kiegészítő egészségbiztosítás). Nem is beszélve arról, hogy aki holland szülészeten ad életet gyermekének – ambuláns szüléssel –, az 3-4 órával a szülést követően, vagy pedig reggel már haza is megy.
Hiányzó adatok
A csehországi hivatalos adatokból az derül, ki, hogy ott a bonding (az újszülöttnek az édesanyja mellkasára helyezése még a megmosdatása és kivizsgálása előtt) a szülések 61 százalékában „működik”. A köldökzsinór elvágásának késleltetését a szülések 58 százalékában alkalmazzák, az újszülött korai mellre tételét pedig 66 százalékban teszik lehetővé. Szlovákiában az NCZI nem vezet erről adatokat.
Szlovákiában és Csehországban, de még Hollandiában is, a 2021-es Covid-évet követően radikálisan csökkent a megszületett gyermekek száma.
A Statisztikai Hivatal adatai szerint Szlovákiában tavaly 46 241 élő újszülött jött a világra, ami 10 324-al kevesebb, mint 2021-ben. Száz éve nem született olyan kevés gyermek az országban, mint 2024-ben!
Az egészségbiztosító utánanézett, hogy saját biztosítottjai között mennyi a szülőkorban (15-49 év) lévő nő. Annál is inkább, mert ha ezek száma csökken, természetszerűleg a szülések száma is kevesebb. Arra a megállapításra jutott, hogy ez nem így van. 2024-ben 11 százalékkal több biztosítottjuk volt termékeny korban (42 ezer), mint 2021-ben, ennek ellenére 4 százalékkal (760) szüléssel kevesebb volt.