„Valjon nemzetünk valaha feltámad?”
A Korpona-patak völgyében elterülő településen, Felsőtúron több olyan nemesúr született, aki – ha úgy fordult a történelem kereke – nem volt rest harcba menni a hazájáért és a szabadságért.
Amint arra Kázmér László a Honismeret egyik 2016-os számában felhívta a figyelmet, az 1848/1849-es szabadságharcban a Pongrácz család 28(!) tagja vett részt: „Lászlót maga Kossuth nevezte ki századosnak, majd Görgey őrnaggyá, később alezredessé léptette elő. Sándor altábornagy volt, István a tábornoki rangig vitte.” Jelen írásunkban Pongrácz István életútjáról ejtünk szót.
Szentmiklósi és óvári Pongrácz István – id. Pongrácz István táblabíró és Okolicsányi Klára fiaként – 1821. augusztus 12-én született. Először a nagyszombati katonai neveldében, majd az ausztriai Tulln utász intézetében tanult. Katonai pályáját a Galíciában állomásozó 8. (Coburg) huszárezredben kezdte hadapródként, de hamarosan hadnagy, majd főhadnagy lett.
1848-ban a honvéd táborkar századosaként részt vett a bányavárosok téli hadjáratában, de jelen volt a kápolnai és a mezőkövesdi csatában is. A hatvani ütközet után őrnaggyá nevezték ki. Komáromban Nagysándor József tábornok táborkari főnöke lett, 1849 augusztusában azonban már Debrecennél harcolt a nyolcszoros túlerőben levő oroszok ellen.
„A világosi fegyverletétel után Pongrácz Istvánt is az aradi várba hurczolták, a honnan három évi fogsága után kegyelmet nyert és hazatért szülőföldjére, hol 1869-ig leginkább katonai tudományokkal és kertészkedéssel foglalkozott. Ez évben az akkor szervezett m. kir. honvédséghez őrnagygyá nevezték ki. 1871-ben kamarási méltóságot nyert. Mint ezredes dandárnok vonult nyugalomba, mely alkalommal a tábornoki rangot kapta” – írta történeti munkájában Osváth Gyula.
Csáky Károly helytörténész hívta fel a figyelmet Pongrácz István azon naplórészletére, amely a világosi fegyverletételről szól: „Én az egész szomoru jelenetet csak a kocsimba felállva a szőllősi malomcsatorna melletti töltéstől néztem; a fájdalmam annyira felizgatott, hogy egészen ideges lettem, és se a világosi kastélyba, se a fegyverletételhez nem jelentem meg. Midőn pedig a csapataink fejlődtek, és utoljára hallottam a vezényszavakat, valamint a fegyverek gúlába rakását, elfojtott az érzés, mint egy gyermeknek, kezdettek peregni könnyeim. (…) Hozzád fordulok tehát nagy Isten, valjon lehet-e még reményünk, hogy nemzetünk valaha feltámad?”
Pongrácz István cikksorozatot jelentetett meg az újabb harcászatról, részletezte Magyarország történetét, különös tekintettel az Ausztriával kapcsolatos viszonyokra, s kéziratban megmaradt a szabadságharcról szóló naplója is. A debreceni ütközet részletes leírását a Debreceni Lapok közölte.
Élete utolsó szakaszát Esztergomban töltötte; 1900. augusztus 7-én szívinfarktusban halt meg. A felsőtúri családi kriptában nyugszik.
Megjelent a Magyar7 2022/11.számában.
