Üzenet az égbe
Délkelet-Ázsia varázslatos fesztiváljainak nagy része ősi hagyományokon és hiedelmeken alapul. Közülük az egyik legnagyobb szabású és leglátványosabb a Bun Bang Fai Rakétafesztivál. A mai Laosz területéről származó hagyomány még a buddhizmus előtti időkből származik. Az esős évszak kezdetén, vagyis májusban az ég isteneit máig arra kérik, hogy bőséges esővel áztassa a termőföldeket. Szinte hihetetlen, de már ősidők óta rakétákkal küldik az üzeneteket az eső istenéhez.
Udon Thaniból való kalandos utam után néhány napot egy kis laó faluban töltöttem, majd továbbindultam Yaszothonba, ahol a világhírű rakétafesztivált rendezik. Khon Kaenig egy csotrogányon utaztam... Utaztam? Nem is tudom, hogy juthatott eszembe ez a szó, mikor magamban csak Szent Mihály lovának nevezem ezt a ló nélküli lovas kocsit.
Roi Et mellett, úgy nagyjából száz kilométerre Yaszothontól sikerült csak hajlékot találnom, ám a recepciós kérésemre azonnal beszerzett egy motorkerékpárt. Rögtön el is indultam volna a városba, hogy farkaséhségemet csillapítsam, mert a távolsági buszon felszolgált kaja bizony kevésnek bizonyult. A vasparipa azonban csak nem akart indulni. Recepciósunk mosolyogva nézte kínlódásomat, majd odajött és látványos mozdulattal felhajtotta a motor támasztólábát, mire bestartolt a bestia. „Úgy bánsz a motorral, mint egy nő”, mondta. Kissé felpaprikázódtam ezen, mert nem szeretem, ha lenézik a nőket. Persze gyorsan visszaszívtam dühömet, elvégre ezt is egy nő mondta, és egy mosolygós waival (thai köszönési forma) megköszöntem a segítségét. Balgaságomat bizonyára a fáradtság okozta, hiszen több száz motorkerékpárt kölcsönöztem már Thaiföld különböző régióiban.
Laosz fővárosából, Viangcsanból már kitiltották ezt a fesztivált, mivel hihetetlenül veszélyes. Évente több súlyos sebesültje és halálos áldozatai is vannak az ünnepségnek. A környező falvak fesztiváljai azonban jóval kisebbek, mint egykoron Viangcsanban voltak. Éppen ezért utaztam Thaiföldre, hogy tanúja legyek a világ legnagyobb rakétafesztiváljának Yaszothonban, ahol szintén laók élnek.
Hatalmas rakéták hasítják az eget és hihetetlen mennyei magasságokba viszik az üzenetet: „Add már, Uram, az esőt”. Ez idő alatt repülési tilalom van a térségben, hiszen a házilag kreált röppentyűk hossza a 10 métert is meghaladja, és bizony keresztezik a légifolyosókat.
A hatalmas háromnapos fesztivál azonban nem csak erről szól és olyannyira népszerű, hogy száz kilométeres körzetben nem találtam szállást. Ez pedig azt jelentette, hogy a fesztivál ideje alatt naponta több mint kétszáz kilométert motoroztam, sokszor szakadó esőben, hogy részese lehessek ennek az őrületnek.
Mint minden ünnep ebben az országban, ez is a templomokban kezdődik. Adományokat, pénzfákat és élelmiszereket visznek a papoknak, akik cserébe Buddha tanításait osztják meg a hívőkkel. Az óramutatóval megegyező irányban háromszor körbejárják a templom főépületét, majd bemutatják a rakétákat. A Yaszothonban megrendezett rakétafesztivál első napja péntek. Az emberek délután gyűlnek össze a Phaya Thaen Közparkban. Az óriás varangy múzeum (Toad Múzeum) mellett a messze földről érkezett diákok hagyományos táncokat adnak elő. A nagy Naga (sárkányszerű) épület előtt állították fel a pazarul feldíszített rakétákat.
Mindkét múzeumba érdemes ellátogatni. A varangy szájából szép kilátás nyílik a tájra és az előtte elterülő tóra, a belső terekben a rakétafesztivál történetét bemutató tárlat mellett egy békakiállítást is láthatunk.
Hol volt, hol nem, de egy biztos, hogy az Óperenciás tengeren is túl, Ekthita királynak egy szörnyen csúnya varangyképű fia született. Amikor felnőtt, nősülni akart, de nem akadt ara. Imádkozott hát Indrához, hogy segítsen tragikus életén, majd mély álomba szenderült. Csodák csodájára a világ legszebb hercegét látta a hatalmas palota tükrében, ahol felébredt. Mellette a leggyönyörűbb nő tündökölt, amilyet még sohasem látott.
– Ember vagy, vagy mennyei lény? – kérdezte a királyfi.
– Egy északi hercegnő vagyok, akit Indra azért küldött, hogy a feleséged legyen – mondta a lány. Hamarosan egybe is keltek, s a lakodalomra hivatalos volt minden király és mitikus lény, akit csak ismertek, megfeledkeztek azonban Phya Thaenről, az esőistenről. Bosszúból nem engedte meg a nagáknak (sárkánykígyó), hogy a mennyei tavakban fürödjenek és farkuk csapkodásával esővel áztassák a földet. Harcra keltek hát az eső istenével, hogy áztassa már el a földet, mert éhen halnak az élőlények. Győzniük csak hét év, hét hónap és hét nap után sikerült. Ekkorra már szinte mindent felperzselt a forróság és a tűz, a tavak pedig kiszáradtak. Az eső istene a vereség után megígérte a Varangykirálynak, hogy a rizsvetés időszakában mindig megengedi a nagáknak, hogy kedvükre lubickolhassanak a mennyei tavakban, ám ha mégis elfelejtené, az emberek küldjenek fel rakétákat, hogy emlékeztessék ígéretére.
Ennek a laó mesének a versekkel teletűzdelt hosszabb változata ma kötelező olvasmány a thai középiskolások számára.
A város főutcáján hatalmas lelátókat építenek, melyekről szombaton figyelemmel követhető a táncosok, vagyis az egyes „rakétavetők” (települések) népes csoportjainak műsora. Nemcsak a táncokat értékeli a dísztribünön helyet foglaló zsűri, de szépségkirálynőt is választ a felvonulók közül.
A tűzoltók permetezik az utcákat, mert óriási a hőség, miközben elhaladnak az allegorikus kocsik, a „rót bang fai"-ok, vagyis a rakétaautók. Hatalmas, több tíz méter hosszú, különösen díszes monstrumok ezek, tele gyönyörű virágfüzérekkel. Nem hiányozhat róluk a király és a királyné képe sem. Magasan a rakétaautók orrában egy stilizált naga orrából spriccel a víz a bámészkodókra. Az allegorikus kocsik annyira magasak, hogy hosszú karókkal kell felemelni az út feletti villanydrótokat, hogy átférjenek alatta. Több száz népviseletbe öltözött táncos halad a rakétaautók előtt, akiket egy zenekar kísér. A dísztribün előtt megállnak néhány percre, hogy ott is ellejtsék táncukat. Régebben a rakéták a kínai tűznyílhoz hasonlóan bambusznádból (bong) készültek, melyekbe salétrom (kálium-nitrát), kén és faszén keverékét töltötték. Manapság a „lövedék csöve” már műanyagból, vagy fémből készül.
A dísztribünnél véget ér a csoportok felvonulása, ám a buli tovább tart a főúton. Buli, mert nem tudom másnak nevezni ezt a kibírhatatlan hangzavart. Az út mentén kamionok hosszú sora egymástól mintegy fél méterre. Platójukon egy-egy zenekar. Azt a hangerőt és hangzavart, ami ott volt, nem lehet leírni, de túlélni se. Szóval, csoda, hogy itt vagyok.
Vasárnap volt a rakéták versenye. Amikor elhelyezkedem a zsűri emelvénye alatt, hogy néhány fényképet készítsek, küldtek nekem néhány doboz üdítőt és megkérdezték, honnan jöttem. Annak rendje és módja szerint be is mondják a hangszóróba. Nem akarok rögtönzött sztár lenni, így odébb somfordálok, egészen a kilövő állványokig, ami nem egy veszélytelen vállalkozás. Néhány évvel ezelőtt egy 120 kilogrammos rakéta robbant fel 50 méterrel a föld felett. Négyen meghaltak és tizenegy ember súlyosan megsérült.
A rakéták versenyében több kategória is van, sőt különleges egyedi röppentyűk is vannak. Az egyik ilyen UFO lassú pörgéssel indult útnak, majd egyre gyorsabb forgásba kezdett. Valami hiba történhetett, mert még a száz méteres magasságot sem érte el, amikor hatalmas durranással felrobbant. Mintha a tyúkudvarba egy petárdát dobott volna valaki, úgy fröccsentek szét a környéken lévők. Volt, aki egyenesen az iszapfürdőbe fúrta magát. Mint később kiderült, az egyikük odavaló is volt. Előfordul ugyanis, hogy a rakéta nem indul be. Na, ekkor jön az iszapfürdő! A peches csoport tagjainak megalázva bele kell ugrania az óriási iszaptócsába. Az iszapból csak a szemük csillogása látszik, akár egy lidércfény és persze mindenki nevet rajtuk.
Az említett UFO-röppentyű – akár a roswelli ufóbecsapódásnál az ufonauták járgánya – hatalmas robbanással ütközött a földnek, mert még mindig volt benne bőven hajtóanyag, amit különböző helyekre tesznek. A becsapódásakor ezek is berobbantak és szétfröccsentek. Az egyik srác, amikor látta, hogy zuhanni kezd a tűzkerék, a közelben lévő motorjára pattant, hogy elmeneküljön, de hiába húzta a gázkart, az egyik csóva utolérte és hátba találta. Sokat nem láttam az egészből, mert én is a földre vetettem magam. Tény, hogy vasparipája ezután önálló életet kezdett élni, emiatt meg az árokba vetették magukat az emberek. A srác, aki levetette magát a motorról, perdült néhányat a földön, majd miután még midig lángolt a kabátja, gyorsan ledobta magáról. Hatalmas szerencse, hogy senki sem sérült meg, így kis szünet után tovább folytatódhatott a verseny az óriás rakéták indításával.
A tűzkígyók hatalmas magasságokba törtek és pontosan ez az, amit a zsűri értékel, na meg a füstcsíkot, amit maga után húz. Régi hagyomány szerint a rakétaverseny győztesét összehozzák a szépségverseny győztesével, úgy mintha ő lenne a Varangykirály. Mindez azonban csak egy pünkösdi királyság. Elillan, akár a rakéták füstje. Ahogy azt már Vörösmarty is megírta: „Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.”
Megjelent a MAGYAR7 9. számában.
