Ürge-Vorsatz Diána klímakutató: A klímaváltozás nem önmagában hat, minden globális kihívást felerősít
Mi a különbség a globális felmelegedés és felmelegítés között? Miért baj, ha eltűnnek a korallzátonyok? Honnan tudjuk, hogy az emberiség tehető felelőssé a bolygó felmelegítéséért és miként állítható meg a folyamat? Ürge-Vorsatz Diánával, a CEU klímakutató professzorával és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi testületének (IPCC) magyar tagjával beszélgettünk.
Tisztázzuk az elején a fogalmakat! Globális felmelegedésről vagy klímaváltozásról fogunk beszélgetni?
Ismeretterjesztő diskurzusban nyugodtan használható mindkettő. A globális felmelegedés kétségtelenül pontatlan fogalom, hiszen az egész éghajlatunk megváltozik. Nem csak felmelegedésről beszélünk. Ha csak arról lenne szó, egy fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet minden következmény nélkül, azt ki a csuda venné észre?! Szerintem senki. De azt már észrevesszük, és ez csak egy példa a sok közül, hogy megváltozik a csapadék eloszlása, kevesebb eső esik, vagy nem akkor, amikor megszoktuk. A globális felmelegedés kifejezéssel ez a fő bajom, rossz helyre teszi a hangsúlyt.
Akkor a klímaváltozást használjuk inkább?
Ez szintén túl szűk fogalom. Nem csak a klímánk változik, egy sokkal szélesebb problémakörről van szó, ráadásul ebben a szóban nincs benne az emberi felelősség. Mostanában egyre gyakrabban találkozni a global heating, globális felmelegítés kifejezéssel, talán ez tükrözi legjobban a valóságot. Az IPCC-nél egyértelműen bizonyítottuk, az 1,1 Celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedésből 1,1 bizony antropogén, emberi hatások következménye.
Emlékszem, amikor az egyetemen a klímaváltozást magyarázták előadáson, a tanár azzal érvelt, a Föld olyan, mint az emberi test, a felmelegedés pedig a láz: 38-39 fokon még elvagyunk, de elég fél fok és beindulnak a testünkben olyan folyamatok, amelyek végzetessé válhatnak. Helyénvaló a párhuzam a bolygónknál is?
Abszolút, ez egy nagyon jó példa! Azt kell megértenünk, ezek a határok attól függően, hogy a civilizációról, az emberi fajról vagy az élő természetről beszélünk, máshol vannak. A Homo sapiens több százezer éve létezik, emberszabásúak évmilliók óta, mégis a civilizációnk nagyjából tízezer éves. A Föld klímája ekkor lépett egy viszonylag stabil, durván 14 Celsius-fokos átlaghőmérsékletű periódusba. Civilizációnk rendkívül finoman hangolt, nagyon szűk az a mezsgye, ahol létezni képes. A civilizációnk fog először sérülni, nem az ember. Az ember, mint biológiai lény sokat kibír, talál majd megoldásokat is. Csakhogy ezeket nem tudja mind a 8-10 milliárd ember megengedni magának. A kérdés az, a civilizációnk miként éli túl, ha teszem azt hárommilliárd embernek el kell hagynia a szülőföldjét, mert az fizikailag lakhatatlanná válik?!
A pandémia, az energiaválság vagy akár ez a szörnyű háború, mindennek az előszele?
Igen, meggyőződésem. Beléptünk a válságok korába. Hacsak nem változtatunk gyökeresen, biztos vagyok benne, a következő évtizedekben egymást érik majd a különböző krízisek.
A beszélgetés kedvéért hadd játsszam kicsit az ördög ügyvédjét. Említette az előbb, a klímaváltozásért az emberiséget terheli a felelősség. Honnan lehetünk ebben ennyire biztosak? A klímánk az ipari forradalom előtt is változott. Mi van, ha az aktuális változás csak véletlenül esik egybe az iparosodással?
Rendkívül kifinomult modellekkel rendelkezünk. Ha ezekbe bevisszük a különböző külső, természetes és emberi hatásokat, megmagyarázható, a múltban miért változott úgy az éghajlat, ahogy. Pontosan tudjuk, miként kellett volna alakulnia a Föld klímájának az elmúlt 100-200 évben emberi szennyezés nélkül. Az elmúlt 40 év elképesztő éghajlati változásait csak az üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedése magyarázza, ez kiderül a modelljeinkből. Sőt, azt is tudjuk, ebből a különböző emberi hatások milyen mértékben vették ki a részüket.
Magyarul azt, hogy milyen tevékenységgel szennyezzük leginkább a bolygót?
Tulajdonképpen igen. Ebből az 1,1 fokból 0,8 fok a CO2-kibocsátás következménye, 0,5 fok pedig a metáné.
Ez több mint 1,1!
Világos! Paradox módon a légszennyezés jár egyfajta hűtőhatással is. A modelljeinkből kiderült, az emberi behatás nélkül az elmúlt 150 év átlaghőmérséklete legfeljebb 0,1 Celsius-fokkal módosult volna, plusz-mínusz.
Modellekből többféle is van. Amit most elmondott a legpesszimistább?
Épp ellenkezőleg, az IPCC jelentéseinek túlnyomó többsége pont a legkedvezőbb forgatókönyvekkel számol, de még ezek is aggasztóak. Egyre jobban értjük ugyanis az összefüggéseket. Az elmúlt évek jelentéseiből világosan kiderült, aprócska változások is óriási hatásokkal járhatnak, ráadásul ezek aztán visszahatnak egymásra. Egyre több a bizonyíték arra, hogy az északi jégsapka olvadása a Déli-sark jegének olvadását is felgyorsítja. Ez csak egy példa a sok közül, a lényeg, hogy aprócska változásoknak is lehet beláthatatlan következménye.
Tudom, gyakran vádolják a klímakutatókat azzal, hogy riogatnak, meg túlságosan pesszimisták. Higgye el, én lennék a legboldogabb, ha nem lenne igazunk.
Mi felé tartunk? Melyek most a legkritikusabb problémák?
Például a korallszirtek pusztulása, globálisan nagyjából a területek felén eltűnt az a gazdag élővilág, ami a korallokra épül. Másfél-két fok körül, ami már mindjárt itt van, a felmelegedés miatt az összes korallszirt kipusztul. Ez nem csak arról szól, hogy nem lesz mit nézni búvárkodás közben a Seychelle-szigeteken. Félmilliárd ember megélhetése kötődik a szirtekhez, nem is beszélve az ott élő több százezer állatfajról. A másik kritikus folyamat a jégolvadás. Az északi jégsapka térfogatának háromnegyede már most elolvadt, kérdés, meg lehet-e menteni a maradékot. Vannak kutatók, akik szerint, ha holnap lekapcsolunk minden gyárat, a grönlandi jég már akkor is elolvad, hét méternyi tengerszint-emelkedést okozva. Ha valaki járt már mondjuk Velencében, kicsit gondolja át, mit jelent hét méter.
Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyekre évek óta figyelmeztetnek a szakemberek.
Persze, de van sajnos más is! A második munkacsoport márciusban megjelent jelentésének egyik új és igen mellbevágó tanulsága, hogy az erdők pusztulása már mennyire kiterjedt és milyen súlyos következményekkel jár. A saját környezetemből egy példa: az elmúlt években többször is voltunk a Tátrában a családdal. Kétségbeejtő az erdők pusztulása és ez nem csak a nagy tátrai szélviharnak köszönhető. Az éghajlatváltozás miatt egyébként a szélviharok is erősödnek, de most nem erre akarok kilyukadni. Kártevők, betegségek sújtják a fákat. Nem is kell a Tátráig menni, ugyanez van a Bükk-fennsíkon. Az éghajlatváltozás következménye, hogy a kártevők könnyebben terjednek, ráadásul a környezeti stressz miatt csökken a fák ellenállóképessége. Ez globális jelenség. Ugyanúgy, ahogy a hőhullámok, amelyeket mindenképp ki kell még emelnem.
A hazai híradókba is bekerül, hogy az Egyesült Államokban mekkora áradások, erdőtüzek vannak, de az, hogy a közép-európai hőhullámokban hány ember hal meg, az már nem téma. Pedig a villamosmegállóban összeeső nyugdíjas, a szívműtét után felgyógyulni képtelen páciens is ennek a következménye.
A statisztikákból világosan látszik, hogy a kánikulai napokon akár 60%-kal is megemelkedhet a napi halálozás.
A problémák után beszélnünk kell a megoldásokról is. Először is globális vagy lokális léptékben kell gondolkodnunk? Kormányzati vagy egyéni megoldások kellenek?
Azt gondolom, bár fontos, de önmagában nem elég, ha mindenki csak a maga kis portáján tesz rendet, ha csak alulról jövő válaszokat adunk a klímaváltozás kihívásaira. A modelljeink szerint az egyéni megoldások nagyjából 5%-kal csökkentenék a károsanyag-kibocsátást. Ez is valami, de nem elég. Rendszerszintű megoldásokkal segítve ezeket az egyéni döntéseket akár 70%-ra is emelkedhetne ez az arány. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni. Megfelelő közlekedési infrastruktúra, jó tömegközlekedés, kiépített bringautak, modern várostervezés. Ez csak néhány példa, órákon keresztül lehetne sorolni, az állam miként avatkozhatna be olyan megoldásokkal, amelyek elősegítenék az egyéni változtatásokat is. Egy banális példa: ha van megfelelő, jól átgondolt bicikliút-hálózat, biztosan jóval kevesebben választják az autót egy nagyvárosban. Az állam feladata, hogy strukturális változásokkal lehetővé tegye az egyéni megoldásokat, mert rendszerszintű változások nélkül az emberek egyéni szinten nem tudnak változtatni. Ugyanez a helyzet globális-lokális viszonylatban. Nagyon fontos a lokális cselekvés, de látjuk, globális cselekvésre, vagy legalábbis globális nyomásra is szükség van.
A globális cselekvésről beszélgetünk, miközben minden eddiginél erősebb a tudományszkepticizmus. Sokan úgy sem fogadták el a járvány valódiságát, hogy a szomszédjukat hullazsákban, lábbal előre vitték ki az ajtón. Nem tart tőle, hogy a sokkal kevésbé megfogható klímaváltozás is hasonló sorsa jut: nem hisszük el, hogy létezik?
Őszinte leszek, a Covid-19 után nagyon megijedtem. Pontosan amiatt, amit ön mond. A járvány első hulláma során talán 3-4 hétig kellett volna még megtartanunk a lezárásokat és sikerült volna eliminálnunk a vírust, a globális megegyezés azonban elmaradt. Az éghajlatváltozás kapcsán szerintem az a járható út, ha nem magáról a klímáról beszélünk, hanem arról, hogy az ezzel összefüggő megoldások miként befolyásolják majd az életünket. Minden válság egy lehetőség!
A nyakunkon lévő energiaválság is egy lehetőség arra, hogy okosan, átgondoltan csökkentsük az energiafüggőségünket. Az éghajlatváltozást is csak úgy tudjuk megoldani, ha azt kommunikáljuk az emberek felé, a szükséges lépések egyébként is megkönnyítik az életüket.
Ehhez képest a fiatalok egy része Nyugaton már annyira fél a klímaváltozástól, hogy nem mer gyereket vállalni. Ez a másik véglet, nem? Hasonló ostobaság, csak más az előjel.
Sajnos szerintem ez egy reális félelem. Az emberek félnek gyermeket hozni erre a világra. Én nagycsaládos vagyok, de a környezetemben látom, sokan így gondolnak.
De ez egy szélsőséges reakció!
Persze, ez nem a jó reakció. Azért nem, mert kontraszelektálja a társadalmat. Pont azok nem vállalnak gyermeket, akik belátják, mekkora baj lehet a klímaváltozásból. Holott épp arra lenne szükség, hogy a jövő generációja tisztában legyen a klímaváltozás kockázataival és végre valamit másként csináljon.
Zárásul megint egy covidos párhuzam. A járvány elején a tudósok figyelmeztettek, óriási baj lehet. A szigorú intézkedéseknek köszönhetően az első hullámot, legalábbis itt Közép-Európában, kevés áldozattal átvészeltük. A későbbiekben ez visszaütött, farkast kiáltó fiúkká váltak a veszélyre figyelmeztető tudósok. Nem tart ugyanettől a klímaváltozás kapcsán?
Abban látom a különbséget, hogy mi már most egy olyan pályára állítottuk a világunkat, amelynek a végén a gyerekeinknek, az unokáinknak rosszabb lesz. Saját bőrünkön fogjuk érezni a változást.
Az éghajlatváltozás nem önmagában hat, minden egyes globális kihívást sokkal nehezebbé tesz, legyen az háború, migráció vagy élelmiszerhiány. Mi Az IPCC-nél a döntéshozókat, az ipari szektort akarjuk meggyőzni végre, csináljuk másként a dolgokat, különben egyre rosszabb lesz. Nagyon félek tőle, a következő évtizedek minden eddiginél keményebb kihívások elé állítják majd civilizációnkat.
Arra kérném, ne zárjuk ennyire pesszimistán a beszélgetést!
Nem is szabad! Meggyőződésem, hogy még van remény, a probléma még kezelhető, megoldható. Pont azért, mert egy csomó megoldás mindenkinek sokkal jobb jövőt teremt. Nem az éghajlatváltozás miatt kellene például átalakítanunk a városainkat. Nem csak a bolygónknak, mindannyiunknak jobb, ha élhetőbbek a városaink: például több a fa és kevesebb az autó. Nem csak a bolygónknak jó, az egészségünknek is, ha többet biciklizünk, többet sétálunk, tisztább levegőt szívunk. Hiszem, hogy az emberiség hamarosan rájön, ezek a változások jobbá teszik majd az életünket. Ha ez megvan, akkor sikerülhet megoldanunk a globális kihívásokat is!
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/21-es számában.
