Újra facér Ján Slota: az expolitikus elvált 28 évvel fiatalabb feleségétől
A házastársak már öt éve külön éltek.

Felbomlott az SNS egykori elnöke, Ján Slota és a nála 28 évvel fiatalabb felesége, Ľubomíra házassága - tudta meg a cas.sk.
Ľubomíra a 2000-es évek elején a polgármesterként ténykedő Slota mellett dolgozott asszisztensként a zsolnai városházán. Amikor 2004-ben összeházasodtak Slota 51, a hölgy 23 éves volt. Kislányuk, Sofia 12 éves.
A cas.sk úgy tudja, kapcsolatuk öt évvel ezelőtt romlott meg, Ľubomíra elköltözött a kislánnyal Prágába, majd 2015-ben beadta a válókeresetet. A házaspárt idén szeptemberben választották szét, a kislány az édesanyjával maradt.
Korábban Ľubomíra többször beszélt arról, hogy férje megcsalta. Slota egyébként háromszor nősült: második feleségével, Alžbetával 24 évig élt együtt, két fiuk született. Ľubomíra volt a harmadik felesége.
Slota a lapnak nem nyilatkozott a válása okairól. Az SNS korábbi elnöke egy kis faluban él a Zsolnai járásban, ahol minden este ellátogat a helyi kocsmába. A helyiek szeretik, mert gyakran hívja meg egy-egy pohárkára a kocsmába betérőket - írja a cas.sk.
Címkék