Újabb járatok indulnak a pozsonyi reptérről
Három új menetrend szerinti légi járat indul a napokban a pozsonyi repülőtérről. Csütörtökön a Wizz Air teljesen új járatot indít az izraeli Tel Aviv és Pozsony között, néhány nappal később pedig új járatot indít a görög Mykonos szigetére. Emellett alig egy hete új járatot indított a montenegrói Podgorica városába is. Erről a pozsonyi repülőtér szóvivője, Veronika Demovičová tájékoztatott.
Tel-Avivba és vissza 2026. május 28-tól heti három alkalommal közlekedik majd a Wizz Air járata Pozsonyból – kedden, csütörtökön és vasárnap. Május végétől izraeli turisták is ismét érkeznek Pozsonyba az Arkia Israeli Airlines charterjárataival, amelyeket egy izraeli utazási iroda megrendelésére üzemeltetnek.
– erősítette meg Daniel Kulla, a pozsonyi repülőtér légi kereskedelmi osztályának munkatársa.
A közel-keleti régió helyzetének megnyugvása után a repülőtér arra is számít, hogy növekszik majd az Izrael iránt érdeklődő utazók száma a vonzáskörzetéből.
A nyár első hónapja, június egy újabb nyári úti célt is hoz. Június 8-án indulnak az első nyaralók Pozsonyból az új járattal a görög Mykonos szigetére. „Mivel a görög szigetek idén a nyári szezon legkeresettebb úti céljai közé tartoznak majd, Míkonoszra a nyári szezon végéig, október 23-ig lehet repülni Pozsonyból minden pénteken és hétfőn” – mondta Demovičová.
Mindössze egy hete a Wizz Air új menetrend szerinti járatokat indított a pozsonyi repülőtérről Podgorica városába, Montenegró fővárosába. „A heti három járat ideális egy hosszú hétvégére vagy akár egyhetes, illetve hosszabb nyári nyaralásra Montenegróban” – emlékeztetett Demovičová, hozzátéve, hogy a járatok a 2026-os nyári szezonban október 24-ig lesznek elérhetők.
A pozsonyi repülőtérről induló összes új járatot a Wizz Air Airbus A321neo típusú repülőgépekkel üzemelteti, amelyek 239 utas szállítására alkalmasak.