Új-Dél-Wales történelmi országútján - VIDEÓ
Jó érzés Sydney-ben Nagy-Magyarország térképeket nézegetni a Szent Erzsébet Otthonban. A térkép itt nem feltétlenül a revízió miatt lóg a falon, hanem annak a nemzetnek a területét jelöli, ahonnan az otthon lakói érkeztek. Ausztrália magyarjainak körülbelül 70 százaléka anyaországi, 20 százaléka délvidéki, míg 10 százaléka erdélyi származású.
Jó érzés ott lenni az '56-os magyarokkal a forradalom és szabadságharc ünnepén Punchbowl-ban, a sydney-i Magyar Házban. És szintén jó érzés a délvidéki magyarokkal eltölteni egy estét Glendenningben lévő klubjukban.
Vagy a Himnuszt énekelni a cserkészekkel a rookwoodi temetőben, a magyar parcellánál. A sor folytatható, de igazából csak azt szerettük volna érzékeltetni, hogy Sydney-ben igen komoly magyar közösség gondoskodik a magyar jövőről. Pedig Új-Dél-Wales fővárosa egy valódi olvasztótégely, ahol könnyen szem elől lehet téveszteni a nemzeti identitást.
Sydney az ausztrál történelem nyitánya. Kínai, holland, portugál hajósok is ismerték már Ausztráliát, az mégis az angoloké lett. James Cook 1768-as beszámolója és iránymutatása alapján 1788-ban 11 hajó érkezett a Bottany-öbölbe. Ez volt az „Első Flotta”, amelynek az volt a feladata, hogy létrehozzanak egy támaszpontot a déli féltekén.
Az amerikai gyarmatok leválása után vagyunk, így egy új fegyenctelepre is szükség van, ahova exportálni lehet a britanniai politikai foglyokat, bár egy egyszerű lopás után is könnyen az új kontinensen találhatta magát a megtévedt angol állampolgár. Ez volt a híres Ausztrál Terv, így jött létre Új-Dél-Wales, ahova még 8 évtizedig érkeztek a börtöntöltelékek, összesen körülbelül 150 ezren.
Szökni egyelőre nem volt érdemes, mert az esőerdő veszélyes és átjárhatatlan volt, azon csak több évtized múltán, 1815-ben sikerült átvágni az utat. Ekkorra már megjelent a betyárokhoz hasonló társadalmi réteg, az ún. „bushrangerek”, de ne rohanjunk ennyire előre.
1793-ban már szabad telepesek is érkeztek, akik megkezdték a földek feltörését, ám egy ideig még nem vonzott sok angolt Új-Dél-Wales, vagy ahogyan 1817-től nevezték: Ausztrália. Új-Dél-Walesből aztán sorra váltak ki az államok, előbb Victoria 1851-ben, majd Queensland 1859-ben. Az államszövetség nem a véres csatamezőn született, mint Észak-Amerikában, hanem a gazdasági és politikai szükségszerűség szülte. Egyrészt a francia fenyegetettség miatt szükség volt közös haderőre, másrészt az államok gazdasági sebezhetősége is a szövetség felé mutatott. 1889-ben tartották az első gyarmatközi konferenciát, elkészült az alkotmánytervezet, megszavaztatták a népet is, végül 1901. január 1-jén létrejött az Ausztrál Államszövetség Anglia bábáskodásával. A valódi függetlenségig több lépcsőben jutott el Ausztrália, jogilag 1986-ban szakadt el Nagy-Britanniától, de az uralkodó ma is közös.
Sydney és Melbourne között már a 19. században megindult a rivalizálás. Míg Sydney a szárazföld ázsiai kapuja, addig Melbourne az európai. Melbourne az ipar, Sydney a kereskedelem és a bankélet központja, a város adja az ausztrál GDP negyedét. Sydney mindig pörög, rohan, Melbourne szép lassan ballag. Amikor felmerült, hogy melyikük legyen az államszövetség fővárosa, akkor az ausztrál politikusok összedugták a fejüket, és egy salamoni döntéssel megalkották Canberrát. A kedélyek lenyugodtak, a két város ma már nem vetélytársa a másiknak, inkább kiegészítik egymást.
A városkép mindenesetre nagyon hasonló; a toronyházak uralta városmagok után ipari létesítményekkel tarkított lakónegyedek következnek, majd hatalmas kiterjedésű kertvárosok, azokon túl ipari parkok és bevásárlóközpontok. Mivel a legtöbben kertvárosban laknak, a nagyvárosokon átkelni 100 kilométeres autózást jelent.
Ausztráliában 100 emberből 80 a tengerparti sávban él, amely bumeráng alakban húzódik Adelaide és Brisbane között.
Sydney annyira nem lopta be a szívünkbe magát, talán túlságosan zsúfolt volt számunkra, ráadásul az ország legdrágább városa is. Letudtuk a kötelező programot az Operaháznál, a Harbour Bridge-nél, a Bondi beach-en, majd tovább is álltunk a várostól 70 kilométerre található Kék-hegységbe. Nevét az eukaliptuszok párologtatta „ködről” kapta, amely megfelelő időjárási körülmények esetén kékre színezi a levegőt a vidék felett. A Kék-hegység valójában egy nagy plató, amelyet az óceán felé induló folyók hátráló eróziója szabdalt fel, igen látványos völgyeket hozva létre. A turisztikai centrum, Katoomba is a fennsíkon van, ide érkezik a legtöbb turista, mert itt van a leghíresebb látnivaló, a Három nővér sziklaformáció. Katoomba másik attrakciója a világ legmeredekebb siklóvasútja, amellyel le lehet menni a völgybe, illetve van egy kabinos libegő is, amely átjuttat egy szakadék felett. Ezeket mi mind kihagytuk, és Péterfy Kund helyi református lelkész vezetésével felkerestük a kevésbé látogatott helyszíneket, leginkább vízeséseket és a remek kilátópontokat.
Azok a bozóttüzek, amelyekről a híradások szóltak 2020-ban, már akkor, 2019 októberében is lángra lobbantották Új-Dél-Wales erdeit, de akkor még könnyebb volt megfékezni őket. Canberra, Ausztrália fővárosa sem kerülhette el a sorsát, decemberre a bozóttüzek mérgező füstje oda is elért.
A várost nem emiatt, hanem a zöldfelületek nagysága miatt nevezik a „bozótok fővárosának”. A gondosan megtervezett Canberra legfontosabb látnivalóját, az ausztrál szövetségi parlamentet mi is megnéztük kutyafuttában, sőt a magyar nagykövetségre is beköszöntünk, de sokat tényleg nem időztünk, mert várt még ránk Ausztrália legmagasabb pontja. Útközben azért beugrottunk Goulburn-ban a Penrose Parkba, ahol 2 magyar kápolna is található, illetve itt van a világ legnagyobb merinói juh szobra (15 méter magas), amelyet persze egy magyar építtetett.
Ausztrália csúcsát, a Mount Koszciuszko 2228 méter magas ormát Thredbo városából a legkönnyebb elérni. A síparadicsom októberben már igen kihalt volt, de szerencsére működött még a turisztikai információs iroda, ahova betértünk egy térképért. Itt rögtön újra szembe jött velünk Ausztrália egyik specialitása, a túlbiztosítottság, ugyanis arra figyelmeztettek, hogy a csúcs felé vezető turistaút nagyon-nagyon veszélyes és lezárták.
Ez a valóságban annyit jelentett, hogy ki volt dőlve az útra egy fa, de ez már éppen elég volt ahhoz, hogy a fát rosszul átlépő és sérülést szenvedő túrázó feljelenthesse a nemzeti parkot, némi anyagi kárpótlás reményében. Ausztráliában ugyanis sport és hagyomány ily módon pénzt keresni.
Egyébként az 1440 méter magasan fekvő Thredbo-ból mindenki más felvonóval ment fel 2000 méterre, de a sportértéke miatt mi az erdőben kapaszkodtunk fel a hegyre. A felvonó felső állomásától már csak 6 kilométeres túra volt a csúcs, de ez már olyannyira kiépített és enyhén emelkedő szakasz volt, hogy akár kerékpárral is teljesíthető lett volna. Odafent aztán meglobogtattuk a magyar zászlót, de már a következő úti célunk, Melbourne felé tekingettünk.
Megjelent a Magyar7 2025/6.számában.
