Új cikksorozat indul a ma7-en: Górcső alatt a történelem legfontosabb csatái
„Aki száz csatában száz győzelmet arat, még nem a jók legjobbika. A jók legjobbika küzdelem nélkül hódoltatja meg az ellenséges sereget.”- olvashatjuk Szun-ce: A háború művészete című munkájában. Induló sorozatunkban az emberi történelem legfontosabb csatáit vesszük górcső alá, tehát mondjon is bármit Szun Vu, más néven Szun-ce vagyis Szun mester a Kr. e. 6-ik században élt hadvezér, küzdelemből nem lesz hiány!
Szun Cen kívül van még egy név, ami talán a szélesebb olvasóközönség számára is ismerős lehet. A német, pontosabban porosz Carl von Clausewitzről van szó. A háborúról című írása szintén alapmű lett. A szerző részt vett a francia forradalom, majd Napóleon korának háborúiban. Fő műve a halála után jelent meg, tőle származik az idézet, hogy a „háború a politika folytatása más eszközökkel”, vagyis a politika a cél, a háború pedig az eszköz, amivel elérjük a célt.
Úgy vélte, amint kitört a háború a politikusoknak nem szabad többé megkötni a tábornokokat.
Elengedhetetlen, hogy minden katona higgyen a győzelemben, így sokkal könnyebben el tudják fogadni, hogy ők maguk is eleshetnek a csaták poklában. A háború kitörésének a pillanatában a lehető legnagyobb erővel kell lecsapni az ellenségre. Az erő maximalizálása teszi lehetővé a gyors győzelmet, a győzelemhez vezető út pedig a támadás. „A támadás kimagasló jellemzője a csapásmérés, a védelem pedig erre a csapásra való várakozás, minden, ami nem történik meg – vagy elmarad -, a védelemnek kedvez egyéb tényezők azonos volta miatt, a védekezés könnyebb, mint a támadás.”
Minél inkább eltávolodik a támadó a bázisától, annál inkább javul a védekező fél helyzete. Ezzel szemben, ahogy közeledik a védekező fél a bázisához, számára úgy lesz egyre könnyebb helyzetben, mígnem végül a védekező fél megy át támadásba.
Lásd a történelem folyamán sokszor alkalmazott felperzselt föld taktikáját.
Új, induló sorozatunkban az emberi történelem legfontosabb csatáit vesszük górcső alá. A konfliktusok, háborúk egyidősek az emberiséggel, amint az első Homo habilis egy követ, vagy egy botot vett a kezébe, hogy a szomszéd hordától megvédje zsákmányát, elindult a lavina. Az emberi találékonyság nem ismer határokat, ha fájdalom okozásáról van szó. Ahogy aztán a hordákból letelepül közösségek, a közösségekből törzsek, majd államok lettek, az egymás közti csetepaték is szintet léptek. Az ókorban már birodalmak feszültek egymás ellen, hogy a huszadik századra eljussunk két világháborúig is.
Eleve az is vita tárgya, lehet e különbség csata és csata között, beszélhetünk e döntő ütközetekről.
Mitől volt döntő egy ütközet?
Talán könnyebben válaszolhatunk a kérdésre, ha feltesszük azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha a csata eredménye más. Nekünk, magyaroknak könnyű dolgunk van, elég csak a „mi lett volna ha…” játékot játszani a mohácsi vésszel. Hogy is szól a híres dal az István a királyból, mit mond Torda? „Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk, Nagyhatalom századokon át. Rákóczi világot hódít, Kossuth-tal valóra válik A Duna-menti Köztársaság.”
Tételezzük fel, hogy Martell Károly 732-ben nem tudja megállítani az arabok előretörését, akkor ma muzulmán lenne Európa? Ha nem sikerül kiűzni a mórokat Spanyolországból, és nagy örömében a spanyol uralkodópár nem ad egy bizonyos Kolumbusznak hajókat? Ha Hódító Vilmos vereséget szenved Hastingsnál, most szegényebbek lennénk egy legendával, Robin Hooddal. Mi történt volna, ha Bécset elfoglalja Szulejmán 1529-ben, ha Waterloonál Wellington veszít, vagy ha a Nagy Háború elején a németek elfoglalják Párizst? Ennek a játéknak csak a fantáziánk szabhat határt. És a legkínzóbb kijelentés, kérdés: nincs Mohács, akkor nincs Trianon.(?) Egy csata lehet azért is történelmi, mert új fegyvert vetettek be, új taktikát, hadmozdulatokat alkalmaztak, vagy egy korszak végét és egy új kezdetét jelentette, mint pl. Konstantinápoly eleste.
A sor még hosszan folytatható, rengeteg a fentihez hasonló fontos, történelemformáló csatáról lesz szó a továbbiakban.
