Ügyeljenek a sebességre! Hétfőn több rendőr lesz az utakon
Több rendőr lesz az utakon a hétfői (szeptember 5.) tanévkezdés napján az iskolák környékén és a közeli utcákon. Egész szeptemberben sűrűbben lesznek közúti ellenőrzések, tájékoztatott Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„A legveszélyesebb útszakaszokon lehet számítani a legtöbb közúti ellenőrzésre, melynek része lesz a szondáztatás. Ugyanis az év első hónapjában összesen 829 balesetet okoztak az ittas gépkocsivezetők” – figyelmeztetett Bárdyová.
A gépjárművezetőkön kívül a kerékpárosokat, a gyalogosokat és a rollerrel közlekedőket is ellenőrizni fogják.
A járművezetőknél a biztonságos vezetés és előzés, valamint a telekommunikációs eszközök tiltott, ún. hands free eszköz nélküli használatának ellenőrzésén lesz a hangsúly.
A rendőrség figyelmeztet, hogy a gyerekeket meg kell tanítani az úton való biztonságos átkelésre. Mielőtt az úttestre lépnek, balra, jobbra, majd ismét balra kell nézniük, hogy jön-e autó, és nem szabad kilépni az út mentén parkoló gépkocsik közül, illetve csakis a gyalogosátkelőkön mehetnek át az úttesten – a lehető legrövidebb úton, vagyis merőlegesen. Ha van közlekedési lámpa, csakis zöld jelzésnél lehet az úttestre lépni, és meg kell tanítani a gyerekekkel, hogy akkor is folytassák a túloldalra való átkelést, ha közben pirosra vált a lámpa.