Udvarhelyszéki legendák ösvényén
A suvadó domboldalakon feledésbe merülő székely falvak harangjai szólnak a mélyből, büszke múltról mesélve a 21. század újra-felfedező hajósának. De a jelennek is maradt még ideje, hisz vannak, akik nem elhagyván a süllyedő hajót, itthon maradtak és állják a vártát Székelyföld peremén. Sőt, a horizonton már feltűnnek a városból visszavonulók vitorlái is, hétvégi nyaralóházak képében. Így alakul a jövő is a Homoródtól a Nagy-Küküllőig húzódó dombvidék falvaiban, melyekben Szent László szelleme őrzi hűséges székely népét.
Orbán Balázs és Kányádi Sándor kalauzolásával, illetve korunk székely művészeivel indultunk útnak, hogy református erődtemplomok és faragott székelykapuk között járjuk végig a legendák és csodák ösvényét, Székelyföld hagyományos központjában, Udvarhelyszéken.
Bizony régen jártunk már erre, egyrészt a Covid miatt, másrészt mert Székelyföldet keresztül-kasul bebarangoltuk az első tíz esztendő hazajárásai során. Éppen csak a Homoród és a Nagy-Küküllő közti dombvidék maradt ki, mely számos rejtett kinccsel lepett meg bennünket.
Itt is van rögtön Kirulyfürdő, amely valahogy kimaradt 2014-es homoródmenti filmjeinkből. Pedig a Kiruly-patak vadregényes, csendes, fenyőillatú völgyének bővizű forrásait már az 16. században ismerték. Akkor még a lövéteiek mellett a fejedelmi solymárok és vadászok használták. Aztán beindult a fürdőélet, de elzártsága miatt soha nem látogatták nagy tömegek, így megmaradhatott sajátos lelkülete és számos kis rejtett természeti kincse. Kicsivel odébb bujdosik egy homoródi dombhajlatban Homoródremete. Bizony, jó ideje már remeteként éli az életét, közel, de mégis oly távol Székelyudvarhelytől, mintha a világtól lenne elzárva. A hagyomány szerint a falu a nevét egy ott élő remetéről kapta. Később benépesült, de ma alig negyven, főleg idős ember lakja. Belenyugvó csendességben tengetik mindennapjaikat, mint a környék egyedüli tiszta római katolikus faluja.
A szomszédos Kénosban már az unitáriusok templomtornya igazít útba bennünket, amire szükség is van; a halmazos településszerkezetű falucska kuszált utcahálózata, ipszilonban végződő utcái ihlették a mondást: „Eltévedt, mint a degenyeges Kénosban.” A legendás történet szerint egy szekérkenő anyagot, azaz degenyeget áruló atyafi egy este a tekervényes utcákon nem talált ki a faluból. Pirkadt már, amikor végre megkérdezett egy helybélit, hány templom is van a faluban, mert ő 7 tornyot számolt meg idáig… Pedig csak egy van, méghozzá az unitárius.
A Hodos-pataka völgyében foglalt magának helyet a községközpont, Kányád, ahol újabb anekdotákkal gazdagodtunk.
A településre kiváló kilátást nyújtó Tatárkút dombjáról is széttekintettünk, ahonnan aztán beereszkedtünk Székelyderzsre. Régi vágyunk volt eljutni ebbe a faluba, ahol turulmadaras emlékmű fejezi ki a szülőföld szeretetét, és ahol János Zsigmondnak, az unitárius fejedelemnek is szobra áll, de ahol minden bizonnyal az UNESCO világörökség részét képező unitárius erődtemplom a legfőbb látványosság. Innen már a Nagy-Küküllő felé vettük az irányt, hogy Kisgalambfalván lezárjuk a Homoródi-dombságban forgatott filmünket.
Vannak vidékek, amelyek nagy szükség idején nagy székely atyafiak bölcsőjét ringatják, hogy azok majd bevilágítsák Székelyföld sokszor borús egét. Ilyen vidék a Nagy-Küküllő mente és az azt övező hegyes-völgyes, „vikvok" vidék, amely Kányádi Sándort és Orbán Balázst adta a magyarságnak.
Az ő kezüket fogva jártuk végig a vidéket Kányádi nagygalambfalvi sírjától Orbán Balázs szejkefürdői sírjáig. Nagygalambfalván a település másik neves szülöttje Benedekffy Katalin operaénekes volt útitársunk, aki a filmben is elszavalta nagybátyja, az erdélyi magyar kultúra hűséges őrzőjének, Kányádi Sándornak a verseit.
„Neked adom ezt a helyet, menj itt a vágáson keresztül, s ez lesz a te földed”, mondta az öreg legnagyobbik fiának, mutatva a mai Vágásra. Aztán folytatta a középső fiú felé fordulva: „neked adom azt a helyet, ahova ezt a követ dobni fogom”, és eldobta a követ, melynek helyén Dobó lett. A legkisebb fiúnak azt mondta, „te menj bé, tova a völgybe”, s ebből lett Béta a későbbiekben. Így szól az eredetmonda a három falu Béta, Dobó és Vágás nevéről, amelyek következő állomásaink voltak. Visszatérve a Nagy-Küküllő mellé, a székelyek Rákosmezeje, Agyagfalva következett, ahol annyiszor összegyűltek a székelyek a hon védelmében. Orbán Balázzsal mentünk tovább „Bögözbe, a tér keleti szögletébe fekvő csinos nagy faluba”, melynek gótikus templomába a 14. századi, Szent László és Szent Margit legendáját ábrázoló freskók miatt is érdemes betérni.
Felsőboldogfalváról felkanyarodtunk a Küküllőbe északról torkolló Sükői-patak völgyébe, felkutatni az eldugott völgy rejtőzködő falvait. Ahogy Orbán Balázs is megjegyezte, „Farcád egy régi templomot mutat fel, mely a reformáció előtt központi megyés egyháza volt e vidék falvainak.” A templom kertjében a jelek, Szent István királyunk mellszobra és a kopjafás emlékmű Kossuth Lajost idéző felirata a székelyek egyértelmű üzenetét hordozzák: „Országlók jönnek – tűnnek, népek és nemzetek maradnak…” Farcádnál már csak egy félreesőbb és magasabban fekvő falut hord hátán a vidék: Sükőt. Attól függ persze, honnan nézzük, mert valahonnan a világ vége, de lehetne akár a világ közepe is, ha csak adottságait és ragaszkodó népét nézzük.
A legendák ösvénye Orbán Balázs szülőhelyére, Székelylengyelfalvára vezetett bennünket. A legnagyobb székely szülőháza már nem áll, de a régi kúria melletti iskola épületén emléktábla jutott neki. Itt ért volna véget székelyföldi kalandozásunk, ha időközben nem újult volna meg a korábban már meglátogatott Szejkefürdő. A Mini Erdély Park mesevilágába léptünk, ahol ma már maketteken mutatják be Erdély kivételes építészeti értékeit, sőt a székely polihisztor életútjával egy látogatóközpontban is ismerkedhetünk.
A végére már csak egyetlen dolgunk maradt: kilátogatni Orbán Balázs sírjához, hogy halhatatlan lelkéből újra erőt merítsünk soha véget nem érő utazásainkhoz. Mert, ahogy ránk hagyta: „Öntudatos, forró ragaszkodás, igazi mély szeretet csak közelebbi ismeretségnek lehet eredménye, e szerént minél közelebb jutunk hazánk ismeretéhez, annál forróbbá válik szeretetünk iránta.”
Megjelent a Magyar7 2025/25.számában.
