Tudja, miről ismert Edmond Halley csillagász?

A gazdag szappanfőző fiaként Haggerstonban született Halley a kezdetektől a matematikához és a csillagászathoz vonzódott, egyetemi tanulmányainak megkezdésekor nem kis feltűnést keltve hét méter hosszú távcsővel érkezett Oxfordba. Tizenkilenc évesen kimutatta, hogy tévesek a Jupiter és a Szaturnusz pozícióit tartalmazó táblázatok, és tanulmányt tett közzé Kepler törvényeiről. 1676-ban John Flamsteed, az első királyi csillagász támogatásával hajóra szállt és Szent Ilona szigetére, Napóleon későbbi fogságának helyszínére utazott. Itt létrehozta a déli félteke első obszervatóriumát, és 341 csak innen látható csillag koordinátáit jegyezte fel. 1677-ben felfedezte a Tejúthoz tartozó legnagyobb és legfényesebb gömbhalmazt, az Omega Centaurit, teljesítményéért alig huszonkét évesen a Royal Society tagjává választották. 

Apja halála után, huszonnégy évesen csinos summát örökölt, ettől kezdve nem voltak anyagi gondjai. Kiváló társalgó, ragyogó tudományszervező volt, hírneve oly nagyra nőtt, hogy az 1698-ban - inkognitóban - Angliába látogató Nagy Péter orosz cár ragaszkodott hozzá, hogy találkozhasson vele. 

Barátságot kötött kora legnagyobb lángelméjével, Isaac Newtonnal, és a tömegvonzás elméletének megalkotásában is jelentős szerepet játszott. Történt ugyanis, hogy Halley baráti társaságában a szó az égitestek mozgására terelődött. Akkoriban azt már tudták, hogy a bolygók nem kör, hanem ellipszis alakú pályán keringenek, de a jelenség okát nem ismerték. Halleyt nem hagyta nyugodni a kérdés, végül 1684-ben Cambridge-be utazott és Newtonnak is feltette a kérdést. A tudós közölte, hogy ő ezt már ki is számította, de elvesztette a feljegyzéseit. Halley nógatására újrakezdte vizsgálatait és két évre visszavonult, hogy megírja a tudomány menetének új utat szabó Principiát. 

Halley kulcsszerepet játszott a Newton és Robert Hooke között a gravitáció kapcsán kialakult elsőbbségi vita lecsillapításában. A roppant takarékos Királyi Társaság helyett Halley saját költségén nyomtatta ki Newton könyvét, A természetfilozófia matematikai alapjait (Philosophiae Naturalis Principia Mathematica), felbecsülhetetlen szolgálatot téve a tudomány ügyének.

Halley képes volt arra, hogy nagy mennyiségű tudományos adatot áttekinthető formába rendezzen, így ő készítette el a tengeri szelek járását ábrázoló első térképet. Részletes halálozási statisztikákat is összeállított, megvetve ezzel a biztosítási matematika alapjait. Foglalkozott a Nap-Föld távolság meghatározásával, az optikai lencsék gyújtótávolságának kiszámításával, ő tervezte az első búvárharangot, készített hőmérőt, és praktikus ember lévén eljárást dolgozott ki a halak frissen tartására. Tengeri expedíción vizsgálta a Föld mágneses elhajlásának ingadozását, s arra következtetett, hogy ezt a Föld magjának a kéreghez képest változó helyzete okozza. Igazi szenvedélye mégis a csillagászat maradt, Oxfordban volt professzor, s élete utolsó két évtizedében - Flamsteed után másodikként - ő töltötte be a királyi csillagász és a greenwichi obszervatórium igazgatójának tisztségét. Amikor munkához látott, szinte felszerelés nélküli csillagvizsgálót örökölt, mert a távcsövek elődje személyes tulajdonában voltak, a drága műszereket neki kellett pótolnia. 

Bebizonyította, hogy több, az ókor óta ismert csillag helyzete nemcsak első megfigyelésük óta változott, hanem a 16. századi nagy csillagász, Tycho Brahe táblázataihoz képest is, azaz nincs állandó helyük az égbolton, még ha rendkívül lassan is, de maguk is mozognak. 

Tevékenységét az üstökösök vizsgálatára összpontosította, mert úgy tűnt, mintha ezek az égitestek - a bolygókkal és a Holddal ellentétben - nem engedelmeskednek Newton törvényeinek, akkor jönnének-mennének, amikor nekik tetszik. Halley 1705-ben megjelent művében huszonnégy üstökös pályáját írta le, s megállapította: mivel az 1456-ban, 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben megjelent üstökös pályája teljesen hasonló, felbukkanása szabályos időközönként történik, csakis ugyanazon égitest 76 évenként bekövetkező visszatéréséről lehet szó. 

Megjósolta, hogy a jelenség 1758-ban lesz újra látható, s az azóta Halley-üstökösnek nevezett égi vándor fel is bukkant az égbolton, igaz, a nagybolygók hatása miatt némi késéssel. (Az üstökös utoljára 1986-ban volt látható, következő visszatérése 2061-ben esedékes.) Ez volt az első eset, hogy bebizonyosodott: nemcsak a bolygók, hanem más égitestek is keringenek a Nap körül, egyben a newtoni fizika egyik első gyakorlati bizonyítéka.

A tudós már nem élte meg a róla elnevezett égitest visszatérését, nyolcvanhat évesen, 1742. január 14-én halt meg Greenwichben. Az általa felfedezett üstökösön kívül nevét viseli egyebek mellett egy hegy Szent Ilona szigetén, kráter a Holdon és a Marson, egy déli-sarki kutatóállomás és egy általa kidolgozott matematikai algoritmus.