Trogir, egy kőbe faragott dalmát történet
Ha valaki azt mondja, nyaralni megy Horvátországba, a legtöbben automatikusan rávágják: Dubrovnik, Split, netán Hvar? Ezek tényleg menő helyek, de hadd meséljek most nektek egy olyan helyszínről, ami olyan, mint a kisebb testvér, aki csendben a sarokban rajzol, de közben valójában ő a zseni a családban. A neve Trogir, a horvát Adria mondhatni legmenőbb kisvárosa, ahol töményben kapja az emberfia a kőbe vésett történelmet. Eme szombati írott szösszenetem róla és a „nála” megélt pillanatokról szól.
Annó mikor Trogirba betettem lábamat, akkor még nem gondoltam, hogy a Balkánon jó pár alkalommal fogok még vizitálni. Bizony ez a dalmát kisváros szenzációs ajánlólevélként funkcionált arra nézve, a Balkán-félszigeten az unalom ismeretlen fogalom és csak az utazón múlik, mennyit maxol ki belőle.
Trogir óvárosa gyakorlatilag egy óriási szabadtéri múzeum. Komolyan, itt még a galambok is úgy néznek rád, mintha ők is az UNESCO örökség részei lennének.
Óvárosa egy szigeten van, ami olyan pici, hogy fél órán belül simán besétálod. Mérete ne tévesszen meg minket, történelmi városmagja tele van történelmi „izomzattal” – kőházak, reneszánsz ablakok, díszes kapuk, boltívek, apró udvarok, titkos ajtók és más csomó hely, amelyek túléltek vagy hatszáz évet. Keskeny, kanyargós utcácskáiban járva arra vársz, vesznél el ott vagy éppen szippantana be a múlt lenyomata.
A középkor szinte megpuszil az arcodon. Az éttermek konyháiból kiáradó ínycsiklandozó ízek, fülledt mediterrán életérzéssel vegyítve olyan impressziót tárnak eléd, ami örökre beleég emlékezetedbe.
A város Riváján, azaz tengerparti sétányán érdemes kezdeni a városi vizitet. A Riva az a hely, ahol a hömpölygő embertömeg garantált, miközben a sós tenger ízét szinte a nyelveden érzed, a napfény pedig csak úgy tolja beléd sugarait. A pálmafák sokasága, a csomó yacht gazdag díszletként dobják fel a sétány miliőjét.
A Riva déli részén magasodik Kamerlengo erődje. Nem semmi aurával árasztja ki magából a nettó történelmet. Még a 15. században a velenceiek húzták fel, mondván mi ezt a helyet nem adjuk másnak könnyen, szükségünk lesz ide amolyan ütős erődre. Nincsenek benne csicsás díszek meg aranyozott szobrok, itt kő van, vastag falakkal.
Duzzad belőle a karakter és az a fajta vadromantika, amit csak egy ódon, tengerparti kőépület tud adni. A várfalról nyílik a legszebb kilátás Trogir óvárosára, látnivalóira. Nagyon szép fotókat készíthetünk innen a kikötőről és a sétányról.
A Szent Lőrinc-székesegyház kihagyása felérne egy kiátkozással, mivel a katedrális a város szíve-lelke. Kábé négyszáz évig épült, tehát lazán kezelték a határidőt, ezzel is bizonyítván, a Balkánon felesleges siettetni a dolgokat. Építészeti stílusa amolyan remixet alkot a gótika, a reneszánsz és a romantika mesterhármasával. Lehetőség szerint fel is mehetsz a negyvenhét méteres tornyának tetejére, de mi anno voltunk olyan lusta dögök, hogy ezt kihagytuk. Inkább elflangáltuk az időt a helyi piacon.
Trogir abszolút adja a mediterrán dalmát fílinget, ahol keveredtek egymással a délszláv és talján kulturális elemek. Óvárosi magja, mint egy jó pohár dalmát bor - kicsit édes, kicsit fanyar, de tuti a végén kellemesen becsíp tőle a lelked. A város aurája nem harsány, vagy éppen nagyképű, csak pont annyira tökéletes, hogy észrevétlenül belopja magát a szívedbe. Ezt teszi a várost vonzóvá.
Szóval, nem marad más hátra az olvasónak, azaz kalandvágyát előhívni, élményputtonyát bekészíteni és nekiindulni Trogirba, hogy megírja saját dalmát történetét.
