Transzszülei akarnak kasztráltatni egy ötéves fiút Skóciában
Nagy-Britannia első, úgynevezett transzpárja az ötéves gyermekét akarja nővé változtatni.

Rogersék Skócia első transznemű párja. A 21 éves Jody és a 27 éves mostohaapa, Greg (aki egyébként nőnek született) elhatározták, hogy ötéves fiukat, Jaydent inkább átalakítják lánynak - írja a 888.hu.
Az anya szerint a család „normális életet” élt, amíg Jayden – aki részleges hallással született – felépült egy műtétből. A fiú ekkor állítólag azt mondta, hogy
utál fiú lenni, és hogy ő valójában lány, és a Disney Jégvarázs című animációs filmjéből Anna hercegnőre akar hasonlítani.
Később lányruhát akart hordani, ezért a transzpár úgy döntött, hogy akkor mennek és vesznek neki lányoknak szánt ruhákat.
Sokan azt gondolják, hogy a páros csak a figyelem felkeltése miatt csinálja ezt a fiukkal, amit ők persze tagadnak, mint ahogy azt is, hogy kényszerítették volna a gyermeket.
Azt sem ismerik el, hogy befolyásolja a fiú döntéseit az, hogy milyen környezetben, kikkel nő fel. Az anya kijelentette, hogy már a kezdetektől tudta, hogy a párja, Greg 16 éves korában megváltoztatta a nemét. Greg viszont azt mondta, hogy a fiúra nem lehetett hatással az ő nemváltó beavatkozása, mert a fiúnak sosem beszélt a múltjáról.
Jayden tanítói és barátai állítólag elfogadták az átváltoztatást, és a szülők szerint az illetékes védőnői szolgálat is tud a dologról.
A felelősségteljesnek nem nevezhető anya elmondta: a szociális munkások is láthatják, hogy Jayden jól gondozott, és nincs oka aggodalomra. Csak azt akarjuk, hogy Jayden örüljön és büszke legyen saját magára, bármi lesz is belőle.