Téltemetés, tavaszvárás: farsangi hagyományok és szokások
A farsang a téltemetés, a tavaszvárás, a karneválok és a jelmezes felvonulások ősi örömünnepe. A hagyományos magyar paraszti életben a farsang időszaka volt az evés, ivás, disznótorok, az udvarlás, párválasztás és főképpen a házasságkötések, lakodalmak legfőbb ideje.
Alighogy elbúcsúztattuk az óévet, máris itt van a farsangi mulatságok ideje. „Felkötjük a farsang farkát” – mondták eleink, ha a farsangi időszakban szórakozni indultak.
A farsang hossza és naptári zárónapja minden évben más és más. Ennek az az oka, hogy bár a farsang világi ünnep és ősi hagyományai a pogány ókorba nyúlnak, mégis keresztény egyházi ünnepekkel van szoros összefüggésben.
A farsang hosszú is lehet és rövid is, attól függően, hogy mikor van húsvétvasárnap. Húsvét vasárnapjától vissza kell számolni negyven hétköznapot és szombatot (összesen a vasárnapokkal együtt 46 napot), így megkapjuk a nagyböjt időszakának kezdetét, hamvazószerdát.
Idén a farsangi időszak január 6-tól február 23-ig tart.
A farsang bajor-osztrák jövevényszó: a „vaschang”-ból származik. A Magyar Néprajzi Lexikon (pontos hivatkozás megnevezése nélkül) 1283-at adja meg első megjelenésként, de van olyan szakmai oldal, amely ezt jóval későbbre, a 14. század közepére teszi. A latin országokban ugyanerre az időszakra a ‘carneval’ (karnevál) szót használják.
Magyarországon a farsangi szokások megjelenése a középkorra tehető, elsősorban német hatás eredményeként. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarba Itáliából hoztak álarcokat, jelmezeket.
Bár a farsang legjellemzőbb elemei a mai napig fellelhetőek a Kárpát-medencében, ennek az ünnepkörnek több olyan eleme is létezett, mely mára jobbára kikopott a szokások közül.
A farsangi szokások – többnyire február hónapban – farsang végére, farsang farkára összpontosultak.
Farsangfarka
A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”.
A farsang egy zajos nevetéssel teli mulatságait ősi hiedelmek, babonák hívták életre.
A középkori hiedelmek szerint a tél utolsó napjaiban, amikor a nappalok egyre rövidebbek, azt hitték, hogy a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek ez által életre kelnek.
Vigadalommal, felvonulással beöltözéssel és boszorkánybábú égetéssel akarták ezeket a gonosz szellemeket elűzni. Ezért a régi jelmezek, mind ijesztőek voltak, hogy elűzzék a halált és a hideget. Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mellyel a tél végére elgyengülő Napot kívánták erősíteni és bíztatni, hogy tartson ki, mert azt remélték, hogy a tűz majd újra lángra lobbantja a napot, és a meleg elkergeti a hideget.
Álarcos bálok és mulatságok
Legkorábbi említése már Mátyás király idejében is feltűnik. Elsősorban az itáliai-francia reneszánsz mintát követő álarcos mulatságok formájában. Mai tipikus képviselői között található például a bécsi és a pesti operabál.
Felvonulások
A tél vége és tavasz kezdete, a termékenység és bőség időszakának kezdete az ókori népek mindegyikénél jeles ünnep volt, amit képletes díszítéssel, különféle maszkokba és jelmezekbe bújva ünnepeltek.
Az alakoskodó szokásban a főszerep a famaszkot viselő busóké, de nyomukban járnak a jankelék, akik hamuval kenik a lányokat és a ma már nagyszámú közönséget. A telet szimbolizáló koporsó elégetése, a busóavatás, az ijesztgetés és a tánc a télűző szokás kiemelt eseményei.
A farsangi időszakhoz tartozik a kormozás, busójárás, téltemetés szokásai, melyek mind a tél elűzését jelképezték. A telet leváltó tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt emberek játszották el. A végeredmény minden esetben a tavasz győzelme volt.
Farsangtemetés
„Farsang farka” harmadik napján egyes helyeken a mai napig nagy népi mulatsággal: a farsangtemetéssel vagy téltemetéssel búcsúztatják a vidám heteket. A farsangtemetés bonyolítása hagományosan a férfiak dolgának számított. A központi figura ilyenkor a felöltöztetett szalmabábu volt, mely a telet jelképezte.
A bábot előbb a temetési menetek mintájára körbehordozták a faluban, majd tájegységtől függően eltemették vagy elégették. A menetben siratóasszonyoknak öltözött férfiak óbégattak, sőt nem egyszer pap is tartott velük, aki feladta az utolsó kenetet.
Tikverőzés
A tikverőzés sokban hasonlít a mohácsi busójáráshoz, a farsang utolsó napján kerül megrendezésre. Minden év húshagyókeddjén a 14-20 év körüli legények tradicionális maskarába öltöznek: rongyszalagokkal gazdagon díszített bohócnak, fehérruhás szalmatöröknek, szerencsehozó kéményseprőnek, és a legfiatalabb alakoskodók lánynak. A farsangi hagyományoknak megfelelően színes szalagokkal díszített ruhákat, jellegzetes álarcokat viselnek, mely nem mást szolgál, mint hogy a telet és a rosszat elűzzék, valamint a betegségekre is ráijesszenek.
A színes farsangi maskarások végigjárják a falut, és minden házba-udvarba betérnek, hogy összegyűjtsék a tyúkólakban talált tojást (mint a termékenység és bőség szimbólumát).
A tikverőzés, a jelképesen elvégzett tyúkverésről kapta nevét. Ilyenkor a különböző jelmezekbe bújt legények furkósbotjukkal szimbolikusan megütögetik a tyúkokat, ami a jószág termékenységét, illetve a javak bőségét szolgálja.
A varázslás részeként a tikverőzők korommal kenik be a házak lakóit is - elsősorban a lányokat, asszonyokat -, a járókelőket és az érdeklődőket.
A tikverőzőket a házaknál a tojáson kívül fánk és bor is várja, az összegyűjtött több száz tojásból pedig az esti mulatságra rántotta készül. Ezzel a lakomával és tánccal zárul a falu népe számára a farsang.
Remélés
A remélés a farsang végéhez köthető téltemető, tavaszváró, alakoskodó szokás a Heves vármegyei Novaj községben.
Lényege, hogy egy ál lakodalmas menet jellegzetes, maskarába öltözött, fiatal, még meg nem házasodott legényei végig járják a falu utcáit csörömpölés, zeneszó közepette, bemennek a lányos házakhoz bekormozva az ott lakó fiatal lányokat, asszonyokat, s cserébe tojást, és szalonnát kapnak, melyet összegyűjtve este megsütnek, elfogyasztanak az iskola épületében.
Busójárás
A magyar nyelvterület legismertebb farsangi népszokása a sokácokhoz kötődő mohácsi busójárás, megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.
A busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg, régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság.
A legelterjedtebb magyarázat szerint a mohácsi busójárás célja a téltemetés, a télűzés volt: az emberek ijesztő ruhákba bújva azt remélték, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad.
A busóruházat általában szőrével kifordított birkabőrből, bocskorból vagy csizmából, fehér vászongatyából és faálarcból áll. Régebben a vászongatyát szalmával tömték ki, hogy a busó erősebbnek nézzen ki. A bundát derékban kötéllel vagy lánccal fogták össze és erre egy vagy több kolompot fűztek. A kereplő, a buzogány, a favilla és a vízhordófa sem hiányozhat a busók kelléktárából.
Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. Úgy tartják, a mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán és elzavarták a törököket. Ennek azonban aligha van történeti alapja.
A mohácsi busójárás 2009-óta szerepel az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listáján.
Ördögkerék
Az ördögkerék, egy lovakkal és eketaligával húzott hosszú rúd, amelynek végébe bevert szögön, mint tengelyen, vízszintesen, de inkább ide-oda billegve forog egy kör alakú falap. Általában három busó áll vagy ül rajta, és a középre szerelt fogantyúba kapaszkodik. Amikor a busókerék a földhöz ér, meg-meglódul a rajta ülő, vagy álló busókkal, akik néha le is esnek róla a közönség nagy derültségére. Ma már ezt is húzhatja motoros eszköz.
A nagyvilágban a legismertebb téltemető ünnepségsorozat a riói és a velencei karnevál.
A riói karnevál péntektől húshagyó keddig tartó, 5 napos fesztivál, amit jelenlegi formájában 1928-óta rendeznek meg.
A velencei karnevál központja a Szent Márk tér, ahol álarcos látogatók serege hömpölyög. A jelmezes kavalkádban itt is megjelenik az alakoskodó játék, ahogy a tűz is. Velence idén 18 napos karnevált rendez, amelynek eseményei február 4-21. között zajlanak a város csatornáin, hídjain és terein
Az Ipoly menti falvakban a lányok már a farsang előtti héten küldték el a bokrétát a kiszemelt legénynek, amit általában a lány keresztanyja vitt el. A bokrétát a legények farsangvasárnap a kalapjukra tűzték, így mentek el táncolni. Volt olyan legény, aki több lánytól kapott bokrétát, de azzal a lánnyal kellett először táncolnia, akitől az elsőt kapta. A legények azt a bokrétát tűzték a kalapjuk elejére, amit a nekik legjobban tetsző lánytól kaptak.
A farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan, olykor durván figyelmeztessék azokat, akik ugyan már elérték a megfelelő kort, de mégsem mentek férjhez.
Vénlánycsúfolás
A vénlánycsúfolásnak különböző változatai voltak, pl. tuskóhúzás, kongózás, szűzgulyahajtás, állakodalom. Az eladósorba került lányok egészen húshagyókeddig reménykedhettek, ám ezután már vénlányokként tekintettek rájuk. Ezen okból alakult ki a vénlánycsúfolás szokása is, melynek központi eleme a tuskóhúzás volt.
Tuskóhúzás
Tájegységtől függően változott ennek a mókás gúnyolódásnak a menete.
Sok helyütt a tuskót szekér mögé kötötték és egy lánynak öltöztetett bábút kötöttek rá, aki a település vénlányait szimbolizálta. A művelet közben csúfolódó versikéket énekeltek.
Göcsejben és Hetésben a leányos házak ajtaja elé a legények nagy tuskót raktak. Ennek értelme az, hogy a leány, akinek először illik felkelni és a dolog után nézni, hadd húzza el a nehéz tuskót, ha már nem ment férjhez s nem vállalta még a házasság terhét.
A tuskóhúzást régen főként a Dunántúlon gyakorolták, de ismerték Szatmár megyében is. Ráadásul a nyugati országrészeken még a két világháború között is bevett szokás volt.
Szegeden is hamvazószerdán volt szokás a tuskóhúzás. Maszkos felvonulást rendeztek, egy legény ostorral hajtotta a menetet. A farsangkor férjhez nem ment lányok ablaka alatt különösen nagy lármát csaptak. A tőkét, a tuskót is ilyen háznál hagyták, miközben a következőt kiabálták:
Kimarattam a farsangbu!
Rönkhúzás, mókaházasság
A farsangi lakodalmas játékok közül a leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással, tőkehúzással összekötött mókaházasság.
Ha a településen nem volt esküvő vízkereszttől hamvazószerdáig, akkor tartanak egy bolondos lakodalmat, hogy kicsúfolják a házasodni nem óhajtó fiatalokat. Jó magas fát döntöttek ki, ezt húzták végig a lányokból, legényekből alakult párok az úton. Amikor megálltak, tréfás esküvőt tartottak.
Kongózás
A vénlánycsúfolás másik kedvelt módja volt a kongózás. Ez a szokás zajcsapással és rigmusok bekiabálásával járt.
A beregi Tiszaháton a farsang alatt el nem kelt lányok háza előtt kolompoltak, tepsikkel, fazekakkal nagy zajt csaptak és kiabálták:
Ezt a kislányt itthonhagyó!
Bakfazékdobás, ciberefazék-hordás
A kongózás szokásának változata, sajátos vénlánycsúfoló szokás él a Jászságban és a Tápió menti falvakban, az ún. bakfazékdobás vagy más néven ciberefazék-hordás.
A legények a lányos ház küszöbére, udvarába rossz fazekakat dobtak, esetleg szeméttel megtömve. Az udvarló legény azonban az ajándékait tette a fazékba.
Tápiógyörgyén a legény bosszúból vitte annak a lánynak, aki nem ment hozzá feleségül. A ciberefazék dobásakor így kiáltott: „Szűrd a ciberét!”
Szűzgulyahajtás
Az ún. szűzgulyahajtás század eleji leírása a Bereg megyei Fornos községből így hangzik: „Farsang utolsó estéjén a fiúk a lányosház elé vonulnak, s ott csengővel, kongóval, ostorral, kolomppal, rossz bádoggal fülsiketítő lármát csapnak, visongatnak, élesen fütyülnek, sivítanak, majd azt kiabálják:
Esetleg azt kiáltja a legény: „kinek van eladólánya, hajtsa ki a szűzgulyába!“ A lány visszafelel: „rönköt emelj, szakadj meg, mért nem házasodtál meg!“ A legényes ház előtt meg így kiáltoznak: „árpakenyér, zabkenyér mér maradtál vénlegény?“
Legényavatás
A Nyitra megyei falvakban farsangkor volt a legényavatás. Ezekben a falvakban felcéhelésnek nevezték a szokást.
A 16-17 éves legények keresztapát választottak maguknak. Áldomást ittak, s ettől kezdve magázódtak. A legényavatás után udvarolhatott a legény, mehetett a mulatságokba, kocsmába járhatott, dohányozhatott, megillették azok a jogok, melyek a helyi szokásoknak megfelelően a legények korcsoportjára voltak jellemzőek. Az avatásra általában az év egyik ünnepnapján került sor, vízzel, borral, pálinkával „bekeresztelve” vagy pofon- és pálcaütéssel.
A farsangi legényavatásra többnyire farsangvasárnap és hamvazószerdán kerítettek sort.
Asszonyfarsang
A Dunántúlon elterjedt asszonyfarsang régen az asszonyok egyetlen olyan napja volt, amikor ház körüli teendőik és kötött életmódjuk kötelékeiből kiszabadultak, és lényegében férfiként mulathattak. Az összejövetel színhelye rendszerint valakinek a háza, pincéje, a fonóház, esetleg a kocsma volt. Az asszonyfarsang legtovább a Mátra északi lejtőjén fekvő, elsősorban szlovák, morva településű falvakban maradt fenn.
Mátrai borotválós asszonyfarsang
Parádsasvár és vele együtt a "borotválós asszonyfarsang", a mintegy 300 éves múltra visszatekintő üveggyártásnak köszönheti létét.
300 évvel ezelőtt az üvegfúvó mesterek zömmel szlovák vidékekről érkeztek ide, magukkal hozva színes népszokásaikat, közöttük az asszonyfarsangot is.
A népszokás szerint ezen a napon az asszonyok az esti bálra valót a férfiak jelképes megborotválásával gyűjtötték össze.
Maskaráikhoz gyakran férjük ruháit használták fel, bekormozták az arcukat és bajuszt festettek, hogy felismerhetetlenek legyenek. A borotválás, a szimbolikus hatalomátvétel, eszköze a fából készült borotva, a szappan gyakran csak jégcsap, a pamacs nyúlláb vagy disznósörény volt. Púderként lisztet használtak, a munka végeztével pedig tükör helyett lyukas szitát vagy szakajtót mutattak. Így járták be az asszonyok énekelve, tréfálkozva a falut. A férfiak nem menekülhettek előlük, a fizetséget könyörtelenül behajtották!
Farsangi köszöntők
Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Igen változatosak a farsangköszöntők, melyek a magyar nyelvterületen mindenütt megtalálhatók voltak. Ilyenkor is igyekeztek biztosítani az elkövetkezendő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát a kimondott szó mágikus erejével.
Két legjellemzőbb formája a bakkuszjárás és a farsangi dőre.
Dőre
Csallóközi eredetű népszokás. A jelmezes adománygyűjtő neve a dőre. Férfiak egy csoportja különböző jelmezbe öltözik, például női ruhába, katonának, koldusnak, cigánynak, menyasszonynak, vőlegénynek. Ilyenkor imitálnak esküvői menetet, ördögöket, medveidomárokat, fontoskodó mesterembereket, akik mindenfélékkel "zaklatják" a falubelieket, nem hiányozhat a telet jelképező bábú és az egész napos jókedv. Elmaradhatatlan szereplők az ördögök.
Paláston régebben a felnőttek lepedőbe, medvebőrbe öltözve járták a házakat. Kolbászt, szalonnát vagy farsangi fánkot kaptak. A Dunántúlon vízkereszttől húshagyókeddig fiúgyerekek jártak csoportosan házról házra.
Bakkuszjárás
A Felvidéken szlovák mintára terjedt el az ún. bakkuszjárás (Bacchus római boristen nevéből), melynek során kecskebőrbe bújt álarcos alakok ijesztgették a lányokat, megtréfálták a falubelieket. Fő céljuk a mulattatás. Előfordult, hogy a menetben kocsikerékre szerelt női és férfibábut is húztak. A bábuk a kerék forgásának megfelelően le s fel emelkedtek.
Nyitra megyéből ismert két farsangköszöntő szokás a tananajozás és a sardózás.
Tananaj (talalaj)-vasárnap
A farsang előtti vasárnapot tananaj (talalaj) vasárnapnak nevezték a Nyitra vidéki magyar falvakban. Ez a lányok vidám farsangi adománygyűjtő szokásának ideje volt. Az iskolás korú lányok házról házra jártak, énekeltek, s énekükért a háziaktól szalonnát, kolbászt, tojást kaptak.
Ta-na-naj, ta-na-naj, Tót Lőrinc! Táncba ugrott a kakas,
fődöntötte a vajat.
Mivel sütyik a rétest?
Kútyi vízvel gyúruk,
pataki vízvel vajazzuk.
Szá’ le konkó, szá’ le, Valahun ürgelyuk, pociklyuk,
ugor’ búza, ugor’!
annyi búzájuk legyen keteknek!
(Gímes, Nyitra m.; MNT II. 92. sz.)
Sardózás, farsangi tojásgyűjtő szokás
Farsang utolsó vasárnapján, sardóvasárnap, Zobor-vidéki szokás a „sardózás”. A „sardó” feltehetően a Sándor név egyszerűsített változatából vett megnevezés. Egyes falvakban fiúgyerekek, de például Gímesen a bakter járt házról házra, énekük a telet űző, meleget hozó nóta:
A sardózók jókívánságaikért cserébe a háziaktól tojást, szalonnát, kolbászt kaptak ajándékba, amit megettek a háromnapos farsangi mulatság alatt.
Nagybőgőtemetés
A nagybőgőt húshagyó kedden temetik mulatság keretében, ahol a dőrejáráson összeszedett ételeket fogyasztják el.
A mulatozás csak éjfélig tarthat. Egy nagybőgőt éjfél előtt fél órával a kocsma legnagyobb asztalán felravataloznak, egy fehér lepedővel terítenek le, és gyertyát gyújtanak mellette kétoldalt. A hangszer mellett siratóparódiákat énekelnek: a temetés gregorián dallamú tónusait idéző énekkel búcsúztatják el a nagybőgőt, azaz a farsangot. A bőgőtemetéssel zárják le a farsangi időszakot.
Rábahídvégén úgy tudják, hogy a falu határában, a Foki csárdában húshagyókedden lányok-legények báloztak, éjfélkor mindenki abbahagyta a táncot, egy pár azonban tovább ropta, minden kérlelés ellenére. Hamvazószerda reggelén a földbe süllyedtek csárdával együtt.
Cibere vajda és Konc király harca
Vízkeresztkor természetesen Konc király győzött, annak jelképeként, hogy kezdődik a nagy lakmározásokat is hozó farsang, hamvazószerdán pedig Cibera vajdáé lett a győzelem, jelezve, hogy kezdődik a sovány étkezésekkel együtt járó nagyböjt. Tilos volt a zsír, a zsíros ételek és a melegvérű állatok húsának a fogyasztása, zsír helyett vajjal, napraforgóval főztek.
Torkos csütörtök
A hamvazószerdán kezdődő 40 napos böjtöt torkos csütörtökön felfüggesztették egy napra, ilyenkor fogyasztották a farsangról megmaradt ételeket: „Húsvétig ez volt az utolsó alkalom a kiadós, "torkos" étkezésre. Ennek a napnak zabáló, tobzódó, vagy torkos csütörtök volt a neve.
Ahogy a régi mondás is tartja farsangkor „inkább a has fakadjon, minthogy az étel megmaradjon”.
Kövércsütörtökön, másképpen zabálócsütörtökön, Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek és sokat ettek abban a hitben, hogy így bő lesz a termés, és kövérre híznak a disznók.
Az Ipoly menti falvakban kövércsütörtökön húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek.
A Mura-vidéki Radamoson dobozú csütörtöknek nevezik a napot, talán a dobzodó szó elhallásából.
A Baranya vármegyei Ócsárdon a gazdasszony kukoricát szórt a farsangolók lába alá, hogy minél több csirkéje keljen ki, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel. Hosszúhetényben a gazdasszony a következő szavak kíséretében tűzte a farsangosok nyársára a szalonnát:
Nyitra megyében – Kodály Zoltán század eleji leírása szerint – a lánykák korán reggel (Béden már hajnali szürkületkor) kezdik a házakat járni. Jókívánságaik mellett a refrént ismételve éneklik a következő szöveget
A konkóját letiporjuk, a buzáját felemeljük,
Agyigó, agyigó fassang, fassang!
(Kodály 1909: 245)
Végezetül adományt kértek, ahol nem kaptak, fenyegetőztek:
geriny egye tyukotokat!”
A farsang nemcsak az evés-ivásról, mulatozásról szólt, hanem gonoszűző, termésvarázsló, időjósló és bizonyos munkákat tiltó időszak is volt.
A farsang végén hagyományosan elégetik a telet jelképező rongybábut, ezzel űzve el a telet, illetve köszöntve a tavasz érkezését.
A délvidéki magyarok körében általános vélemény:
Ekkor kell mákot vetni, hogy majd ne legyen férges.
A Mura-vidéki falvakban disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték a farsangot. A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele.
A néphiedelem szerint aki újévkor és farsangkor disznóhúst fogyaszt, annak jelentősen javulni fog az anyagi helyzete.
Mura-vidéken ilyenkor is megveregetik a gyümölcsfákat, hogy jól teremjenek.
A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, pl. a Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt.
A Bács megyei Topolyán az első fánkot eltették, megszárították és porrá törték, majd gyógyszerként a beteg állat ételébe keverték.
A rétest is figyelték, ha jól nyúlt, akkor úgy vélték, hogy a család szerencséje biztosítva van a következő esztendőre.
Fekete tyúkot vágtak azzal a magyarázattal, hogy a mája szerencsét hoz.
Nádudvaron pedig azért vágtak fekete tyúkot, hogy ne hulljon a baromfi, és e célból a fekete tyúk vérét szárítva eltették.
A Baranya vármegyei Ócsárdon a gazdasszony kukoricát szórt a farsangolók lába elé, hogy minél több csirkéje keljen ki.
Tiltott cselekedetek
Régen azért nem mostak a farsangi napokon, nehogy sok bolha legyen a háznál.
Tilos kútvizet meríteni, mert akkor a kút kiszáradna!
Tilos kenyeret sütni húshagyókedden és hamvazószerdán, mert betegséget okoz!
Húshagyókedd éjjelén senki nem ment ki az utcára, nehogy a boszorkányok rosszra csábítsák.
A farsangi időjárásból is jósoltak a következő év termésére, termékenységére.
Jászdózsán úgy tartották, ha húshagyókedden csillagos az ég, sok tojás lesz abban az évben. Berettyóújfalun a húshagyókeddi napsugár a bő esztendőre mutat. Az ereszről lógó jégcsapok szép kukoricacsöveket vetítettek előre.
