Találkozásom a patással – Jani bácsi, az öreg suszter igaz története
Suszterért kiáltott nemrég elővett csizmám. Eszembe jutott Gábris Jani bácsi, a huncut öreg suszter, aki éltes koráig dolgozgatott kis műhelyében. Szerencsére tudását még időben átadta Gábris Laci bácsinak, így a szőgyénieknek még mindig van hová hordaniuk javítandó cipőiket.
Jani bácsi a duruzsoló kályha mellett sok szép, meghökkentő és huncut történettel megajándékozta azt, aki meg is várta lábbelije megjavítását.
Álljon itt egy történet arról, hogyan találkozott siheder korában magával az ördöggel.
Ott laktunk a templom tövében és már kisgyermek koromban vonzott a torony. Ha én oda felmehetnék, s onnan szétnézhetnék… Rágtam édesapám fülét, mígnem harmadikos koromban végre rábólintott. Már reggel négykor talpon voltam és ott toporogtam a toronyajtóban. Tóth Feri bácsi a harangozó igen meglepődött: Ejnye gyerek, de korai vagy! Megérdemled, hogy felvigyelek magammal – mondta.
Felvitt, és én az évek során kitanultam a harangozás minden csínját-bínját. Annyira megbízható lettem, hogy hatodikos koromban már a hajnali és esti harangszót rám lehetett bízni.
Egy november végi sötét reggelen az erős, csípős szél az arcomba mart. Nehezen sikerült meggyújtanom a lámpást, és már indultam is felfelé.
Úgy félúton egy erős széllökés eloltotta a gyertyát a lámpásban, de vissza már nem fordulhattam, mert közel volt az öt óra, a harangszó ideje. Különben is ismertem minden lépcsőfokot.
Sok bagoly meg denevér lakta akkoriban a tornyot, a sötétben kísértetiesen huhogtak, vijjogtak a fejem körül, de különösebben nem féltem, mert megszoktam a jelenlétüket. Felértem. A hold gyengén, de világított, könnyen megtaláltam a kötelet. Három versszakban harangoztunk, és amikor a másodikat húztam, valami megmoccant a közelemben.
A vér is megfagyott az ereimben. A paladarabok csörömpöléséből arra következtettem, ez valami nagyobb állat lehet.
De micsoda, ha itt csak rágcsálók és madarak élnek? A homályból kibontakozott valami nagy feketeség, és egyenesen felém tartott. Félelmemben még inkább rángattam a kötelet a másik kezemmel pedig ösztönösen odanyúltam, ahol a feketeséget láttam. Szentséges Úristen! Szarva van és szőrös. Ez az ördög! Értem jött, tudatosult bennem a másodperc töredéke alatt. De miért pont értem, mikor én soha senkit nem bántottam…
Segítség! Segítség! – kiabáltam volna, de egy hang se jött ki elszorult torkomon. A valami egyre közelebb húzódott, és én menekülőre fogva a dolgot a lábára léptem. A fekete szörnyeteg fájdalmasan felmekegett. Tágra nyílt szemmel meredtem az ördögfattya kecskére – döbbenten, de azért megkönnyebbülten. Hogy kerül ez ide? Hogy egy kecske csak úgy felbaktasson a toronyba – ámultam.
Nem töprengtem sokat, hisz megismertem, ez Katyi néni kecskéje, amelyik tegnap délután tűnt el.
A lefelé tartó utunk maga volt a kínkeserv. Hol én gurultam lefelé a lépcsőn, hol a kecske átbukva rajtam. Összetörve értünk le, vagyis csak én, mert a kecskén nyoma se látszott törődésnek. Az ajtóban jól fenékbe billentettem, és ő ész nélkül rohant haza. Megpróbáltatásaim ellenére nekem se volt rossz kedvem, hiszen megmenekültem az ördög karmaiból.
