Szlovák nyelvi sérelmek – magyar intézkedések
Az 1938. évi novemberi bécsi döntőbírói határozat, majd az azt követő országhatár-módosítás következtében a magyar többségű felvidéki területek mellett szlovák és vegyes lakosságú községek is visszakerültek a magyar hazához. Mi sem természetesebb, mint hogy a magyar kormányzat szinte túlzott óvatossággal ügyelt rá, nehogy bármilyen nemzetiségi, esetleg nyelvi sérelem érje az újfent magyar fennhatóság alá kerülő szlovák lakosságot.
Nagysurány és a környező községek szlovák lakosainak érzékenységére a hatóságok különösen tekintettel voltak. Ennek ellenére 1939 nyarán két állítólagos szlovák sérelemről is hírt adott az Érsekújvárott megjelenő szlovák sajtótermék, a Slovenská jednota. Az egyik szlovák sérelem a nagysurányi, a másik pedig az újlóti postahivatalban történt.
A nevezett szlovák hetilap egyik 1939. évi júniusi száma arról írt, hogy a nagysurányi postán az egyik postahivatalnok „ráförmedt” egy postabélyeget szlovákul kérő asszonykára, és állítólag azt a megjegyzést tette, hogy az illető tanuljon meg magyarul. Rövidesen az is kiderült, hogy állítólag Újlóton is megtörtént egy ilyen eset. Nos, ebből a két kis epizódból hatalmas vihar kerekedett.
Tény és való, a miniszterelnök elé csak egy évvel azok megtörténte után jutott el az incidensek híre, aki azonban nem vette félvállról a történteket. 1940. június 6-ai keltezéssel átirattal fordult a szakminisztériumhoz, és a konkrét eset megnevezése nélkül a következő megállapításokat tette:
– állt a miniszterelnök észrevételezésében.
Szerinte ezzel a sajnálatos jelenségek „nem egyeztethetők össze a nyelvi kisebbségek nyelvhasználati jogaira vonatkozó tételes jogszabályainkkal”.
Teleki miniszterelnök a konkrét jogszabályok vonatkozó paragrafusait is tételesen idézte szóban forgó átiratában. Egyúttal figyelmeztette a tárcavezető minisztert: nyomatékosan utasítsa a postai alkalmazottakat, hogy tartsák be ezeket a jogi normákat, és tartózkodjanak minden kifogásolható megjegyzéstől, ha szlovákul fordulnak hozzájuk. Végezetül a nyomaték kedvéért újfent leszögezte: azokban a községekben, ahol a lakosságnak legalább egyötöd része szlovák, a postahivatalokban csakis olyan személyek alkalmazása megengedett, akik beszélik a szlovák nyelvet.
A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium azonnal reagált a miniszterelnök átiratára. A Törley Bálint államtitkár által szignált mosakodó hangvételű levél arra hivatkozott, hogy a magyar postának pillanatnyilag sajnos nincs elegendő képesített, de szlovákul is beszélő alkalmazottja. „Intézkedés történt azonban, hogy az a postamester, aki a kisebbég nyelvét nem bírja, a kinevezésétől számított egy éven belül azt elsajátítani köteles” – jelentette Teleki miniszterelnöknek Törley államtitkár.
Teleki azonban ezzel még nem tekintette lezártnak a témát, és 1940. augusztus 14-én újabb átiratot intézett a szaktárcához. Ebben már konkrétan utalt azokra a postahivatalokra, ahol a postamester állítólag sértő módon járt el a szlovák ügyféllel szemben. Utalt a nagysurányi, valamint az újlóti esetre, majd nyomatékosan leszögezte: Magyarországon az ilyen eljárás megengedhetetlen.
Teleki miniszterelnök tehát a hatóságok és a magyar állami szervek kívánt türelmességére és tapintatára hívta fel mindenki figyelmét. „A nemzetiségi kérdést igen gyakran a személyes természetű súrlódások élezik ki felesleges módon, melyek a hivatalok és a kisebbségekhez tartozó felek között támadnak” – szögezte le a miniszterelnök. „Ezért a felekkel való tapintatos, előzékeny és jóindulatú bánásmód nem köthető eléggé különösen azoknak a tisztviselőknek a lelkére, akik kisebbséglakta községekben a lakosággal állandó közvetlen érintkezésben lévő hivatalokban, így elsősorban éppen a postahivatalokban teljesítenek szolgálatot.”
A miniszterelnök levele a következő szavakkal zárult: „Mindezekre való tekintettel felkérem Nagyméltóságodat, hogy az említett két esetet megvizsgáltatni, a kivizsgálás eredményéről engem tájékoztatni (…) méltóztassék.”
Természetesen a szaktárca haladéktalanul lefolytatta a szükséges vizsgálatokat, és annak eredményéről 1940. szeptember 10-ei keltezéssel értesítette a Miniszterelnökséget. „A vizsgálat során nem igazolódott be, hogy Sió Gabriella újlóti postamester bárkit is elutasított volna azért, mert a postahivatalban szlovákul beszélt, és kérését szlovákul adta elő” – olvasható a szaktárca államtitkárának jelentésében. Törley államtitkár egyúttal arról is beszámolt, hogy bár a nevezett postamesternő eleinte nem beszélte a szlovák nyelvet, mostanra már elsajátította a legszükségesebb kifejezéseket. Eddig nem volt semmilyen fennakadás a munkavégzésével kapcsolatban, mivel az újlóti emberek csaknem mind tudnak magyarul, másrészt a kézbesítő – aki állandóan rendelkezésére áll a postamesternek – tökéletesen beszél szlovákul. A lakosságot – a szakminisztérium által lefolytatott vizsgálat szerint – a község szlovák érzelmű plébánosa, valamint két szlovák tanítónő „hecceli” Sió Gabriella ellen.
„Újlót község lakossága nevezett postamesterrel teljes mértékben meg van elégedve, mégis az állandó súrlódások elkerülése végett áthelyezése, illetőleg az újlóti postahivatalhoz egy, a szlovák nyelvet teljes mértékben bíró postamester kinevezése iránt intézkedem” – nyugtatta meg Törley államtitkár a miniszterelnököt. Az idézett jelentés szerint a vizsgálat során azt sem sikerült hitelt érdemlően megállapítani, hogy Nagysurányban valóban történt-e bármilyen szóváltás az ügyfél szlovák beszéde miatt, amint arról a Slovenská jednota 1939 júniusában – tehát több mint egy évvel azelőtt – beszámolt. Ez már csak azért sem tűnik valószínűnek, mivel a nagysurányi postamester, Nemes Antal jól beszélt szlovákul.
Figyelmet érdemlő mondatai még Törley államtitkár idézett jelentésének a következő megállapítások: „A m. kir. postánál 26 a száma azoknak a postahivataloknak, amelyeknél – a nyelvi kisebbségekhez tartozó lakosokra való tekintettel – a fennálló rendelkezések értelmében szlovák nyelv használata kötelező.
Ezek közül 9 azoknak a postahivataloknak a száma – köztük az újlóti hivatal is –, amelyeknél a kinevezett postamester nem beszél szlovákul.
Az utóbbi említett postahivatalok személyzetének nyelvtudását újból felülvizsgáltatom, s amennyiben megokolt, a szlovákul nem beszélő postamesterekkel való kicserélése iránt intézkedem.”
Az ismertetett esetek, valamint a velük kapcsolatos kormányzati eljárás és intézkedések hiteles bizonyítékai a Teleki-kormány nagyvonalú és megértő nemzetiségi politikájának. Az állítólag sérelmet szenvedett ügyfelek puszta bemondása alapján is beindult magas szintű vizsgálatok, valamint az azokat követő intézkedések azt igazolják, hogy a kormányzat éberen vigyázott a nyelvi kisebbségek törvényesen biztosított nyelvhasználati jogainak érvényesíthetőségére, és hatékonyan lépett fel azok sérelme ellen.
Megjelent a Magyar7 2024/35.számában.
