2021. december 5., 20:10

Szingapúr, a jövő országa II.

1960-ban még 581 négyzetkilométer volt a városállam területe, de a mocsarak és mangroveerdők feltöltésével további területekhez jutottak, írtuk két héttel ezelőtt a városállam bemutatásának első részében. A területi nagyság miatt a növényzetnek, élővilágnak különösen nagy az értéke Szingapúrban, ahol óriási üvegházak őrzik az eltűnt természeti szépségeket. Ezek bemutatásával folytatjuk utazásunkat.

 

Szingapúr

A szingapúri óriási üvegházak az eltűnt természeti szépségek „síremlékei“, a világ legszebb virágoskertjei. Hatalmas pálmák, vízesések, patakok, barlangok és csodálatos növények között sétálhat az ember. Délkelet-Ázsia leggazdagabb városában persze nem kell ezen csodálkozni. Sőt vannak itt nagyobb csodák is. Mindhárom üvegházat végigjártam. Ezekben mintegy 300 ezer féle növény látható a világ különböző tájairól. 

Virágos fantáziák

A legkisebb csarnokba, az Öböl Menti Pavilonba lépve a Virágos Fantáziáknak nevezett bemutató látható. Zsinórokon mozgatott csokrok sokaságának táncán ámulhatunk. Zenével összhangban működik a színes vízfüggöny, s a patak partján sétálva, vagy padokon megpihenve gyönyörködhetünk a mesében, amelynek ezúttal mi is a részeseivé váltunk. Az élő virágok szirmairól természetesen nem hiányozhat a szingapúri címer sem. Itt az egyenlítő alatt jólesik megpihenni a hűs barlangimitációban. Utána a 3D moziban egy döngicsélő méhecskeként szállok virágról virágra, s nemcsak a virágok illatát és a repülés mámorát érzem, de azt is, ahogyan elkezd az eső cseperegni. Innen egy másik mesébe csöppenek, egy jóval nagyobb üvegházba, ennek Virágkupola a neve. Hatalmas pálmafák, sárkányok, szobrok, virágok vesznek körül.

Szingapúr

Hiszik vagy nem, még Micimackóval és Malackával is találkoztam. A következő a Felhőerdő nevű üvegház. Találó a neve, hiszen magassága már-már a fellegeket súrolja, benne pedig egy hatalmas vízesés is látható. Itt a tenger közepén, egy szigeten, ahol mi még ivóvizet sem találnánk... Mesterséges hegye élő zölddel van borítva, s a kiépített járdákon akár a vízeséshez is odasétálhatunk.

Szingapúr
Öböl Menti Kertek

Ami igazán Szingapúrba vonzott, az Öböl Menti Kertek látványa, vagyis a Gardens by the bay. Ezek a 25-50 méter magas mesterséges acélfák már a XXII. századból bújtak át az idő résein keresztül a mi századunkba. A napelemekkel ellátott és kúszónövényekkel felfuttatott acélmonstrumok funkciója többrétű. Egyrészt ezek az óriási üvegházak szellőzőnyílásai, esővízgyűjtők és nem utolsósorban a skywalk (égi sétány) járdájának tartóoszlopai. Végigsétálni a skywalkon életem egyik legnagyszerűbb élménye volt. Igazi arcukat azonban csak este besötétedés után mutatták meg ezek a modern kori „fából vaskarikák“. Zenével összehangolt csodálatos futófényeik láttán már csak az UFO-k megjelenését vártam.

Ez a varázslat maga volt a csoda, a jövő csodája. Ilyenkor az jut az ember eszébe, hova jutottunk a jóléti Közép-Európában a XXI.században, és hova jutottak a nyomorból Ázsia országai. A titok persze a tehetségek megbecsülése és a rend. Nagyon szigorúan büntetik például az utcán való étkezést, szemetelést, köpködést, vagy ha valaki nem húzza le maga után a vécét. Kábítószer csempészésért halálbüntetés jár, s bizony jó, ha tudjuk ezt, mielőtt szingapúri utat tervezünk. 

Marina Bay Sands

Az Öböl Menti Kertek mellett a világ egyik legnagyszerűbb s felülmúlhatatlan látványossága a szálloda, ami akár egy városnak is nevezhető. Futurisztikus külseje ámulatba ejti az egész világot. Három-három óriási, egymásnak feszülő hajlított épülete tartóoszlopokként támasztja a tetején elhelyezkedő hatalmas (3 hektáros, 340 méter hosszú) Sky Parkot, melynek végtelen medencéje mellett pálmafák és két kisebb erdő is van. Hatalmas bevásárlóközpontját hol vízen, hol gyalogosan s volt úgy, hogy metróval közelítettem meg, mert a metró itt is megáll. Háromszáznál is több üzlet található itt. Több mint 2500 szobája és számos lakosztálya van.  Ünnepélyes átadása tíz évvel ezelőtt 2011. február 17-én óriási felhajtással történt. Hatalmas színházteremmel, műjégpályával, múzeummal, konferencia-központokkal, üzletházakkal és a világ legnagyobb kaszinójával rendelkezik. Az építtető a Las Vegas Sands Corporation egy negyedik toronyházat is tervez, ez azonban külön állna a többitől. Számos híresség indult innen útjára. A szakácsok közül itt tett hírnévre például Gordon Ramsay. 

Mondanom sem kell, én nem a Marinában szálltam meg. Kis szállodámban még a konnektorok is a gyarmati időből származnak (vagyis angol konnektorok). Hamar megtudom azonban, hogy a mi villás dugóink is használhatók, ha a felső (földelés) lyukba egy műanyag, vagy fa rudacskát nyomok. Ezt mindenképpen jó megjegyezni, ha nem a méregdrága szállodákat választja az ember. Ráadásul itt is van zuhanyozó és légkondi a szobában. Nekem ez bőven elég, hiszen nappal állandóan a városban vagyok, hogy minnél többet lássak. Az élet úgyis gyorsan elrohan, s csak pici töredékét tudom magamba szívni annak az információáradatnak és gyönyörűségnek, amelyet szeretnék még látni ezen a földön.

A Marina-öböl felett a Spirál (Helix) hídon ballagok. Ezt a gyalogos-hidat a DNS kettős spirálja ihlette. A híd teraszáról csodálatos kilátás nyílik az öböl menti felhőkarcolókra, a Tudományok Múzeumára és a Marina Bay Sandsra. A másik oldalon a világ legnagyobb óriáskereke (165 m magas) látható. Végigsétálok a pálmafák alatt, s bámulom a szemben lévő fehőkarcolókat. A távlati tervek szerint  további felhőkarcolókat építenének egészen a Marina Bay Sandsig. Ez a terv gondolom másoknak sem tetszik, mert túlzsúfolttá válna az öböl mente, s talán a gyönyörű pálmasorok is eltűnnének.

Szingapúr gazdasági szempontból 2019-ig a világ élvonalába tartozott, manapság azonban zuhanórepülésben van. Mindez persze nemcsak a koronavírusnak köszönhető, hanem az egyre több bevándorlónak is. Hiába, a jólét mindenkinek kellene, de mindezért dolgozni már kevesebben akarnak.

Megjelent a Magyar7 2021/48.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.