2025. július 7., 19:30

Sziget: Kid Cudi lép fel ASAP Rocky helyett

Kid Cudi ad koncertet az idei Sziget fesztiválon ASAP Rocky helyett, aki váratlanul több augusztusi európai koncertjét lemondta. Az új név szintén amerikai és ugyancsak rapper; Kid Cudi augusztus 8-án pénteken lesz a nagyszínpad fő fellépője - közölték a szervezők.

Kit Cudi
Fotó: Kit Cudi hivatalos Facebook-oldal

Mint írták, Kid Cudi a hiphop és R&B-kultúra egyik legérdekesebb jelensége, egyfajta zenei divatdiktátor. 2008-ban robbant be, és debütáló albumával, a Man on the Moon: The End of Day című anyaggal gyorsan felkapaszkodott a Billboard listák élére.

A most 41 éves előadó eddigi pályafutása során tíz sikeres albumot adott ki, ezek összesen több mint 22 millió eladott példányban fogytak világszerte.

Kapott két Grammy-t is, mindkettőt 2012-ben az All of the Lights című dalért, amelyet Kanye Westtel, Rihannával és Fergie-vel közösen rögzített. A legfrissebb hírek szerint Cudi új albumon dolgozik, ennek első kislemeze Neverland címmel jelent meg idén májusban.

Kid Cudi polgári neve Scott Ramon Seguro Mescudi, ami azért érdekes, mert nagy rajongója, Travis Scott az előtte való tisztelgésként vette fel a Scott művésznevet.

Megosztás
Címkék