Szemeket az égre: különleges látványban lesz részünk
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.

A fogyásnak indult Hold 22 óra 22 perckor kezd a keleti látóhatár fölé emelkedni, Szaturnusz alig egy holdkorongnyira látszik majd a 84 százalékos, éppen felkelő Hold felett. A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is látható lesz. A Hold-és Szaturnusz-felkelte megpillantásához nyílt, kitakarásmentes horizont szükséges, de az együttállás később is megfigyelhető, amikorra már mindketten magasabbra emelkednek.
Fölötte lesz látható a Szaturnusz halványabb, narancsos, csillagszerű fényfoltja, amely egyenletesen világít majd. Később, 23 óra 25 perckor kor a páros 10 fokkal kerül a látóhatár fölé. Ekkorra már messzebb, 43 ívpercre kerül a Szaturnusz a Holdtól, és ezért szabad szemmel is biztosan láthatóvá válik a Holdtól jobbra fölfelé járó gázbolygó.
Szaturnusz, a "gyűrűs óriás" Naprendszerünk második legnagyobb bolygója. Leglátványosabb része kiterjedt gyűrűrendszere, amely a bolygó egyenlítői síkjában található, és 120 ezer kilométerre nyúlik el attól.