Szélmalomharc a könyvekkel
Többször is kerestem valamit a családi könyvtárban, de nem találtam. Mindenféle érdekesebbnél érdekesebb kötetek kerültek a kezem ügyébe, de a keresett kiadvány csak nem került elő...
Eszembe jutott néhai nagyapám, akinek a könyvtára egyben a munkaeszköze is volt (az ő idejében még nem volt internet, amely segít a keresésben, és olykor még a kutatott szöveget is „tálalja”), ő is gyakran került olyan helyzetbe, hogy nem találta meg a keresett könyvet. Ilyenkor elballagott a pozsonyi antikváriumok egyikébe, kinyitotta a pénztárcáját és szinte fillérekért még egyszer megvette a könyvet (ezért található kiterjedt könyvtárunkban több duplum is). Szóval kerestem én is a könyvet, mindhiába. Ekkor határoztam el, hogy harcba szállok a könyvekkel, átnézem a könyvtárat, s azoktól a kiadványoktól (főleg brosúráktól, az egy-egy alkalomból megjelent helyi kiadású „füzetektől” és más, a tartalmukat tekintve elavult dolgoktól) megszabadulok.
Amikor ugyanis a könyvek mennyisége már túllép egy racionális határon és számuk ezrekben mérhető, radikális lépésre kell, hogy elszánja magát az ember, még akkor is, ha az nagyon fájó.
Meg is keményítettem a szívemet, rakosgattam a könyveket egyik helyről a másikra, de sokra nem jutottam, igen lassan ment a válogatás, a drága idő meg rohant. Közben azon morfondíroztam, hogy a nagy (könyv)káoszban valahogy rendet kellene rakni, valamiféle statisztikát is kellene készíteni arról hány, milyen jellegű, kiadású stb. könyvet is őrzünk nagyapám és apám gyűjtése révén. Közben félreraktam néhány (nem sok) olyan könyvet, amelytől – úgy gondoltam – meg tudnék válni. Vagy egy órán át válogattam, de írd és mondd, csak öt könyvet tudtam félretenni a tőlük való megválás szándékával. Gondoltam, majd a község kinti könyves szekrényébe helyezem őket, hogy akinek kell, vihessen belőlük. Amikor azonban beletekintettem, beleolvastam a kiadványokba, azt éreztem, ezektől talán mégsem tudnék megválni, pedig életem elkövetkező szakaszában sem lesz rájuk szükségem. Elbizonytalanodtam...
Az ötből négy kiadvány egy sorozat része. Az egykor szebb napokat látott Magyarok Világszövetsége jelentette meg őket 1995-ben. Mind a négy kötet egy sajátos névjegyzék, amely mára már bizonyára részben elavult, de a benne foglaltak a kisebbségi lét konkrét lenyomatai a megjelenés időszakából. Mind a négy kötetnek csaknem ugyanaz a címe: A kárpátaljai magyar (A romániai – erdélyi – magyar…, A szlovákiai – felvidéki – magyar…, A szerbiai – vajdasági –, a horvátországi és szlovéniai magyar…) kulturális szervezetek, intézmények, társaságok, egyházak, alapítványok stb. névjegyzéke. A kiadványok, nyilván mára már nagyrészt elavult adatokat tartalmaznak, bár bizonyára vannak köztük olyanok is, amelyek ma is aktuálisak. De milyen intézményeket (személyeket, címeket, telefonszámokat stb.) tartalmaznak ezek a könyvek? A tartalomból: magyar nyelvű sajtókiadványok; könyvkiadók, könyvtárak, levéltárak; színházak, színjátszó társulatok; múzeumok, képtárak, helytörténeti gyűjtemények, tájházak; művelődési és hagyományápoló egyesületek; tanintézmények (általános, közép- és főiskolák, egyetemek); közművelődési intézmények és kulturális társaságok; természetvédelmi egyesületek; segélyszervezetek, egyházak; magyar vonatkozású műemlékek; politikai szervezetek; ifjúsági szervezetek; elektronikus médiumok. A könyvek demográfiai adatokat is bemutatnak. Mint fentebb írtam, ezek a kiadványok 1995-ben jelentek meg, tehát az akkori kisebbségi magyar lét lenyomatai, amelyek mára részben vagy nagyrészt megváltoztak. A szlovákiai (felvidéki) magyar kulturális szervezetek, intézmények, társaságok, egyházak, alapítványok stb. névjegyzéke című kiadvány első lapjain az akkor létező magyar nyelvű sajtókiadványokat sorolják fel, címmel, telefonszámmal, felelős személyek nevével. Ha az ember összeszámolja, a megjelenés évében (1995) hány országos terjesztésű illetve regionális, magyar nyelven (is) megjelenő sajtókiadvány (hetilap, folyóirat és időszaki lap) volt elérhető az olvasó számára, a számuk a könyv szerint: 33. Persze nagyon sok minden változott az eltelt harminc évben, a könyvben sok olyan személy neve is szerepel, aki már régen elhunyt, mint ahogy lapokat, újságokat is szép számmal „eltemettünk”. Meg aztán hol volt még akkor az elektronikus sajtó!
Tény azonban, hogy a kiadványok „aranybányát” jelenthetnek a kisebbségi múltat kutatóknak, s biztos forrás abban a vonatkozásban is, mikor, kiknek az irányításával milyen kulturális és egyéb magyar (esetleg kétnyelvű) „szubjektum” létezett az egyes térségekben.
A könyvből néhány példa a sok közül: 1995-ben a Szlovák Rádió Főszerkesztőségének Pozsonyban Papp Sándor volt a főszerkesztője, a Szlovák Televízió Magyar Szerkesztőségének pedig Pék Zoltán. A könyvsorozat minden kiadványa külön-külön több száz adatot tartalmaz. A legterjedelmesebb a romániai magyar névjegyzéktár (245 oldal). Ezt követi a többi: a szlovákiai magyar (176), a szerbiai, horvátországi és szlovéniai egy kötetben (117 oldal), végül a kárpátaljai magyar névjegyzék (105 oldal). A kiadványok a Magyarok Világkönyvtára sorozatban jelentek meg.
A könyvek tehát – „jók kesznek még” alapon – maradtak a könyvtárban. Az öt félretettből a maradék egy pedig mehet, gondoltam, amíg bele nem lapoztam a Központi Statisztikai Hivatal Levéltára által megjelentetett, Dávid Zoltán és T. Polónyi Nóra által kutatott és közzétett, 250 példányban (nyilván szakemberek számára) megjelentetett kiadványba, amely nem tudom, hogy kerülhetett a könyveink közé. Címe: Az első magyar nyelvű leíró statisztika, alcíme: Kovács János: Az esztergomi érsekséget illető jószágoknak Geographico Topografica descripciója (1736–1739). (A jószág persze nemcsak háziállatot, állatállományt jelentett, hanem birtokot is.) A Budapesten 1980-ban megjelent 112 oldalas, puha borítású könyv „a magyar statisztikatörténet egyik fontos, időben messze visszanyúló fejezete”. Mint kiderül a könyvből, ez az első magyar nyelvű statisztika, amely hatalmas ismeretanyagot közöl az ország helységeiről. Jelen esetben az esztergomi érsekséghez tartozó helységekről ad pontos és érdekes korabeli leírást a szerző, Kovács János. T. Polónyi Nóra kutatásai révén vált megismerhetővé munkája, amely az első magyar nyelvű munka e tárgykörben. (Bél Mátyás még latinul írta Magyarország megyéiről szóló munkáit.)
olvashatjuk a bevezetőben, s azt is, hogy Kovács János életét teljes egészében nem sikerült feltárni, annyi azonban bizonyos, hogy Eszterházy Imre, majd Csáky Miklós esztergomi prímás mérnöke, geometrája, vagy ahogy ő magát nevezte „mathematikusa” volt. Kovács Jánosnak az Egyetemi Könyvtár Pray gyűjteménye XXI. kötetében fölfedezett kéziratának a jelentősége vitathatatlan, tudjuk meg a bevezető sorokból, miként azt is, hogy
Azt nem sikerült felderíteni róla, hol szerezte földmérői tudását, de életében sokat dolgozott, térképészeti munkát is vállalt, 1763-ig volt az esztergomi érsekség földmérője.
írják a könyvben, és azt is, hogy „tudatos meggondolások alapján ir anyanyelvén”. E vonatkozásban maga tapossa ki az ösvényt, amelyen haladnia kell.
S a témában laikus ember számára, ha beleolvas Kovács János munkájába, azon túl, hogy egy-egy helység korabeli leírását olvashatja, elmerülhet a 18. század magyar nyelvében is, s a témával együtt ez különös kalandozást jelent a múltban. Végül néhány mondat Kovács János terjedelmes munkájából azzal a megjegyzéssel, hogy ez az érdekes kiadvány is marad a könyvtárunkban.
Részlet Martos község leírásából:
Egy másik idézet Naszvad község leírásából:
Íme pár sor a már régen Pozsonyhoz tartozó Püspöki leírásából:
Végül néhány mondat a ma már Pozsony részét képező, faluként már megszűnt Szunyogdi leírásából:
