Székely megye a Kárpátkanyarban - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
Nem... Nem a Marson járunk... És nem is más, idegen bolygón. Itt vagyunk a Földön, azon belül pedig szeretett Kárpát-medencénk délkeleti kanyarulatának külső felén, a Bodzai-havasok szelíd előhegyei között.
A Kárpátok, ezen a tektonikailag igencsak aktív területén, még a sokat látott Hazajárónak is tud újat mutatni. Újat? Röpke évtízmilliók emlékei azok az Európában is egyedülálló iszapvulkánok, amelyek Berca település környékén alakultak ki. A különleges jelenségek kialakulására van tudományos magyarázat: az aktív szerkezeti mozgások nyomán, a törésvonalak mentén 3000 méternél is mélyebbről a felszín felé törekvő szénhidrogéngáz a felszín alatti vizekkel keveredve, majd áthatolva az agyagos, gyakran jelentős sótartalmú rétegeken, hideg, 5 fokos iszap formájában, bugyborékolva, sárkúpokat és iszapmedencéket alkotva bukkan a felszínre.
A Pâclele kis és nagy iszapvulkánjait 1867-ben fedezték fel, amikor feltárták a környék kőolajmezőit. A helyszín már 1924-ben emlékpark lett, majd 1955-ben földtani rezervátummá nyilvánították, sőt 2008 óta Natura 2000 területként tartják nyilván.
Naprozettás kőkeresztek
Alapesetben nem szoktunk a Kárpátok vízválasztó gerincén túl merészkedni, csak akkor, ha az ezeréves határ külső oldalán a természeti csodák mellett magyar vonatkozásokat is találunk. Nos, itt van mit keresnünk: az Árpádok idején kialakuló Magyar Királyság határa ugyanis a Kárpátokon túli havasalföldi területekre is kiterjedt. Az 1200-as évek elejétől elkezdődött ezeknek a területeknek az egységesítése, ahol később a Német Lovagrend is jelentős teret hódított. A mai Bodza és Prahova megye területén 1482-ben jött létre a Saac-nak, illetve Secuieninek nevezett Székely megye, amely Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt.
Ez a székely megye 1845. január 1-jén szűnt meg, területén három új megye jött létre: Prahova, Bodza, valamint Jalomica. Nem is kell messzire menni az iszapvulkánoktól székely szimbólumért: Berca környékén már naprozettás kőkeresztek jelzik egykori jelenlétünket.
Ulmet település fölött a hegyoldalban egy egészen mesebeli világot találunk. A meglepő alakzatú, úgynevezett trovant sziklákat élő köveknek is nevezik, mert nemcsak növekedni tudnak, de az alakjukat, sőt a helyüket is változtatják. A kutatók azt gyanítják, hogy a gömb alakú formákat a középső miocén szokatlanul hosszan tartó és intenzív szeizmikus aktivitása alakította ki. A földből kiáramló lökéshullámok tömörítették a homokos üledékeket, és koncentrálták a mészkőcementet, hogy gömb alakú csomókat formáljanak. Persze a népi hiedelem mindig felülírja a tudományos magyarázatokat. A környéken élők boszorkányoknak vagy földönkívülieknek tulajdonítják ezeket a különleges képességekkel felruházott misztikus alakzatokat. Sokan azt tartják, ha egy bánatos ember eljön ide és megérinti a köveket, hamar jókedvre derül.
Athanarik kincse
Mi eleve nem voltunk bánatosak, de fokozódó hangulatban mentünk tovább Ruginoasa apró falvacskájáig, ami fölött újabb rejtélyes kőemlékek bújnak meg. A Ghiocii meredek homokkő sziklafalában egy emeletes üregrendszert találtunk, telis-tele megfejtetlen ábrákkal, motívumokkal. A második szint sziklaodújának rejtélyes rovásai a helyiek szerint egy ősi naptár, amely megmutatja, hogy mikor lehet vetni, aratni, mikor érik be a gabona, annak függvényében, hogy mikor mennyi eső esik.
Átkelve a zöldellő dombvidéken Alunis, azaz Mogyorós falujába értünk, ahol egy homokkőbe vájt, több ezer éves barlangtemplomra leltünk. A Bodzai-havasokban több ilyen barlangtemplom is van, amelyek vallási szerepük mellett háborús időkben menedékhelyül is szolgáltak. Hogy kik és mikor építették ezeket a barlangtemplomokat, nem lehet tudni, de a történészek nagyjából egyetértenek abban, hogy a neolitikum korából származnak.
Az egyik barlangot a hunok áldozóhelyeként emlegetik a környékbeliek. Tény, hogy a hunok jártak itt, hisz itt űzték ki Athanarik gót királyt Erdélyből. Athanarik, amikor kénytelen volt elhagyni a vidéket, kincseinek egy részét elásta a földben, remélve, hogy majd egyszer visszatér értük. Ez azonban nem következett be és a kincsek egészen 1837-ig rejtve maradtak, ekkor azonban román földművesek megtalálták. Tutanhamon sírjának a feltárásáig ez volt a világ legnagyobb régészeti kincse.
A történelmi haza peremén
Visszakanyarodva a Bodza folyó völgyébe: a Kárpátokból éles kanyarral távozó, s a Szeret folyó felé siető folyót Sziriunál az 1970-es években egy hatalmas gát építésével zabolázták meg. A kommunista Ceausescu-érára jellemző módon a mesterséges víztározóval minden lelkiismeret-furdalás nélkül árasztottak el egy falut. A végül 1994-re elkészült tározót ivóvízellátásra, öntözésre és áramtermelésre is használják.
A Bodza mellékvölgyében, a Pruncea patakán egy szép vízesést is találtunk. A legenda szerint a nyugati falában lévő nyílás az 1800-as években betyárok búvóhelye volt.
De, hogy jó szokásunk szerint hegycsúcson zárjuk túránkat, a Bodza másik, nagyobb mellékága, a Bászka folyó mentén folytattuk kalandozásunkat. Varlaam felett a Bászka völgyéből kezdtünk kikapaszkodni a Pintyilő tömbje felé. Különös érzés volt a Kárpátok délkeleti kanyarulatának gerincét kívülről, Havaselve felől megközelíteni. Egészen új érzésekkel álltunk meg történelmi hazánk peremén. Hisz, most már nemcsak Erdélyország felé, de a külső, havasalföldi részek irányába is haza tekinthettünk.
Megjelent a Magyar7 2026/20. számában.
