Speciális igényű gyermekek a családban
A Házasság hete apropóján Kéz a kézben – Házasság és a speciális igényű gyermekek nevelése címmel rendezett előadást a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban a Szövetség a Közös Célokért társulás.
Az est vendégei Langermann Silvia pszichológus és Kása Ildikó gyógypedagógus voltak. A szubjektív élménybeszámolókkal, személyes tapasztalatokkal gazdagon tarkított előadást Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója moderálta.
A téma fontosságát az is jelzi, hogy nem igazán medializálják ezt a jelenséget, így egy-két kivételtől eltekintve nem is igazán jut el annak szakmai szintű diskurzusa a nagyközönséghez. Ebben az esetben sem lehet általánosítani, mert a speciális igényű gyermekek nevelése során egyedi igényeknek kell megfelelni, de természetesen olyan tanácsok, kezelhetőségi metódusok megfogalmazhatóak, amelyek általános érvénnyel bírnak. Ilyenek legfőképpen személyes tapasztalatok útján fogalmazhatóak meg, s ilyenre volt példa a SZAKC által megrendezett előadás, amelyet lényegében egy érzékeny témákat is érintő beszélgetésként is értelmezhettünk.
Az est vendégeit Hideghéthy Andrea köszöntötte, aki kifejtette, hogy az előadás apropója a házasság hete, amit 2008 óta Magyarországon széles körben hirdetnek meg és mára már egy mozgalommá nőtte ki magát. Szövetség a Közös Célokért 2015 óta vesz részt ebben a programsorozatban.
fejtette ki az est moderátora.
Kása Ildikó gyógypedagógus, a Meliorat.io – Magán Gyógypedagógiai Fejlesztőközpont vezetője mondandójában rávilágított arra, hogy kiemelkedően fontos a családok lelki és pszichikai támogatása, az ilyen családoknál nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is segíteni kell, hiszen ők is támogatásra szorulnak.
ismertette tevékenységüket a szakember. Elmondása alapján kolléganője, Langermann Silvia – akinek átadta a szót – pszichológusként, coachként, édesanyaként és feleségként is nagyon tapasztalt ezen a területen, hiszen személyes tapasztalataiból is tud meríteni.
Langermann Silvia a beszélgetés elején leszögezte, hogy ez az állapot nem válogat, nem azt „nézi”, hogy az illető szegény vagy gazdag, híres-e vagy sem, és pénzzel nem kiváltható. Egy onkológiai intézet látogatása után már középiskolában tudatosult benne, hogy pszichológus szeretne lenni, és ha teheti, akkor majd örökbe fogad egy gyermeket. Ez a házasságkötése után meg is valósult, annak ellenére, hogy a férjével már volt két gyermekük. Közben született egy harmadik is, így négy gyermek él a családjukban, azonban a legidősebb kiemelkedő IQ-val rendelkezik, az örökbefogadott gyermek „csupán” 70-es IQ-val, ami éppen határesetnek minősül a tekintetben, hogy speciális iskolába lehessen járatni. Silvia elmondása alapján azonban a kiemelkedő IQ-s gyermeke nevelése fárasztóbb, hiszen ő már saját követelményeket támaszt maga elé, rettentően igényes magával szemben, például nem kaphat fekete pontot, vagy kettest, mert azt tragédiaként élné meg.
Sok esetben a szülők összes energiája rámegy a speciális igényű gyermekre, s ez akár a házastársi kapcsolat rovására is mehet, a párkapcsolat pedig egy állandó küzdelemmé alakul át. Nem ritka az sem, amikor az „átlagos” testvérek is pszichológiai segítségre szorulnak, mert családon belül elhanyagolják őket a speciális igényű testvér miatt. Langermann Silvia elmesélte, hogy a családjukban nem fordít több időt a speciális igényű gyermekekre, de férjével igyekeznek időt szakítani mindegyikükre. Fontos, hogy minden nap legalább húsz percet kizárólag csak az egyik gyermekükkel töltsék, és legyen idő a pihenésre, a közös programokra is, mert egy stabil házasság a gyermekek fejlődése szempontjából is lényeges. Kivételes esetekben természetesen megesik, hogy egyes gyerekkel többet foglalkoznak (pl. iskolai versenyre való felkészülés).
A témával kapcsolatban azonban nagyon lényeges a tágabb család és a társadalom felelőssége is. Ha például a nagyszülők vagy az unokatestvérek cinikus megjegyzéseket tesznek, miközben fogalmuk nincs a kialakult helyzet okáról, az nyilván a családra is negatív hatással lesz. Ideális tehát az optimális hozzáállás, mert ugyanúgy rosszat tehet a mutogatás, mint a tutujgató magatartás. A természetes segítségnyújtással, az önzetlen elfogadással viszont sok akadály könnyebben átléphető. Fontos az olyan közösségi programok megszervezése – lehetőleg folyamatos jelleggel –, ahol ezek a speciális helyzetű gyermekek és családok találkozhatnak sorstársaikkal, és megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül és számíthatnak egymásra.
