Sok millió euró a szeméttelepen
Portálunkon néhány napja a csehországi bitcoin-botrányról írtunk, amelynek várható belpolitikai hullámverései akár még az őszi parlamenti választásokra is kihatással lehetnek. A következő történet arra is rávilágít, hogy a kriptovaluták körül még sok minden "felfedezésre vár".
2025. január 9-én a walesi Cardiffban egy bíróság ítéletet hozott a James Howells és a Newport City Council közötti jogvitában. Ez az intézmény egy olyan hulladéklerakót üzemeltet, amelyre még 2013-ban egy 2,5 hüvelykes merevlemez került.
Howells kérését, hogy „ássák fel” a hulladéklerakó területét, hogy visszaszerezze a kidobott meghajtót, a bíróság elutasította, akárcsak a kártérítési igényét is, ha nem kapja meg a régi lemezt.
Az informatikus még 2009-ben „bányászta” az inkriminált bitcoinokat. Akkoriban a kriptovaluta értéke gyakorlatilag nulla volt. A bitcoin első bejegyzett cseréje „valódi” pénzre szintén ebből az időszakból származik. Egy Sirius felhasználó akkor 5050 BTC-ért 5,02 amerikai dollárt fizetett, ami bitcoinonként 0,00099 dollárnak (0,097 eurócent) felel meg.
Jelenleg egyetlen bitcoin értéke százezer dollár körül ingadozik, az elveszett lemezen található wallet.dat fájlon keresztül pedig közel nyolcszázmillió dollárig lehetne eljutni. A cikk írásakor 8000 bitcoin pontosan 712 218 853,53 eurót ért.
Howell még 2013 novemberében megpróbálta visszaszerezni a véletlenül kidobott merevlemezt, amikor találkozni akart a városi tanács tagjaival, de ők ignorálták.
Még informatikusi állását is feladta, hogy teljes erőbedobással a merevlemez megszerzésének szentelhesse magát. Felbérelt egy csapat kiváló ügyvédet. Az egész kezdeményezést befektetők finanszírozták, akiknek siker esetén 30 százalékos részesedést ígértek a kriptopénzből. Howell azt is megígérte, hogy tíz százalékos részesedést ad a hulladéklerakó üzemeltetőjének, Newport városának.
A per bonyolultságát mutatja, hogy két, egymással összefüggő jogi kérdéssel foglalkozott.
Az első az, hogy Howell még mindig a lemez tulajdonosa-e. A helyi hulladékgazdálkodási törvény ugyanis azt feltételezi, hogy a tulajdonos a kidobással önként lemond a tulajdonáról. Howell azzal érvel, hogy a lemezt nem szándékosan dobta el, de ezt a tényt nagyon nehéz bizonyítani.
A második problémát a hulladéklerakóban történő „kiásás” folyamata jelenti. Ez várhatóan 18-36 hónapot venne igénybe, és körülbelül 10 millió fontba (11,88 millió euró) kerülne. Ez nem elhanyagolható környezeti kockázatot jelent, és a bíróság éppen ezért utasította el Howell érveit.
A merevlemezgyártók garantálják, hogy az adatokat három-öt évig megőrzik. A szóban forgó lemezt 2010-ben távolították el egy meghibásodott laptopból.
Ezért már legalább 15 éves, és az adatmegőrzési képessége megkérdőjelezhető. Ráadásul a lemez élettartamára vonatkozó szabványos mérések „normál” környezetet feltételeznek. Egy hulladéklerakó, ahol korrozív vegyi anyagok, a hőmérsékletet növelő biológiai lebomlási folyamatok és még a hulladékkezelő gépek által okozott mechanikai sérülések is előfordulhatnak, biztosan nem ilyen.
Az adatokat viszont a lemez üvegtányérján kialakított fémfelületen tárolják. Ezek élettartama sokkal hosszabb, mint a többi alkatrészé. Léteznek olyan szolgáltatások, amelyek képesek „letölteni” az adatokat a lemezről még olyan esetben is, amikor a lemez többi része nem működik. Howell úgy számol, hogy ha a lemezt megtalálnák, ez akár 80 százalékos valószínűséggel lehetséges lenne.
