Sírkertben jártam...
Számomra a mindenszentek és a halottak napja gyerekkori élményként maradt meg. Az ünnepi temetőlátogatást mindig hosszadalmas készülődés, a legközelebbi hozzátartozók sírjának és környékének rendbehozatala, a tervezés, a mécses- és koszorúvásárlás előzte meg. Fordított adventi készülődést jelentett nekem, nem a születésre, hanem az elmúlásra való emlékezés ünnepi várakozása volt.
A temető a legtöbb településen a város szélén van, Érsekújvárban is. Gyalogosan a főtérről, ahol laktunk, elég messze volt. Annak idején a 3-as autóbusszal lehetett kijutni, az ünnepek előtt és alatt sűrített járatok indultak. Ennek nagyon örültem, mert gyerekkoromban buszvezető akartam lenni. Édesapámnak gyakran kellett elvinnie csak úgy, szórakozásként buszozni, és ismertem az egész városi autóbusz-menetrendet. Az 1-es busz az állomásra járt, ahova annak idején még fiákerek is jártak, télen sítalpakon a főtérről a terebélyes tölgyfa alól. A 2-es a háromhidak után, a 4-es pedig a vámhíd mögötti városrészbe közlekedett a főtérről, de másik megállóhelyről. Több járat nem is volt.
A járatsűrítés ellenére mindenszentekkor és halottak napján zsúfolt volt a busz. Ezért apám igyekezett a koszorúkat előzetesen kihordani a sírokra, hogy az ünnepen már csak mécsesekkel és gyufával buszozzunk. Annak idején még nem volt olyan sok sírunk a temetőben...
A nagymamám volt apai ágon az első számomra kedves halott 1969-ben, akinek a sírját látogattuk minden évben. Ezen az ágon a nagyapámat nem is ismertem, jóval a születésem előtt meghalt. Az ünnepek környékén az anyai ágú nagyszüleimmel (később már csak a Hecskó nagymamámmal) külön is kimentünk a sírkertbe. Ez már egy hosszabb kirándulás volt, mert több, számomra ismeretlen sírhelyet is felkerestünk. Ilyenkor mindig elmesélte, hogy ki nyugszik ott, kinek a kicsodája, vagy csak egykori barát. Aztán mécsesgyújtás, tovább menetelés, felejtés... Később nagyszüleim "kiköltöztek" újváriasan szólva a Józsefbe, majd fokozatosan a szüleim, a keresztszüleim, a bátyám a fiával és a sógornők is, az unokabátyám meg valahol Prágában pihen... Most már egy temetőlátogatás jóval hosszabb időt, időutazást vesz igénybe...
A Szent József temető már annak idején is hatalmas területen feküdt, nem volt könnyű bejárni. A város régi, felszámolt sírkertjeiből – a Babka temetőből, a Tóth utcai temetőből is sokan átköltöztették ide a halottaikat. Azóta a temető jó nagy területtel bővült, és vele párhuzamosan fogyatkozott a város lakossága.
A sírfeliratok alapján a magyarok itt többségben vannak. Egy temetői népszámlálás a sírfeliratok alapján valós képet mutatna a város régi nemzetiségi összetételéről.
Ők voltak egykoron a fegyelmezett és elkötelezett magyar választók, hiányoznak is napjainkban a parlamenti választásokon, de azért valamennyire felelősek is az utódok iskolaválasztásáért, azok magyarságtudatának sorvadásáért. Hiszen a temetői séta során több olyan családi sírboltra is rábukkanunk, amelyen a dédnagyszülők és nagyszülők még például Kovácsok és Kovácsnék, Ferencek és Erzsébetek voltak, a leszármazottaikat pedig már Kováčként és Kováčováként, szlovák keresztnévvel és írásmóddal „temették” el, ugyanoda. Az unokák pedig már nem magyarul beszélnek és imádkoznak a sírok mellett halottak napján.
Vegyes házasságok, vegyes sírok… vegyes érzelmek! Kell a múltat bolygatni? Tanulságként igen. A temető sírfeliratai a város helytörténete. A nemzetiségi arányok itt mást mutatnak, mint bent a városban, az életben!
Szülővárosom, Érsekújvár napjainkban nemzetiségileg már olyan összetételű, mint 30 éve Nyitra volt, Komárom pedig kezdi idézni a harminc évvel ezelőtti Érsekújvárt. Nyitra semmit se idéz már. Így múlunk el csendesen, beletörődve saját magunk alakította sorsunkba. Minél régebbi részein sétálgatunk az újvári temetőnek, annál több a magyar sír. Az új részben már kiegyenlítődnek a szlovák és magyar sírok.
Egyébként szeretek temetőbe járni. Nem temetésre, csak úgy sétálgatni céltalanul, meg-megállni az ismerősök sírjánál (egyre több a megállóhely), felidézni emlékeket. Nyugalmat áraszt a sírkert.
A békés elmúlás érzetét árasztják a terebélyes fákról lehulló sárga falevelek, amelyek beborítanak mindent: sírokat, sírközöket, múltat, emlékeket. Ködös októberi áhitathangulat uralkodik. Jóval az ünnepek előtt fogok kimenni a temetőbe, hogy az ünnepek zsúfoltsága és nyüzsgése ne zavarja meg az emlékezést.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/43-44. számában.
