Sir John Franklin angol felfedező 240 éve született
Kétszáznegyven éve, 1786. április 16-án született Sir John Franklin, Észak-Amerika északi partvidékének feltérképezője, aki a legendás északnyugati átjáró keresése közben tűnt el, s bár felkutatására hatalmas erőket mozgósítottak, csak annyi bizonyosodott be, hogy az expedíció mind a 129 tagja a végtelen jégmezőkön lelte halálát.
Franklin egy nemesi család tizenkét gyermeke közül kilencedikként látta meg a napvilágot a közép-angliai Spilsbyben. Tizennégy évesen lépett a Királyi Haditengerészet kötelékébe, egy év múlva már egy ausztráliai expedíció részese lehetett.
A napóleoni háborúk során harcolt a koppenhágai, a trafalgari és a New Orleans-i tengeri ütközetben.
Első, akkor még szárazföldi expedícióját 1819-ben vezette Kanadában, a Hudson-öböltől északra, de a nélkülözések közepette húsz embere közül tizenegy éhen halt, őt magát pedig egy ideig úgy emlegették, mint "az ember, aki megette a csizmáját". 1825-ben ezer kilométer hosszan felderítette a Beaufort-tenger kanadai partvidékét, teljesítményéért IV. György király lovaggá ütötte, s neve elé írhatta a Sir szócskát. 1836-ban az Ausztráliától délre fekvő Van Diemen-föld (Tasmánia) kormányzójának nevezték ki. Humanizmusa és reformtervei a lakosság körében népszerűvé, a hivatalnoki karban gyűlöltté tették, s ez utóbbi esett súlyosabban a latba, hét év múlva távoznia kellett hivatalából.
Franklin közel hatvanévesen, 1845-ben elvállalta az Északnyugati átjáró felkutatására indított expedíció vezetését.
(Az évszázadokon át keresett tengeri útvonal Kanada északi partjai mentén, a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti- és a Csendes-óceánt.) A két hajót, az Elbrust és a Terrort a kor legmodernebb technikai vívmányaival szerelték fel, a vitorlák mellett gőzgép is hajtotta őket, törzsüket megerősítették, s három évre elegendő élelmiszert vittek magukkal. Az expedíció 1845. május 19-én indult útjára, utoljára július végén látta őket a Baffin-öböl északi részén egy bálnavadász hajó, majd nyomuk veszett.
Az admiralitás Franklin feleségének kitartó sürgetésére két év múlva kezdte meg a kutatást, és jelentős jutalmat is kitűzött.
A pénz, a rejtély és a hírnév sokak képzeletét megmozgatta, néhány hónap múlva tíz brit és két amerikai hajó is észak felé tartott: a keresés során többen vesztek oda, mint az expedícióban, de mintegy mellékesen részletesen feltérképezték az Amerikától északra eső szigetvilágot.
A részletek csak lassan álltak össze: a skót John Rea 1854-ben találta meg eszkimó vadászok elbeszélése alapján több tengerész holttestét, ezzel vált végleg bizonyossá, hogy az expedíció odaveszett, a jelentésnek az a része, mely szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az éhezők végső kétségbeesésükben kannibalizmusra vetemedtek, iszonyatos botrányt keltett.
1859-ben az özvegy által indított újabb keresőexpedíció a Vilmos király-szigeten további holttesteket és 1848. április 25-ig vezetett írásos beszámolót talált, amelyből rekonstruálni lehetett az eseményeket. Eszerint a hajók 1846 nyaráig a terv szerint haladtak, de szeptemberben a Victoria-szorosban, félúton a Csendes-óceán felé jégbe fagytak. Készleteik használhatatlannak bizonyultak, a konzervek megromlottak, az éhező tengerészeket skorbut, tuberkulózis, ólommérgezés tizedelte, a feljegyzések szerint Franklin 1847. június 11-én halt meg. Az utolsó túlélők 1848. április 22-én gyalog indultak dél felé, de többségük még a Vilmos király-szigeten életét vesztette.
Néhányuknak sikerült átvergődni a kontinensre, de a legyengült, beteg emberek az éhség és a fagy miatt mind egy szálig odavesztek, még mindig több száz kilométerre a legközelebbi lakott településtől. Az eltűnése után ellentengernaggyá előléptetett Franklin tragikus sorsa megragadta az emberek fantáziáját, könyvek és filmek, sőt egy angol nyelvterületen igen népszerű ballada hőse lett, nevét több sziget és szoros viseli mindkét sarkvidéken.
Az expedíció maradványainak felkutatására több mint félszáz kísérlet történt, ezek során végül sikerült teljesen feltárni az Északnyugati átjárót.
Az utat hajón először a múlt század elején a norvég Roald Amundsen tette meg, aki azt is bebizonyította, hogy az átjárónak nincs gyakorlati haszna.
Az egymást követő kutatóutak során megtalálták az expedíció számos nyomát, majd 2014-ben egy kanadai expedíció a Victoria-tengerszoros mélyén rábukkant az Erebus roncsaira, s tavaly a Terror roncsait is felfedezték a Vilmos király-szigetnél lévő Terror-öbölben, mintegy 25 méter mélyen.
