Séta a világ bölcsőjénél
A mitológia szerint Athén városát egy félig kígyó, félig ember teremtmény alapította Szekrópia néven. Ám az Olümposz bohém lakóinak igencsak megtetszett a város, ezért Pallas Athéné, a bölcsesség, az igazságosság és a jog istennője vérre menő harcba kezdett a tengerek istenével, Posszeidonnal hogy megkaparintsa magának. Zeusz megelégelve ezt a küzdelmet úgy döntött, hogy azé lehet a város, aki nagyobb ajándékot tud adni az ott lakóknak. A bölcsesség istennője olajfákat adott, míg a tengerek istene forrást fakasztott. Az emberek az olajfákat választották, így lett Athén a város új neve. Az istennő tiszteletére építették a legnagyobb templomot, a Parthenónt az Akropoliszon.
Sétálva a hellén főváros utcáin azt érezhetjük, hogy nem véletlenül nevezik ezt a helyet a civilizáció és a demokrácia bölcsőjének, hiszen az ókorban éppen itt rakták le a mai európai kultúra alapköveit. Azokat az alapköveket, amelyek közt az athéni citadellán járva-kelve mindmáig érezni lehet a hajdani dicsőséget, a múlt elbűvölő varázsát. Csak éppen kár, hogy az UNESCO világörökségi helyszínére nem nagyon fordítottak gondot a lakói. Hosszú vita után most kezdik csak helyreállítani a földkerekség ikonikus látványosságának számító várost.
Az Akropoliszra felkapaszkodva nemcsak a Parthenón oszlopsorai magasodnak előttünk, hanem a történelem is szembejön, ha a kövek beszélni tudnának... A Propülaia monumentális kapuja, az Erekhtheion kecses karcsúsága, vagy a híres kariatidák látványa mind arról árulkodnak, milyen kifinomult ízlés és építészeti tudás élt az ókori görögökben. Ha egy pillanatra lehunyjuk a szemünket, szinte hallani véljük Szókratész vitáit, Periklész szónoklatait vagy éppen a drámaírók hangját, akik műveikkel a világirodalom alapjait tették le.
Sőt, mit ad isten, kimondottan felvidéki vonatkozásai is vannak Görögországnak. A korinthoszi csatornát a kassai Gerster Béla és Türr István tervei alapján építtették 1881 és 1893 között. A 6343 méter hosszú mesterséges víziút 400 kilométerrel rövidítette le a hajóutat az Égei- és a Jón-tenger között. Aligha akad magyar utazó, aki ne érezne egy kis büszkeséget a csatornán hajózva.
Ugyanakkor minden kétséget kizáróan Puskás Ferenc a legismerősebben csengő magyar név arrafelé (is, mint bárhol a világon), aki 1970-től 1974-ig edzősködött a Panathinaikosznál, majd 1978-ban az AEK Athénnál. Mindkét csapattal görög bajnokságot nyert, a Panathinaikoszt egészen a BEK döntőig vezette. A görögök szemében a mai napig nemcsak futballisten, hanem a magyar virtus szimbóluma is.
Persze, ezek az emlékek elsősorban nekünk, magyaroknak fontosak, a legtöbb turista szeme előtt a görög mitológia varázslatos, egyben szövevényes jelenetei játszódnak le, ahogy Herkules harcol, ahogy Odüsszeusz bolyong a tengeren Trójából hazafelé, vagy ahogy a görög filozófusok megfogalmazzák mindmáig érvényes tanaikat.
A mai modern városban sétálva minden pillanatban érezhető a kettősség: a vibráló, zajos metropolisszal szemben ott áll a történelem némasága. A Plaka szűk utcái, a Monasztiraki piac forgataga vagy a Lycabettus-hegy naplementéje mind-mind újabb réteget ad a városhoz, amely egyszerre élő és múzeumszerű, modern és antik.
És hát ott van ugye a gasztronómia. A görög kávé, a frappé, a souvlaki illata – mert Athén nemcsak szemnek és léleknek, de a gyomornak is valódi kaland. Egy esti ouzo mellett ülve hamar kiderül: a görög vendégszeretet olyan, mint a balkáni menetrend – nem egészen az, amit vársz, de valahogy mégis működik. A tavernákból kiszűrődő bouzouki muzsika, a közös táncra perdülő emberek, a mediterrán életöröm mind hozzátartoznak Athén varázsához.
Athén a világnak egyik olyan helye, ahol egyszerre lehetünk tanúi a nyugati civilizáció születésének és a jelen pezsgő életének. Bárhogy is legyen, Görögország és Athén korántsem véletlenül a világ egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb turisztikai célpontja.
Megjelent a Magyar7 2025/38. számában.
