Serkéből a magyar irodalom aranykönyvébe – 180 éve született Kiss József

Magyar költő volt? Magyarul író zsidó költő? Zsidó költő? – köteteket összeírtak már a témáról, ahogy arról is, tényleg ő volt-e a kozmopolitának vélt magyar költészet egyik előfutára. Szerb Antal gyengécske költőnek tartotta,  Kosztolányi sokkal magasabb polcra helyezte. Tény, hogy az 1889 decemberében megjelent A Hét szerkesztőként emelte őt a magyar irodalom legnagyobbjai közé, de a maga idejében a versei, az Arany hatására is született balladáinak, de az álnéven írt vaskos regényének, a Budapesti rejtelmeknek is ott van a helye a műfaj legjobbjai között.

 

 

Apja, Klein István szegény falusi boltos volt Mezőcsáton, míg édesanyja egy orosz földről menekült litván zsidó kántornak a lánya. Kiss József alig három éves, amikor a család otthagyja borsodi otthonát s regálebérlőnek Serkébe költözik. A kisfiút kortársai nem nagyon kedvelik, csúfolják, nem egyszer kővel dobálják meg. A tanulásra fogékony fiú némi meglepetésre a különc helyi református lelkésznél, almási Balogh Sámuelnál talál menedéket.

 

S itt érdemes is megállnunk egy pillanatra, hisz a Nagybarcáról Gömörbe elszármazott pap testvéreivel együtt kora tudós férfiai közé tartozott, s nem egyszer meglátogatta őt hanvai paptársa, Tompa Mihály is, így a tizenéves Kiss József is gyorsan megismerkedhet Petőfi és Arany költészetével. Balogh Sámuel öccséhez, Józsefhez hasonlóan maga is írogat,

A szépről és fenségesről írt filozófiai pályaművét az Akadémia 1842-ben 100 arannyal és ezüst serleggel jutalmazta

, s maga is levelező tagja az akadémiának. Szülei látván a fiuk fogékonyságát, rabbinak szánják, s be is adják a miskolci chéderbe, majd a csornai és a jánosházi jesivába kerül, de a fiút nem érdekli a vallási pálya, s egyik barátjával Bécsbe szökik. Amikor elfogy a pénze, gyalog hazatér Serkébe, s a 15 éves fiút apja Rimaszombatba küldi a protestáns gimnáziumba. Innen három év múlva a debreceni Református Kollégiumba kerül, de nem érettségizik le, mivel apja közben elszegényedik, majd anyjával együtt meghal. Hátán batyuval, faluról falura jár és vándortanítóként héberre tanítja a falusi kocsmárosok gyerekeit. Az öt év alatt megfordul Pásztón, Borosjenőn, Okányban, Nagyváradon, Egerben, ahogy Mátészalkán is, de sehol sincs maradása. 1867-ben vagyunk, s ez nemcsak a magyar-osztrák kiegyezés ideje, hanem ez év novemberében Andrássy Gyula miniszterelnök benyújtja a zsidók emancipációjáról szóló törvényt is, ami alapjaiban változtatja meg a zsidók életét, az addig főleg falun élő zsidók jelentős része városi/nagyvárosi feltörekvő polgár lesz, s Blaha Lujza mellett nagyban hozzájárul majd Budapest elmagyarosításához is. A zsidók többsége a gyors asszimilálódást választja, s ez a folyamat egészen 1920-ig kitart, amikor a magyar parlament elfogadja a numerus clausust, amely Gerő András történész szavaival élve, a magyarság belső Trianonját jelenti. De amikor ezt elfogadják, Kiss József már 77 éves, s alig egy éve van már csak hátra földi pályájából. (A kor zsidó történelmének nagyívű tablóját rajzolja meg Szabó István A napfény íze című világhírű filmjében).

De hogy mit is jelentett Kiss József és zsidó polgártársai számára az 1867-es emancipációs törvény, idézzük ide egyik versének a részletét:

 

 

Természetesen, maga a törvény még nem hozta el automatikusan az egyéni Kánaánt, s hiába utazik a jó hír hallatára Kiss is Pestre, bizony évek telnek el, amíg ki tudja bontakoztatni a tehetségét. Közben kiderül, hogy se a magyarok, se a zsidók nem fogadják tárt karokkal, s bár 1868-ban megjelenteti a Zsidó dalok című kötetét, de hiába ír róla elismerő kritikát a Pesti Napló („»Zsidó dalok.« Ez a címe egy kis füzetnek, mely a napokban kezeink közé került. Szerzője Kiss József, eddig ismeretlen név a magyar irodalomban, s azt hisszük, más nemzetekében is. A kis füzetet szerény kopogtatásnak tartjuk a parnassus portáján, s minthogy ezúttal mi állunk legközelebb az ajtóhoz, s mi halljuk először e kopogtatást, tehát el is mondjuk, hogy s z a b a d! Tessék belépni Pimpla völgyébe.”), maguk a zsidók se nagyon támogatják, így beáll korrektornak a Deutsch-nyomdába.

 

Innen kapja a felkérést is egy, a korabeli Pest „bűnös” életét megörökítő regény megírására is, amely több mint 1 300 oldalon, Szentesi Rudolf álnéven, két részben (A lélekvásárlók, Milliomok ura) nyolc fejezetben, Budapesti rejtelmek címmel jelenik meg. Ne feledjük, ekkor egyesül Pest és Buda, amelynek épp a minap ünnepeltük 150 éves évfordulóját. A regény hatalmas siker, közben Kiss már a nyomda által kiadott Képes Világ című lap szerkesztését is átveszi a kor népszerű írójától, Vértesi Arnoldtól (van, ki még e nevet ismeri?). Ekkor, immár harmincévesen veszi feleségól egyik közeli rokonát, Behrmann Rozáliát, hogy pár évvel később meg is bánja, amikor megismerkedik egy elvált szolnoki asszonnyal, Polgár Jozefával, akihez több szerelmes versét is írja, míg feleségét öt gyermekkel ajándékozta meg.

 

 

A kiegyezés a gazdasági fellendülés kora, Budapest rövid időn belül világváros lesz, a kor annál kevésbé kedvez az irodalomnak és az egyéb művészeteknek. A kőszívű ember unokáinak kora ez, ahogy Nemeskürty István írja, az álmok álmodóinak időszaka. A népnemzeti irodalom – ahogy annak legfontosabb képviselője, Arany János –, mély alkotói válságban, s az akkor feltűnt nevek többnyire ahogy jöttek, olyan „hirtelengyorsan” le is tűnnek  az irodalmi égboltról. Benedek Aladár, Darmay Viktor, Dömötör János, Indali Gyula, Inczédy László, Udvardy Géza, Rudnyánszky Gyula, Palágyi Lajos, Szentessy Gyula – a gyors felemelkedés után nem egy köztük elborult elmével végzi, többségük ereje teljében hagyja itt e földi világot. Alig páran tudnak csak az irodalmi  életben maradni – Tolnai Lajos, Vajda János, Komjáthy Jenő vagy Reviczky Gyula. Utóbbi az Arannyal vívott szellemi párbajával (Kozmopolita költészet), valamint a Jászai Marival folytatott viharos szerelmi légyottjával írja be magát az irodalomtörténetbe.

Nem messze van Kiss József sem attól, hogy az ő sorsukon osztozzon. 1875-ben ugyan

 

Toldy Ferenc is felfigyel a Simon Judit című balladájára

 

(17 balladát ír Kiss, amelyből hétnek egyik főhőse maga is zsidó), de ez még kevés lett volna az irodalmi túléléshez. S micsoda paradoxon, ha 1882-ben nem jön Budapestre egy bécsi színész, a Burgtheater tagja, Joseph Lewinsky, hogy Petőfi-verseket szavaljon németül, akkor talán Kiss József is az unokák szomorú sorsára jutott volna. De ez a Lewinsky a Petőfi-versek közé becsempészte Kiss Ágota kisasszony című költeményét is, s ez a német fordítás hozza vissza a magyar irodalomba. S egyúttal Budapestre is, ugyanis ekkoriban Kiss  Csiky Gergely városában, Temesváron él hitközségi jegyzőként. Budapesten egy Magyar-Francia Biztosító Társaság tisztviselői állása várja, majd amikor ez is megszűnik, 1889 decemberében megalakítja A Hét című folyóiratot, ahol Ambrus Zoltán mellett olyanokkal dolgozik együtt, mint Ignotus, Cholnoky Viktor vagy a pozsonyi Kóbor Tamás.  A lap programját a mutatványszámban így fogalmazza meg: „Bár most a politikára irányul minden figyelem, A Hét a politikát sem mellőzve, megfigyeli az egész életet. És űzi a formák, a szépség kultuszát, hogy a politikában elcsüggedőknek, vagy csömörlőknek lélekfrissítőt nyújtson”. A lap 1924-ig létezett (halála után Rózsa Miklós, Kázmér Ernő, Boros János, Fehér Árpád) szerkesztette), sőt megszűnése után egy évvel újjá is alakult. Maga Kiss József tíz évvel a lapalapítás után így emlékezett vissza a kezdetekre: „A hetilapra ugyan nem volt szüksége senkinek, de volt nekem. Adó-alapot kellett teremtenem, mert a poézis nem adó-alap. Elmentem tehát és beálltam lapszerkesztőnek a világ legélhetetlenebb kiadójához és egy csapásra két adó-alapot is teremtettem, lett belőlem szerkesztő-kiadó”.

 

 

Ez a szöveg állt A Hét ajtaján kifüggesztve, s ehhez tette hozzá Kiss: „Keleten szentnek tartják az eszelősöket, a tehetség tiszteletét nyugaton keresd”. Mintha a helyzet máig sem sokat változott volna.  De a siker és az elismertség innentől kezdve már megállíthatatlan, 70. születésnapján még Ferenc József is érdemrendet küld neki, felfedezi a némafilm is, két munkáját (Simon Judit, Jehova) is megfilmesítik, halála után gyors egymásutánban ketten, Rubinyi Mózes és Kiss Arnold is megírják az életrajzát, Miskolcon pedig emlékszobát rendeznek be a tiszteletére, amelyet a második világháború utolsó napjaiban porig bombáznak, így bútorai és kéziratai is megsemmisülnek.

A második világháború után itt-ott megjelenik egy kötete, 1955-ben például az alsósztregovai Komlós Aladár állít össze egy vaskos kötetet a kor három jelesének, Kiss mellett Reviczky Gyulának és Komjáthy Jenőnek a munkáiból,

de ahogy ő maga is zárja kortörténeti összefoglalóját („Nemsokára aztán megjelent Ady Endre”). 1908 után már se a progresszív oldal, se a népnemzeti oldal nem kíváncsi a modern magyar irodalom egyik előfutárára, elég idézni Szerb Antalt, aki szerint „A polgári irodalom történetében talán az első dátum 1890, A Hét megjelenése. A Hét képes szépirodalmi hetilap volt, szerkesztője Kiss József, középszerű epigon költő, de olyan szerkesztői tehetség, akit csak az egy Osvát Ernő múlt felül. Lapja rövidesen orgánuma lett mindazoknak, akikben az új polgári szellem irodalmi formát öltött, de hordozta a régebbi nemzedékek kritikusabb elméit is.” Amikor 1921 szilveszterén 78 éves korában visszaadja lelkét a Teremtőjének, a  Pesti Izraelita Hitközség gyászlapot adott ki, amelyben a következőt írták: „Isten kegyelméből poéta-lelke a magyar hazáért és a zsidó hitért zengett, ezekre árasztott fényt és ragyogást.”

 

Kiss József élete végéig büszke volt gömöri gyökereire (édesanyja a rimaszombati zsidó temetőben nyugszik), egy 1913-as visszaemlékezésében írja: „Az idilli nyájas Rima völgye volt gyermekkorom paradicsoma és amikor két emberöltő után ismét hazavetődtem, számonkértem az otthoniaktól azt a tölgyet, melyet a villám időközben letepert”. Ő a tölgyet kérte számon, mi viszont idézzük fel az emlékét, legalább így, kerek évfordulók alkalmából.