Schlachta Margit, a keresztény feminista
A fenti jellemzést Slachta Margit önmagáról írta, de választhattam volna egy meglepőbb címet is: az első magyar női képviselő. Mert tény, hogy amikor Magyarországon lehetővé vált a választójog kiterjesztése az írni tudó nőkre is, 1920. március 25-én nemzetgyűlési képviselővé választották, elsőként a gyengébbik nem soraiból.
Nevét tájainkon leginkább a vértanúhalált halt kassai születésű Salkaházi Sára (1899–1944) révén emlegetik, miután a Slachta alapította Szociális Testvérek Társasága elnevezésű rend tagja lett. De ki is volt Slachta Margit? Kassán született ő is, 1884. szeptember 18-án. Apja a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt, aki később, 1908-ban feleségével és Margit néhány testvérével kivándorolt Amerikába, de 24 éves lányuk nem tartott velük, mert már önálló keresetű tanítónő volt Győrben. Egyedül maradva a fővárosba költözött, ahol felhagyott a tanítással, és kizárólag a szociális munkának szentelte az életét. Egy németországi munkásnőtitkári tanfolyamot elvégezve belépett a Farkas Edit (1877–1942) alapította Szociális Missziótársulatba, amely afféle apácarendként is felfogható, bár Slachta végül maradt missziós nővérnek, aki csak magánfogadalmat tett az engedelmességre és a szegénységre, és ez alól bármely katolikus pap feloldhatta.
Egyik életrajzírója szerint életre szólóan Krisztus jegyese és a következő évtizedben a keresztény nővédelem és katolikus szociális munka élharcosa lett.
Előadásokat tartott, cikkezett a nők jogairól a Keresztény Nő című lapban, adományokat gyűjtött a rászorulóknak (ne feledjük: ekkor dúlt a nagy háború). 1918-ban már a nők választójogáért szállt síkra. 1920 januárjában országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. Ekkor még nem jelöltek egyetlen nőt sem, de két hónappal később pótválasztásokat tartottak több körzetben, és a Keresztény Nemzeti Egység Pártja őt jelölte. A négy férfi ellenjelölt (köztük egy miniszter is) együtt nem kapott annyi szavazatot, mint ő, így első nőként tagja lett a Nemzetgyűlésnek. Eleinte a férfiak nevetgélve, lenézően, sőt olykor gúnyos megjegyzéseket bekiabálva hallgatták olykor harcias felszólalásait, később már kénytelenek voltak odafigyelni, sőt az egyikük a parlament „egyetlen férfijának” nevezte Slachta Margitot.
Következetesen kiállt a keresztény értékek mellett, olykor az egyház neheztelése ellenére, de még ideológiai ellenfeleivel szemben is igazságos tudott maradni. Például a Tanácsköztársaság két olyan vezető tisztviselőjét is védelmébe vette, akik igyekeztek a Szociális Misszió rendházát védelem alá helyezni a kommunista csőcselék támadásai ellen.
Amikor lejárt a parlamenti mandátuma, nem akadt párt, amely képviselőjelöltnek állította volna. Sőt a sokáig példaképének tartott Farkas Edittel is szembekerült, aki nem akarta a politikát beengedni a missziós tevékenységbe, sőt egy sokkal szigorúbb szabályzatot fogadtatott el, amely Slachta Margitnak már sok volt. 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, az addigi kék fátyolt szürkére cserélve végezte munkáját egészen a II. világháború végéig.
A németek bevonulását követően zsidómentéssel is foglalkozniuk kellett, erre emlékezve 1969-ben Izrael a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki. 1945 után ismét parlamenti képviselő lett, de ellenezte az iskolák államosítását, emiatt konfliktusba került a kommunistákkal, és kétszer hat hónapra kitiltották az országgyűlésből. 1949-ben Amerikába emigrált, az ötvenes és hatvanas években a Szabad Európa Rádióban Nemes Borbálaként szerepelt jegyzeteivel. 1974. január 6-án Buffalóban hunyt el.
